Átjárások / Könyv-nyitogatások, no. X.
Feltárok, zizegve nyitok
több könyvet: pásztázza fél-eszem,
áttetsző lény-kezem…
Két karját feszítve, belsőjét élvezem:
mély élmény s töredék-titok…
(Zorman Zelme)
Egy bizonyos eseményről Branković egyik szolgája hagyott hátra feljegyzést, a már említett vívómester: Averkije Skila. Ez a feljegyzés úgy fest, mintha Skila fegyverének tintába mártott hegyével írta volna a földön, csizmája talpával rögzítve a papírt:
Papasz Avram a távozásuk előtti utolsó estén Konstantinápolyban – írta Averkije Skila – összehívott bennünket a három tengerre néző csarnokában. A Fekete-tengerről zöld szelek fújtak, az Égeiről kékek, áttetszőek, a Jón-tenger felől pedig szárazak és keserűek. Urunk a tevenyereg mellett állt, és olvasott, amikor beléptünk.
Az anatóliai legyek, esőt érezvén, csíptek, s ő korbáccsal hajtotta őket magáról, tévedhetetlenül találva el hátán a csípés helyét a korbács hegyével. Azon az estén már elvégeztük szokásos vívógyakorlatainkat, és ha nincs a rövidebb fél lába, szétdarabol abban a félhomályban. Éjszaka mindig gyorsabb volt, mint napközben. Most ezen a rövidebb lábán madárfészket viselt lábbeli helyett, mert az melegít a legjobban…
(Milorad Pavić: Kazár szótár, részlet)
- - -
Azaki Nemazaki spontán beszólásai:
most látom, hogy a 23. emeleti széles erkély-párkányon: Maja Mukarja (rossz vicc, de van műkarja), Duba Duplovecz és Yuri Morozov újra mocorog. A Farkasok órájában még mindegyik tetszhalott (illetve teszt-hullamerev volt)… Human extinction! – Bármit is jelentsen: nehogy leessen! Minket – és a rengeteg, szervekkel, jelekkel, utalásokkal teli, képzavarokkal agyon-idomított linket: Stockhausen kísérleti hang(agy)velegével együtt ébresszen… Újra és újra: ha nem túl szegecses-szálkás a behatoló hangvilla-ujja…
Petuh, ahh, petuh (merev kakas)! Szlenged: meleg pertu. Orosz, non-ortodox, morcos metu! Avagy: metu-sztázisok, meg-nem-úszások, permanens szeánszok belső karneválja. Lélek-csatornák megnyílásaiba is betekintve: képzet-nyeldeklések és zuhanások ölelése közben… – nemlékezett, belmélkedett a költő a Blake-hommage kiállítás megnyitóján, miközben Schiele-figurás pólóban és Van Gogh-os zokniban kortyolta az elpezsgő idő-átjárások (párolgó) buborékait…
Később: idegen kádban lebegve ébredt…
- - -
A világ tele van lélektelen bábemberekkel… Egyre gyakoribbak ugyanis azok az esetek, amikor is olyan gyerekek születnek emberi formában, ahol nem emberi lélek bújik meg az „én” mögött. Ehelyett az utca tele van olyan lényekkel, akik nem tartoznak az emberek osztályba. Számos emberi lélek nélkül született véglény mászkál köztünk, azaz olyan entitások, akik nem születnek újjá haláluk után. Emberi alakok, akik természet-démonokat hordoznak. Sok ember van például manapság, akik köztünk járnak, de nem igazán emberek, csak a forma szerint. Valójában a démonok különféle kasztjai uralnak sok emberi alakot!
Egy kozmikus hiba természetesen nem lehetetlen, főleg, ha erre rá is segítenek! Az egyén, aki a földi létbe inkarnálódik, már előre meghatározott. Vannak pl. egész generációk, akik nem akarnak visszainkarnálódni a földi pokolba, de a karmájuk miatt mégis testet kell ölteniük. Ilyen esetekben más lények kényszerítő hatására érkeznek vissza a fizikai létbe, de nem teljesen lesznek kompatibilisek ezzel a világgal…
Ők is nagyon különböznek az emberektől minden lelki és szellemi tekintetében, mivel megszállók. Az ilyen ember nem emlékszik a dolgokra, melyeket tett, vagy bódultságában nem emlékszik semmire. Vannak ugyan emlékei, de ezek csak a megszálló tudat átszűrődései.
(Részlet dr. Rudolf Steiner előadásából. Antropozófiai konferencia, 1923. július 2–3.)
