Jászai Mari feltámasztása drámában és egy esten
Az ember egy olyan nagy múltú helyre, mint a Nyitott Műhely, már csukott szemmel is eltalál. Márton László új drámakötetének, a Jászai Mari feltámasztásának bemutatója este hétkor vette kezdetét Finta László házigazda szokásosan kedves, és rövidre fogott köszöntésével, majd Tóth-Czifra Júlia, a Kalligram Kiadó főszerkesztője feltette első kérdést a szerzőnek, amely azt firtatta, hogy A nagyratörő című drámatrilógia után, miért kellett huszonhét évet várni a következő drámagyűjteményre, a Bátor Csikóra, és hogy miért követte ezt a könyvet viszonylag gyorsan, mindössze három év elteltével a jelenlegi könyv. Márton erre azt válaszolta, hogy figyelmét a ’90-es években a regényírás kötötte le. Illetve belekezdett egy színpadi műnek szánt „horrorvígjátékba”, de amikor Balassa Péternek megmutatta a szöveget, az esztéta „ráparancsolt”, hogy „ezt azonnal hagyja abba”. Viszont a regényírás egyre jobban ment neki. Ám teltek az évek, és a Faust-fordítását követő időszakban Márton elkezdte úgy érezni, hogy drámaíróként rehabilitálták, és színpadi műveit játszani kezdték. Tóth-Czifra ezután azt kérdezte az írótól, hogy mit tud a dráma, amit a próza nem? Márton azt felelte, hogy a „dialógust tudja”, és kiemelte a színpadi megkötések inspiráló hatását.
A megkötéseknél maradva a főszerkesztő ezután arról érdeklődött, hogy a Picasso-dráma kapcsán milyen keretekkel kellett szembesülnie az írónak. Márton válaszából kiderült, hogy e drámáját egy felkérés ihlette: egy szín erejéig tovább kellett írnia, és modernizálnia Madách főművét, Az ember tragédiáját. Ez volt az első megkötés. A második az, hogy a rendező azt kérte, Ádám most bújjon egy idősebb ember bőrébe, mivel Gáspár Sándorra osztaná a szerepet. Márton ekkor jött elő azzal az ötlettel, hogy Ádám az új színben az öregedő, és sikerei csúcsán már túllévő Picasso bőrébe bújjon, Lucifer pedig Santiago Carillo legyen, így, egy r-rel. Ezután Tóth-Czifra azt a meglátását osztotta meg a közönséggel, hogy a drámákat összeköti az öregedés motívuma is, és hogy néha nemcsak a szereplők, hanem maguk a szövegek is idősödnek, változnak, és ez történt Márton László Avvacum című drámaszövegével is. Márton elmondta, hogy az Avvacum volt az első darabja, még huszonegyéves korában írta, és a Mozgó Világ 1981-es számában jelent meg. Ezt a szöveget a közelmúltban teljesen átírta. Olyannyira, hogy egyetlen mondat sem maradt meg a régi változatból, és ez az új verzió került a jelenlegi drámagyűjteménybe.
Ezután az író a moderátor segítségével rövid ízelítőt adott a Jászai Mari feltámasztása című darabjából a felolvasószínházak hangulatában. Márton egyébként igen jó előadó, és igazi színházi ember benyomását kelti. Csoda, hogy a közelmúltig nem szövődött szorosabbra a kapcsolata a színházi világgal. Márton e felolvasás során a kutya szerepét vállalta magára néhány hiteles ugatást is beleszőve. E részlettel elértek a Jászai-darab témájához, amelyről kiderült, hogy a járvány időszaka alatt játszódik, és hogy a Pannon Várszínház felkésére íródott. A társulat rendezője azt szerette volna, ha Márton egy Jászai életét feldolgozó művet ír a számukra, magáról Jászairól, de Márton azt javasolta, hogy jobban működne a darab, ha a színésznő nem egy másik színésznőt ‒ Jászai Marit ‒ játszana, hanem egy tanárnőt, aki színjátszókört vezet, és egyre jobban belebújik Jászai bőrébe. Olyannyira, hogy végül teljesen összefonódik a sorsa Jászaiéval, és főleg Jászai egyik fő szerepével: Médeiáéval. Így lesz a gyermeke öngyilkos, így rúgják ki a munkahelyéről, és így válik végül hajléktalanná. Ezután Tóth-Czifra Júlia arra terelte a beszélgetést, hogy Jászai Mari idősebb korában játszotta Médeia szerepét. Márton szerint ez annak köszönhető, hogy a test öregedését egy fiatalos, belső kisugárzás képes ellenpontozni. Az idősödő színészekről Mártonnak eszébe jutott Gobbi Hilda esete, aki elmondása szerint kora előrehaladtával egyre kevésbé tudta a szövegét, ám ezt néha direkt is csinálta: ha meg akarta buktatni az adott rendezőt, rossz végszavakat mondott a színésztársainak.
Végül a Caraffa, avagy az eperjesi vésztörvényszék című dráma került terítékre. A nagy lexikális tudással és felkészültséggel bíró szerző elmondta, hogy a dráma címszereplője egy császári tábornok, aki 1687-ben vésztörvényszéket állított fel, melynek segítségével egy állítólagos kuruc összeesküvést akart leleplezni. Caraffa állítása szerint az eperjesi polgárok Zrínyi Ilonával szövetkeztek. A szerencsétlen vádlottak a kínzások hatására beismerték el nem követett bűneiket. Caraffa ezután egyre befolyásosabb, nagyobb hatalommal bíró embereket gyanúsít meg, ebbe bukott bele. De bukása is érdekes, mivel felfelé bukik, és Erdély kormányzója lesz. Márton elmondta, hogy ebben a témában főleg az izgatta, hogy egy ilyen koncepciós per mennyire hasonlít a fikciós művek, regények, novellák létrehozásához, és szerinte az ilyen esetekben az egyik szerző a vallató, és a másik, a társszerző maga a vallatott, akivel együtt hozzák létre a fikciót.
Az érdekes és tartalmas est egy újabb drámarészlet felolvasásával zárult, és végül megtudtuk még, hogy a Jászai-darabot 2025-ben tekinthetik meg az érdeklődők Veszprémben, valamint Budapesten. A tudósítás szerzője azzal búcsúzik, hogy addig is minden olvasó megrendezheti a maga színdarabját a saját fejében e drámakötetet olvasva.
