Kégl Ildikó

Átkelni

 

Majd kiállunk a körút közepére,

és engedjük, hogy arcunkra

zuhanjon a fény.

S ha leveti legszebb díszeit

a Nap, táncolunk tovább

a sötétedő ég alatt.

De, ha elfárad az éj, szólunk

a kórusnak, elhallgassanak.

Én kibontott fehér hajjal,

a lét vad dallamától ráncosan

állok majd előtted, mint aki

kész az indulásra.

Te biccentesz, szavaidat

anélkül is értem,

hogy kimondanád.

Ma átkelünk azon a fahídon,

amit eddig még sosem láttunk.

A túlsó parton Proustot olvasunk,

és fütyülünk a halálra, az idő ladikját

madzagon húzzuk magunk után.

 

Filip Tamás

Megérkezni

 

Csináljunk angyalt magunk

helyett, csináljunk gyereket,

szózuhatagban, szerelmesen.

Hajózzunk hajnali harmatok

árvizében, boldog bárkánkat

kerülgessék engedelmes szigetek.

Olvassuk el, amit az élet Zöld

Könyvébe írtak rólunk,

valahol itt van a réten örvénylő

rezedák közé rejtve, miénk

a századik oldal, miénk

a bőségszaru a horizonton,

fény árad belőle, nem étel,

egy életre jóllakunk vele.

 

Filip Tamás

Feltérdelni

 

Hát legyen. Feltérdelni

a magzatpózból: igen.

A feltámadást is akarni kell:

a tudat mélyre ásott,

foszló kábelein

végig kell futnia

egy könyörgő üzenetnek.

 

Az élő áram egy ujjbegyből

kicsap, és halántékomon át

fejembe lép, körbetáncolja

ujjongó sejtjeimet,

hogy megint éljek, örüljek,

boldog terhemül végre

ölbe vehesselek annyi év

után mostantól örökre.

 

Kégl Ildikó

Meghajolni

 

És hiába a köd, a sár,

hiába a szüntelen

szitáló szürke eső,

emelkedik a pulzus,

moccan az ázott toll,

most már röpülhetsz —

szól egy furcsa hang,

s a haldokló madár útját

egy gondos, áttetsző kéz

mályvaszínű krétával

tovább rajzolja.

Az avasi templom tornya

már mindent elmondott

a harangnak, megkondulnak

a levelek a fán,

s csak nézik a temető

márvány angyalai, hogy

két szárny között valami

vörös folt repül.

Milyen szépen izzik

az ég párnája.

Gyere,

hajoljunk meg az előtt,

amit korábban kimondani

sem mertünk.