Átjárások / Könyv-nyitogatások, no. II.
Felnyitok, megnyitok, kinyitok
egy-egy könyvet lassan, netán lazán:
lám, megannyi közvetítő talány,
s mind tudás-töredék, nyílt titok…
(Zorman Zelme)
John Cage könyvének (A csendnek) szárny-lapjai némán lebegve, madártoll puhasággal, szinte hallhatatlan sistergéssel lapozzák önmagukat:
A zeneszerzők ma már az előadók segítsége nélkül, közvetlenül képesek zenét létrehozni. A film hangsíkján elégszer ismételt bármilyen rajz hallhatóvá lesz. A másodpercenkénti kétszáznyolcvan kör egy bizonyos hangként szólal meg, míg egy másodpercenként ötvenszer ismételt Beethoven-portré nemcsak eltérő hangmagasságú, hanem más hangminőségű is lesz.
Bill Viola videóművész Csend című kiállításának, videó-képeinek belső hang-tér rezgéseit, némajáték jeleneteinek részleteit szemlélem, betömött fülekkel kagylózom. Zoom… – tátogja egy kitágult tükörbe a leíró alteregója. Fül- és szemvájat járat nyílik össze egy-egy magába hívó, lassított képtér-képzetbe…
Amott: magány-közösségek, szenvedés-katarzisokat átélők, hallásérültek, integrált csoportok működnek együtt a csend-zaj tematikák jegyében…
- - -
Mondat-kezdemények, félbe-, negyedbe hagyott mondolatok:
Fehérruhás nőt
követtem fehér kutyával
követtem kutyát fehér gatyában…
Fehér szőrös maszkban
riasztottam hangos hajnali fiatalokat =
arcomra nőtt felhő-farkassal…
Fehér agárral fehér ruhában
reggeli lomokat szedett fel szép nő
a zsidó negyedben negyed nyolc körül…
Fehér lepelben fél-fehér negyedben
fehér agarat szemita lánnyal követtem
fehér sálat szélfuttában
fergeteg-kergettem lomos napnyugtában…
- - -
Egy ismeretlen,
vég nélküli Egyletben:
titkos kedv lettem.
Nem mondhatni, hogy Egy-kedvű lettem, de lett egy stabilabb kedvem…
Ó, persze, ez is csak illúzió: Maya-fátyol likas kikacsintó…
Visszatérő pillanat. Kinézis. Aki benéz: kinéz is…
Gyuri éppen Julit mixel: keveri a Eurytmics-el…
- - -
Vágás, emlékezés:
Amikor elérkezett az idő, hogy Arnold Schoenbergről tartsak előadást, megkértem a Los Angelesben lakó Richard Buhligot, hogy játssza el az Opus 11-et, olvastam ugyanis, hogy évekkel azelőtt ő adta elő elsőként Berlinben. A leghatározottabb „nem”-mel válaszolt… Azt mondta, hogy nem igazán tudna zeneszerzésre tanítani, mivel, hogy ő nem zeneszerző, de bírálni tudná szerzeményeimet… – John Cage.
Halkított révedezés:
A leíró a fekete falat figyelte, őt pedig a fal enyhén rücskös és csiszolt felület-váltakozásai szemlélték. Az ébensötét obszidián és a mélykék tigrisszem jelenlétéből, miként ismeretlen fosszíliákból, kőzetekből, éles ércekből, foszladozó ásványokból: kérges-érdes énekek alig hallható moraja hallatszott…
Idő-oldás, elterelés:
…mert az ő meglátása szerint egyszerűen nincs elég szigor a Zengen-jiben, és ez meglátszik azon, hogy a kaigen-shiki-gyakorlatoknál a közösség „téveszt”, minden alkalommal „téveszt”, hol a sorrendet nem tudják, hol rosszul lép be valamelyik a zeneszerszámokkal, nem beszélve saját magukról… mivel ők is, épp ők, a kolostor élenjáró szerzetesei, és köztük első helyen ő maga is azok élén járnak, akik folyton bizonytalanok, hol a ritkábban vagy egyáltalán nem használt szent szútrák és dharanik szövegének betanulásánál van baj, hol azzal, hogy akkor tehát a ceremóniának… – morogja az apát Krasznahorkai László: Seibo járt odalent című könyvében, miközben megszakad a szöveg-szövet, és felszakad az istráng… Ó, iskátulám, jaj: (v)érzékeny kis zsinegem!
Ráadás, éber én-ébresztés:
Néhány sor a leíró padlás-naplójából. Insomnia. Sikertelen elvonulás, 5-ik nap. A koplalásban, olvasásban, automatikus gondolat-írásban az álmatlan szorongásnak fel kellene szívódnia… Napjaimat óriás sáskák, az éjjeleket démon-molyok rágják, verőeremet, nyaki- és homlok-lüktetésemet pókok és poloskák szívják… A gyulladások talptól-velőig lüktetnek, lüktetnek… Tompa, felkavaró fakanál a gyomromba hág, villa és töltőtoll döf a belek közé… Az alvás-szomj megfojt (?), az agytekercs újabb mérgeket termel…
Fordulj, fordulj már el…
