Az Első Ok és a spekulatív fikció hajnala
Annak ellenére termékeny regény- és esszéírónak számított, hogy viszonylag későn, az ötvenes éveinek derekán kezdett írással foglalkozni. Regényei közül több, például a Wolf Solent (1929), a Glastonbury Romance (1932), mai szemmel is komoly szépirodalmi értékkel bír. Tanulmányai közt úgyszintén jó néhány időtálló akad: Visions and Revisions, Suspended Judgements, The Meaning of Culture, A Philosophy of Solitude.
Már a Wolf Solent felvillantja Powys könyveinek esszenciáját: az idő, a helyszín, a szereplők aprólékosan részletes, intenzíven érzéki újraalkotását. A felfokozott tudatállapot, amit a szellemi térben misztikus kinyilatkozások, az anyagiban a rendkívüli öröm vagy épp az emésztő fájdalom megtapasztalása kísér.
A Glastonbury Romance-ban ezen is túllép, a karakterek olyan gazdag és színes gyűjteményét hozza létre, ami a legnagyobbakra emlékeztet (Dickens, Proust, Dosztojevszkij). Az alaptörténet akár a harmincas évekre jellemző realista regényből is kiléphetett volna, Glastonbury álmos vidéki városka, ahol a színfalak mögött vérbő emberi drámák és ádáz politikai csatározások zajlanak. Utóbbi egy kvázi új keresztény felekezetet alapítani készülő polgármester – akiről hírlik, hogy halottat is képes föltámasztani –, a kapitalista rosszfiú, festékgyáros és az idealizált kommunizmust létrehozni kívánó fiatal ügyvéd közt. Ennek a három szereplőnek ütköznek leginkább az elképzelései, befolyásuk a legszélesebb, bár egy dologban egyetértenek: Glastonbury miszticizmusa és legendái keveset jelentenek a számukra. Az ezer oldalnál is bővebb regénynek persze nem ők az egyedüli szereplői, akad több tucat, ám ezeket kevésbé részletesen mutatja be az író. A Glastonbury Romance lapjain a korszellemnek is engedve a pszichoanalízis módszerével közelít az emberi lélek mélységeihez, ám amikor a sztori elsüllyedni látszik ennek a bugyogó mocsarában, Powys a szinkretikus miszticizmus magasságaiba emeli a történetet, a regény legjobb részeiben mindkettőt egyszerre alkalmazva.
Glastonbury az angol legendás múlt egyik helyszíne: a mondák szerint Arthur király ott van eltemetve, Arimateai József a Szentföldről odavitte Szent Grált, s az első nyugati keresztény egyházat ott alapította. Bár Powys felhasználja a legendák szereplőit, elsősorban nem erről szól a hosszú regény. Powys valláshoz való viszonyulása különleges, van istene, akit rendszeres ismétlődéssel Első Oknak titulál, s aki nemcsak jó, hanem ugyanakkor gonosz is tud lenni, vannak tündérek és más nem evilági lények, de Powysnál mindennek van lelke: állatoknak, növényeknek, még a köveknek is. Egyfajta spirituális hátteret ad ennek a másként nagyon realisztikusan megírt könyvnek. Az író viszonyulása a misztikumhoz némileg J. G. Frazeréhez hasonlítható. Powys a vallást nem tartja időleges mellékvágánynak az emberi gondolkodás fejlődésében, bár kikerülhetetlen fontosságáról sincs meggyőződve. Nála a kereszténység transzcendenciája épp olyan releváns, mint az immanens panteizmus.
1937-es könyve a Morwyn; nehéz eldönteni: a szerző szatírát írt a viviszekció ellen, vagy inkább disztópiát Sade márkival, Néróval és más aljas fráterekkel. A holtak szellemét meggyőzően ábrázolja, vannak kreatív részletei, mint a pokol felfűtésének a kísérlete, ám inkább nehezen emészthető részei maradnak meg az olvasóban, mint Powys saját – és Önéletrajza szerint legyőzött – szadista megszállottságának sötét tükörképe.
