VISSZA AZ ÉLETBE – HAJLÉKTALAN LÉTBŐL

Könnyebb a hegyről lefelé jönni, mint fölfelé mászni! Tudja ezt minden túrázó. Bizony az életben ez sokszor fordítva történik: előbb a könnyed lejtmenet, aztán következik a keserves visszakapaszkodás! Sokaknak nem is sikerül. 
Én inkább egy ellenpéldát mutatnék be - tanulságként és biztatásként.
Ismerjék meg Trényi István életét, aki tán feljebb is jutott, mint a kiindulópont... 

Hétfő, délután fél négy felé jár az idő. A 3-as metró begördül az újpesti végállomásra. A sűrűsödő tömegben föltűnik egy gondosan nyírt bajuszos-szakállas, ápolt külsejű idős férfi. Ki hinné, hogy hajszál híján utcára került néhány évvel ezelőtt. Az aluljáróban megáll. Leállítja gurulós bevásárlókocsiját, mindig ugyanazon a helyen, kipakol belőle újságokat, aztán a tetejére elhelyez egy kis reklámtáblát. Ez olvasható rajta: A LÉT A TÉT… Két rövid, szinte pattogó szó. Még az is ott áll: Saját kulturális hetilap. Ára 1 Ft. Kinyitja kis kerti székét, párnát tesz rá, és leül. Vár.
Nem sokáig, mert pár perc múlva beérkezik az újabb szerelvény, és az utasok áramlanak fölfelé. Ekkor feláll, kicsit izgatottan. Mint a házigazda, amikor kedves vendég érkezik. Máris hozzálép egy fiatalabb férfi, és vesz egy újságot. Barátságosan beszélgetnek, hogy miről, azt nem értem, mivel tisztes távolban állok. De mikor arrébb lép, megszólítom. Megtudom, hogy Istvánnak hívják, gyakran megveszi és szívesen olvassa a lapot, mert érdekesnek találja.
Hátizsákkal érkezik egy negyvenes nő, kezében táska, de azért elfér benne még egy újság. Mivel ismét félrehúzódtam, így nem hallom, miről folyik a társalgás, de azt látom, hogy mosolyognak, még akkor is, amikor az asszony elköszön. Tőle is csak a keresztnevét kérdezem: Emerenc. Azt mondja, azért is kedveli a lapot, mert a végén mindig jobb kedvre derítik a benne lévő viccek.
Magas, karcsú, fiatal nő Sára, ő is gyakori vevő. Mondja, változatosan szerkesztett újság; tanulságos idézetek vannak benne és versek is...

Tiszteletre méltó, hogy valaki nem koldul, hanem ad is valamit a pénzért cserébe – kezdem a beszélgetést Trényi Istvánnal, amikor a közeli Szent István téren leülünk egy padra, nem messze a városalapító gróf Károlyi István szobrától. Szerencsére még melenget az őszi napsütés.

Vennes Aranka megindító és tanulságos riportot készített Trényi István életéről, aki a nyomtatott szó erejével visszakapaszkodott az életbe a szakadék széléről.

Ide kattintva a Kerengő oldalán olvasható a fotókkal megjelent teljes írás (a szerző engedélyével).