A régi vattacukor íze
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál utolsó napja egy napfényes vasárnapra esett, és sokan látogattak ki a Millenáris Parkba. Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas író Vattacukor című könyvének bemutatója délelőtt tizenegykor kezdődött, egy időben a fesztivál díszvendégének, Jón Kalman Stefánsson izlandi író Versek című kötetének bemutatójával, amire tekintélyes mennyiségű ember gyűlt össze, és többen ki is szorultak az eseményről. Ennek ellenére a Rakovszky-könyvbemutató terme is megtelt érdeklődőkkel, akik között néhány szakmabelit (írót, illusztrátort) is felfedeztem.
Rakovszky Zsuzsával Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélgetett, és a beszélgetés szüneteiben Takács Katalin Jászai Mari-díjas színésznő olvasott fel részleteket a könyvből. Szegő János a program elején megígérte, hogy visszafogja a szóvicceit, amelyeknek köztudottan nagy kedvelője. Ennek ellenére azért néhányat megengedett magának, és ezt a közönség derültsége honorálta.
Szegő azzal a kérdéssel indított, hogy az írónőnek mi volt az első diafilm-élménye. Rakovszky Zsuzsa erre a Két bors ökröcskét nevezte meg némi gondolkozási idő után. A kérdés azért vetődött fel, mert az írónő műveire jellemző a kép- és filmszerűség. Ezután arra tértek ki, mit jelképez az új kötete címében szereplő Vattacukor, és kiderült, hogy nem mást, mint az eltűnt múltat. Ezt követően Takács Kati finom hangmodulációkkal és gesztusokkal kísért felolvasása következett a Vattacukor című novellából. Az írónő elmondta, hogy az elbeszélésben szereplő mondat („Mint egy kis koreai gyerek”) a valóságban is elhangzott egy nagynéni szájából gyerekkorában. A néni akkor fakadt így ki, amikor meglátta foltozott hálóingében, vékonyan.
A kötetre egyébként a gyerekperspektíva általánosságban is jellemző, ahogy a szülő-gyermek viszony tematizálása is. Szegő azután érdeklődött, hogy kikkel, mely szereplőivel szimpatizál Rakovszky. Erre az író azt felelte, hogy mindegyik alakjában lelhetni szerethetőt, és hogy az ember úgyis mindig magát tekinti áldozatnak az életben. A moderátor a helyszínleírásokra is kitért. Véleménye szerint a jelenhez közeledve a helyszínek egyre elmosódottabbakká válnak, míg a gyermekkori, régi helyek a realitás élénkségével csillognak. A szerző ezt a nagyvárosiasodás elszürkülésének számlájára írja, mert véleménye szerint a nagyvárosok utcái-terei egyformábbak. A helyeknél maradva az író-költőnő megemlítette, hogy milyen nehéz nem létező helyneveket kitalálni. Ő sokszor ír Sopronról, ahol máig lakik, és többször ír egy képzeletbeli, több helyszínből összerakott városról, Sókról is. Szegő e ponton nem állhatott meg egy szóviccet: „jóból is megárt a Sók…”
A kötet leghosszabb novellája a Győzelem címet kapta, míg a legrövidebb elbeszélés a Régi város. Ez utóbbi írást egy családi történet ihlette, amelyet Rakovszky Zsuzsa meg is osztott a közönséggel. Kiderült, hogy az írónő nagymamája Pozsonyban élt, és a rokonai megpróbálták rábeszélni, hogy költözzön el megszokott városából Magyarországra. A nagymama sokáig ellenállt ennek, de a család addig ostromolta, amíg nagy nehezen beadta a derekát. Az utazás előtti estén mindent szépen bepakolt a bőröndjeibe, majd nyugovóra tért. Ám soha többé nem ébredt fel – álmában meghalt… Az író elmondta, hogy az ember akkor érzi igazán otthonának a helyet, ahol él, ha temetőjének fejfáin az ősei nevei köszönnek vissza.
Egyik utolsó témaként azt boncolgatták a beszélgetőtársak, hogy a szülő-gyermek viszony mellett a könyvben sokszor felbukkan a „normális életút” és a „szokatlan életút” ellentéte. Rakovszky felidézett egy találó mondást, ami egyszer nagyon megtetszett neki. A mondás szerint „a kispolgár az egyetlen felnőtt”. Rakovszky novelláinak hősei ennek ellenére sokszor elhagyják ezt a kispolgárutat egy másik, izgalmasabb útért, mint például Szegő János szerint A király visszatér című műben. A szerkesztő végül arról beszélt, hogy Rakovszky életművében a novella a regény és a vers között köztes helyet foglal el, és arra kérdezett rá, mi dönti el, hogy a novella nem tágul-e regénnyé, illetve nem sűrűsödik-e verssé. Az író erre egyszerű választ adott: ez attól függ, hogy mennyi van az adott témában, hány oldal kell a kifejtéséhez, ábrázolásához. Végül Takács Kati zárta az érdekes és kedvcsináló könyvbemutatót egy, a pénztelenségről szóló novellarészlettel.
S ha a történetben a szegénység csillant is meg, mi, a közönség – és valamennyi olvasó – ismét sokkal gazdagabbak lettünk Rakovszky Zsuzsa új prózakötetének és persze a bemutatónak is köszönhetően.
Fotók: Acsai Roland