A Porius: A Romance of the Dark Ages (1951, teljes változata 2007-ben jelent meg) viszont a legjobb könyveire hajaz. A Porius a legszélesebben vett történelmi mozgásokkal foglalkozik, valamint nem kevesebbel, mint az emberiség sorsával a civilizáció hajnala óta. Innen ered Arthur király tanácsadója, Merlin képzeletbeli azonosítása Chronosszal, ami lehetővé teszi Powys számára, hogy a paradicsomról, az aranykorról, a zsarnokság és elnyomás felemelkedéséről, a többistenhitről és a monoteizmusról szóló gazdag hagyományrendszerekhez nyúljon. A Porius magával ragadó és kihívásokkal teli, sűrű, kavargó jelentésáramlatokkal rétegzett próza. A történelem és a mágia, az akció és a romantika, valamint a filozófia és a vallás őrült keveréke. Vannak itt óriások és mágusok (köztük Merlin), ármánykodó druidák és vad erdei emberek mérgezett nyílvesszőkkel, Arthur király udvara és komor arcú szász betolakodók, baglyok, amelyek nővé válnak, természetimádat, bűbájos folyók, elvarázsolt köd, régi átkok, ősi mítoszok és még ősibb temetők, és mindenféle kicsinyes, civakodó istenek és rabszolga imádóik. Egyedi a pátosz hiánya: az a mód, ahogy Powys narratívájában összeköti a magasztost a triviálissal, a hétköznapival, az emelkedettséget a humorossal. Powys nem véletlenül tartotta ezt a regényt „remekműnek és messze a legeredetibbnek és legizgalmasabbnak, amit valaha írtam”. Ez a könyv magáról Powysról és a mindennapi létezés legapróbb folyamatai iránti heves érdeklődéséről szól. Más szóval: a Porius magának Powysnak a tükörképe.
Nevezetes regényei a Homérosz-átiratok. Az Atlantis (1954) alaphelyzete, hogy az idősödő Odüsszeusz még egy utat szeretne tenni, Atlantisz felé. A regény kétharmada felsorakoztatja azokat az emberi, isteni és anyagi erőforrásokat, amelyekre szüksége van az utazáshoz; míg az utolsó harmad az utazásról mesél, és arról, hogy mit talált ott Odüsszeusz. Korábbi kíméletlen szatírái, szájaló stílusa helyett Powys intimitással és pátosszal ír életekről, függetlenül attól, hogy kik vagy mik azok. Az öreg Dryádról például, aki egy fán lakik Odüsszeusz ablaka előtt, és őrzi a „kertjét” – azon isteni szentélyek egyikét, ahol a legkisebb rovarok és a leggyengébb férgek végre biztonságban lehetnek minden igazságtalanságtól, kegyetlenségtől.
A másik, a Homer and the Aether (1959) szabályos metafikció: a híres görög eposzíró újraírja Iliászát, amit egy absztrakt, telepatikus beszélgetőpartner, az „Éter” kommentál.
Figyelemreméltó spekulatív fantázia a The Brazen Head (1956), amiben Roger Bacon felfedezéseit az alkímia szemszögéből írja le. Roger Bacon feltalált egy sárgaréz emberi fejet, amely rendelkezik a gondolkodás kezdeteivel, és képes jóslatokat mondani. A fejet is szexuális varázslat kereszteli meg, ezúttal egy nőé. De van egy másik fej is a történetben. Egy Cheiron nevű ló, amin deformitásként egy második fej is kinőtt. Aki találkozik a lóval, kvázi varázslat alá kerül, amit a fura második fejből áradó „magnetizmus” okoz.
A halála előtti években a matuzsálemi kort közelítő író több érdekes fikciót írt; az Up and Out (1957) kiemelkedő darabja a The Mountains of the Moon, szabályos posztholokauszt-mese négy túlélőről, akik egy repülő földdarabon száguldanak a világűrbe, míg a Föld felrobban, s ők szemtanúi lesznek az idők végének. A szatíra nagyon élesen kiérezhető, amikor a főhősök áthaladnak az idő fekete spirálján, és számos istennel találkoznak, köztük a kétfejű Isten-Ördöggel, aki épp saját magával vitatkozik. A polémia eredménye: az egész Teremtés úgy dönt, hogy öngyilkos lesz. Ez a mű egy elég kifacsart anti-parafrázisa Olaf Stapledon nagy materialista klasszikusának, a Star Makernek.
