In vino veritas

Égi hordó

a mindenség pincemélyén
óriási hordó az ég
beleütve a nap-dugó
szét ne folyjék az űri kék

ó mulandóságunk bora
idő amit a Gazda tölt –
létünk törékeny poharát 
édes Istenem  el ne törd

Pincében

föltárulkozó pincemély
iszamós homályban a kéj
meg-meglibben a gyertyaláng
árnyékot loccsintva alánk

milyen érzéki kép ahogy
a lopót a lyukba dugod
a hordó halkan felsikolt
s adja szűz véreként a bort

Bacchus

áldalak Bacchus bornak istene
a te véred  hegy fenséges leve
minden lopóval néked áldozok
öröm vagy bánat inni mindig  ok

mert nem lőre ez drága Bacchusom
neked is ízleni fog ez tudom
fenékig ürítvén poharát
a borivó mennyben érzi magát

én pajkos istenem  papod vagyok
minden borospince a templomod
oltárod előtt ülnek híveid
s az örök üdvösséget hirdetik

áldalak Bacchus bornak istene
a poharamat mindig töltsd tele
ha majd a földi létem eltele
hordó borral bocsáss a földbe le

A prés mellett

elhal a szüreti ének
búsabbak lesznek a vének
lassan a végére érnek
végére érnek a sornak
ki tudja mit hoz a holnap

vigadnak bezzeg az ifjak
szívükben szerelmet visznek
In vino veritas  - hisznek
a szüret ideje ez most
a kádakban mézédes must
sírnak a szemek a présben
piros a levük mint vérem
sorsuk a sorsom így végzem
én is – kell-e hogy értsem
megtelnek a hordók sorban
vulkán ereje a borban
nem is bor az még lőre
de finom bor lesz jövőre
ha letisztul az lesz jó bor

tisztulok én is a költő
jár kezem alatt a töltő-
toll tán még egy emberöltő
s elnyel egy hatalmas gége
kluttyogok párat és vége
bármint lesz nem mondom kár volt
megittam egy-két pohár bort
nem jutok a mennybe holtan
itt mikor ittam ott voltam