Jókai emlékfa a Balaton partján
Balatonfüreden és különösen itt, a Tagore-sétányon, alig három-négyszáz méterre a tóhoz lefutó domboldal derekán emelkedő Jókai-villától, joggal érezzük, hogy Jókai lába nyomában járunk. Miért olyan, már első hallásra is egyértelmű és magától értetődő Jókai Mór és Balatonfüred kapcsolata? Talán mert a képzeletünkben mindkettőjükhöz szorosan hozzákötődik a nem mindennapi szépség fogalma. A szépség nehezen elérhető birodalma. Természetesnek tartjuk, hogy az az író, aki egész életművében a magyar táj, a magyar történelem, a magyar valóság elkötelezettje volt, amikor megtehette, mindannyiunk álmainak partján, a Balaton partján telepedett le, legalább azokra a tavaszi, nyári, őszi hónapokra, amelyekben irodalmi, képviselőházi, társasági kötelezettségei nem kötötték föltétlenül a fővároshoz. Jókai regényei megörökítették nemzetünknek, történelmi közösségünknek legemlékezetesebb históriáit, hőseik jellemében, gondolataiban és érzéseiben nagy személyiségeink legfontosabb ideáljait, sorsukban legnemesebb törekvéseinket, legfelemelőbb vágyainkat, de tragikus bukásainkat is. Hol máshol álmodhatott volna elmúlt évszázadaink szinte minden titkának tudója, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőse több reménnyel egy felvirradó, jobb korról, mint a minden vigasztalást magában hordozó, páratlan szépségű magyar tenger partján, amely tágas egével és végtelen nyugalmat sugárzó víztükrével képes felidézni a béke legszelídebb és legpoétikusabb arcát, de váratlanul tornyosuló fellegeivel, féktelen szélviharai zúgásával, a villámok szerteágazó tűzijátékával képes megmutatni a természet félelmetes, legyőzhetetlen erejét is. Ahogy a Jókai-regényekben törvényszerűen csapnak össze a szépség, az igazság, az önzetlen jóság erői az elvakult gonoszság és rosszakarat erőivel, úgy van jelen a balatoni tájban is univerzumunk minden feltáruló és minden rejtett ereje, a tükrén ezer másolatban csillogó Naptól a Hold ezüsthídján érkező éjszakáig, a sötétkék vízmezőn ringó csillagos égig. A természeti erők hatalmas színpadán megnyíló távlatokban, a halványkék parti dombok keretében. Alkotó ember számára nincs ennél inspirálóbb környezet, nem képzelhetünk magunknak nála dinamikusabb, de meghittebb, és vigasztalóbb múzsát sem. Tehát Jókai Mór, nagy prózaálmodónk, eredeti gondolkodású, nagytudású tanítónk, és a Balaton, vágyódásunk, beteljesületlen szerelmünk tárgya – szorosan összetartoznak. Valószínű ezt ismerte fel az író is, amikor ennek a bensőséges összetartozásnak engedelmeskedett, amikor legalább nyári szálláshelyét itt, a Balaton partján, Balatonfüreden ütötte fel.
Emlékezzünk meg tehát ma, Jókai Mór 200. születésnapján, amely a Magyar Széppróza Napja, egyben a Jókai-emlékév kezdődátuma lett, ebben a rendkívüli hidegben talán kicsit hajmeresztő faültetéssel is a mindannyiunk számára sorsszerűen meghatározó két hungarikumnak: Jókai regénymindenségének és a Balaton varázslatos szépségének összetartozásáról. Vigyük magunkkal, éljük meg, használjuk és másokban is tudatosítsuk nemzeti irodalmunk és természeti környezetünk páratlan gazdagságának ajándékait.
Elhangzott 2025. február 18-án Balatonfüreden a Jókai-ünnepségen.
Adolf Dauthage fotója
