Ha már holdvilág csak boldogságunk

Hazafelé menet

Panelek közt sétáltam. A másodikról
a Bartókot fogták, a Rhapsody in Blue utolsó
ütemeit hallottam éppen. Eszembe jutott, hogy 
Gerschwin a névnapomon halt meg, egy évben
Attilával. Ő volt az, aki beleszeretett Chaplin
feleségébe, de ezt szerintem sokan tudják.
A másik tömbből fakanál-kocogtatást hallottam,
amibe belevakkantott egy fehér mudi, Stella.
Egy jéghideg Stella Artios-t most, de meginnék!
(Ha szeretném a sört.) Annyit tudok a belga sörről, 
hogy a gyártó cég Leuvenben található, 
a Leuveni-kódexben meg az óemes (Ómagyar Mária-siralom).
Volek sirolm tudotlon, elemeztük egy szemeszteren át 
az egyetemen, világ világa, virág virága!
Aztán vízcsorgást hallottam: az ötödiken egy néni 
túllocsolta a balkonon a virágait (az előbb „balkánon”-t
írtam, csak a filológiai adatolás miatt jegyzem ezt meg).
Odébb érve szellőztetett ágybelik, pedig a tollpárnának 
nem tesz jót a párás levegő; de ki alszik már tollpárnán 
manapság?! S különben is a kenyérpirítós égett szaga 
a földszinten sokkal sokkolóbb, legalább annyira, 
mint az, hogy megtiltom magamnak, hogy elmondjam:
nem kapok levegőt, ha nem vagyok szabad…

Ha már 

Ha már nem megy a könyvek által a világ elébb,
legyen a szó fegyver, s a betű egyre feketébb.
Ha már a nyelv a világot leképező lét,
legyen az papíron sercegő ceruzavég.
Ha már nincs rózsás labyrinth, s nem lengedez a Zephyr,
legyen a vers bár alperes, mely minden vádat kibír.
Ha már nincs belőlünk példány, egyedüli,
legyünk Gyugyuk helyett Tomoceuszkakatiti.
Ha már nem szól a harsogó haris a fű közűl,
legyen szélzúgás, mely patakcsobogást vesz körül.
Ha már nincsen szív az emberekben,
legyen a cifra szolgában lélek, hitben és szeretetben.
Ha már nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben,
legyen ökölnyi kékség, madárhang a felhőkben.
Ha már holdvilág csak boldogságunk,
legyen Nap-érlelte minden imádságunk.
Ha már tudod, hogy nincs bocsánat, 
legyen benned mégis, mégis-alázat.
Ha már nincs más út, s fájlalod: ó, jaj meg kell halni,
legyen benned a végső bölcsesség, s megannyi kurázsi.
S ha már lassan ötven éve szíved visszadöbben,
legyen a vers, bár halkan szóló, de igaz kétezer-huszonötben.