- - -
Visszatérő derengés-jelenés: a költő koponyájának emulzióval átitatott lebenyében a valóságos időket elnyelő, sejtelmes-misztikus Angkor építmény-részletei rajzolódnak, hívódnak elő…
Majd a kappadókiai táj barlanglakásai, kúp alakú mélyedésekbe forduló üregei jelennek meg. A hely szellemének és kőzeteinek keletkezési ideje mintegy 25 millió évvel ezelőttre, az újnegyedkorba – a geológiai harmadkor második felére – tehető. Ebben az időben tűzhányók, vulkánok működtek, ezekből alakultak ki Anatólia legmagasabb csúcsai és a világ egyik legkülönlegesebb tája: a Feen Kamine (törökül: peri bacaları). Avagy: a „tündérkémények” régiója…
Aztán az Altamira barlangrajz-foszlányai áttetszően rezegnek egybe (az elme tér-játékainak délibábjában) a mór építészet keresztmetszetein is túl-lebegő Alhambra erődítmény-falaival; odébb pedig a szépséges Ronda tűnik elő: mindegyik egyre közeledik, belső, legbelsőbb közelségük a jelenlévőt és a képzeletbelit egyaránt bekebelezi…
- - -
Triszmegisztosz inge piszkosz! – három(szoros) rímálomból rém-kép(k)edve kiáltott fel a leíró, miködben a maszatos látományt (jaj, teringette!): a homloklebeny faláról törölgette… Ejnye, na, dadogó dada-gó narrogó! Hermész te a i-á-ba!
Antonin Artaud, Alfred Jarry, Herman Hesse, Jorge Luis Borges, Henri Michaux különféle könyvei, majd az okkult bel-kukult: Agrippa von Nettesheim, Albertus Magnus és René Guénon művei – a leíró polcain – most egyszerre nyílnak. Összeakadnak, egymásba borulnak, belívbe hatolnak, vagy nyeglén elhajolnak, majd élesen döfnek, mellsó-hátsó borító(corpus)ba váratlanul szúrnak…
Eukrisztina és Krüszosztomosz eközben – ismételten – Öröm Jakab barokkos budoárjának rejtett hálószobájában (sub rosa) találkoznak – és Hochheimi Eckhart (mester) középkori teológus, filozófus, az egyik legnagyobb keresztény misztikus fő művét: az Opus tripartitumot olvassák fel egymásnak…
- - -
Egy másik (összecsúszott) téridőben és vallási dimenzió-meghasonulásban Masudi így szólt Avram urasághoz: Nagyúr, mondok neked valamit, aminek örvendeni fogsz, mert régóta szeretnéd ezt hallani. Akivel te álmodsz, azt úgy hívják, hogy Sámuel Koen. Hazudik! – sikoltotta menten Sevast, egészen váratlanul megragadta Masudi zöld iszákját, és a szobában égő tűzbe vetette. Erre Masudi hihetetlen higgadtsággal fordult papasz Avramhoz, és Nikon Sevastra mutatva így szólt: Nézd meg, nagyuram, hogy csak egy orra lika van. És a farkán hugyozik, mint valamennyi Sátán.
Papasz Avram megragadta a papagájt, amelyik karmai között a lámpást tartotta, és mindkettőt a padlóra tette. Ebben a fényben Nikon Sevast orrában csakugyan egyetlen orrlik vált láthatóvá, fekete és középütt osztatlan a cimpától, akként, ahogy az az ördögfajzatnál szokott lenni. Akkor papasz Avram ezt mondta neki: szóval, te azok közül való vagy, akik nem mernek lábbelit váltani? Igen, uraság, de nem azok közül, akiknek a szar félelemre bűzlik. Én nem tagadom, hogy a Sátán vagyok: ismerte be kertelés nélkül, csak megjegyzem, hogy a keresztény föld és ég alvilágához, a görög terület gonosz lelkei közé és a pravoszláv szertartás Hadészéhez tartozom.
Mert ahogyan felettünk az ég fel van osztva Jehova, Allah és az Atyaisten között, ugyanúgy az alvilág is megoszlik Asmódi, Iblisz meg a Sátán között. Véletlenség, hogy a mai török birodalom területén fogtak el, de ez nem jogosítja fel Masudit meg az iszlám világ többi képviselőjét arra, hogy ítélkezzen felettem. Ezt csak a keresztény szertartás képviselői tehetik meg, akiknek jurisdictiója az én esetemben kizárólag jogos. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy a keresztény és a zsidó bíróságok az iszlám alvilág tagjai felett kezdenek ítélkezni, amennyiben véletlenül a kezük közé kerülnek. Gondolkozzon el ezen a figyelmeztetésen a mi Masudink…
(Milorad Pavić: Kazár szótár, részlet)
- - -
Introibo ad altare Dei! – zendített rá Buck Mulligan, miközben oldott övű, sárga fürdőköpenyét enyhe hajnali szellő emelgette, s ő a borotválkozó tálat az ég felé nyújtotta. Majd lefelé kémlelt a sötét csigalépcsőn – és így kiáltozott: Hozzám, Csücske! Te Loyola Diabolica! – Igen, mindez az első oldal elején…
Az Ulysses utolsó sorában pedig négyszer „hangzik” el az igen. A remekmű legutolsó szava: nagybetűs Igen.
