Kire legyek mérges

Apám nem jön el Betti szalagavatójára. Annyira nem, hogy vonatjegye van két nappal korábbanra, fenét, nincs is ilyen szó, Németországba megy a barátnőjével, Magdinak februárban szül a gyereke, és ott kell legyenek idejében, s akkor már együtt töltik a karácsonyt is.

Ezt nem is mondtad. Hogy idén nem együtt karácsonyozunk. Pedig most voltunk nálatok, meghívtunk, 18-án lesz a szalagavató. Nem érdekel, hogy így jött ki. Így nem jön ki!

Ez nem az én szalagavatóm, hanem a lányomé, az apám unokájáé, valószínűleg az egyetlen, amin részt vehet életében, mármint az unokái szalagavatóit tekintve. Annak idején a fiamnak nem volt, thanks to Covid, most a lányomnak van, a kicsi fiamnak megint nem lesz, mert mi is lábbal szavazunk, no way, hogy tíz év múlva még itt melegedünk a többi békával a levesben.

De hát tudod, milyen nehéz jegyet szerezni, nem akkor vonatozunk, amikor kedvünk tartja.

Fine. Viel Spaß.

Forr bennem a méreg, a férjemre hagyom a beszélgetés lezárását, úgyis ki volt hangosítva, trappolok fel az emeletre, dolgozom tovább, hátha akkor nem vagyok annyira pipa. Mégis mit vártam? Az én ballagásomra sem jött el. Az általánosba sem, a gimibe sem. Mondjuk akkor csak szimplán lekéste. Általánosban annyira, hogy sírdogálva sétáltam hazafelé, máig emlékszem, ahogy gyalogolok át a 10. és a 12. között, a paneleket összekötő átjáró alatt. Ahogy a tüdőm felett nyomja valami a bordáimat, nem tudom, hogy viszont akarom-e látni apámat – az aktuális barátnőjét nyilván nem –, talán még mindig a fürdőszobatükör előtt áll és a nyakkendőjét igazgatja. Tudtam, hogy notórius késő, de erre én sem számítottam. És aztán nem kellett eldöntenem, mit érzek, mert üres lakásba értem haza, és amikor hazajöttek, apu csaja lehordott a sárga földig, hogy hová tűntem?

Mondjam a gimit is? Hogy apám – másik – csaja szerint divatos volt a gépi kötött, csipkeszerű póló, amit blúz helyett javasolt, aztán mindenki más blúzban volt, meg sminkben, és fodrásztól jöttek, nekem meg a hímoroszlánnyi sörényemet a tojássampon mosta? Szerencsére túl népszerű voltam, hogy számítson. Végiggajdoltuk az egész épületet és udvart, sok idő elment vele, jó nagy suliba jártunk, és az én ölemben még mindig csak a kincstári gerbera. Már épp úgy döntöttem, innen is egyedül megyek haza, amikor apám Ladája nagyot brummogva állt meg a suli előtt, még parkolóhelye is egyből lett, fogalmam sincs, hogyan. Úgy vonult be az óriási virágcsokorral, mint uralkodó a templomba, én meg úgy döntöttem, csöndben maradok, hogy ne ismétlődjön meg a négy évvel ezelőtti fiaskó. Az egyetemi diplomaosztóra inkább meg se hívtam.

Jesszusom.

Eltelt huszonöt év, és én még mindig nem vagyok túl ezen. Az e-mailek sem terelik el a figyelmemet. Átkattintok a netre, rendelek magamnak valamit a Temuról, a férjem szerint scam, de PayPallal fizetek, ha gikszer van, ők visszaadják a pénzt, és különben is csak azért mondja, mert mindent olyan olcsónak mutatnak, kettőnk közül én vagyok a marketinges, tudom, hogy ez csak a kirakat, majd ha bejelentkezem, semmit nem találok meg azon az áron, kell majd egy kis Alin szerzett kurázsi, hogy jó dealeket fogjak. Mint az ujjatlan kesztyű, amiben gépelek, 344 forint volt, marha hasznos, nem kell feltekerni a fűtést, tizennyolc fokban is tudok dolgozni, kevesebb gáz fogy, két pulcsi, a lábamra egy takaró, a vizespoharam mellé tea a vasbödönben, és gyártom az ötleteket a kreatívokhoz. Apropó vizespohár, nagyzolok itt folyton, hogy öt liter vizet iszom, de a minap húztam a strigulákat a füzetemben, és csak három.

Apám egyébként tisztára úgy néz ki, mint Harrison Ford. Mármint most. Fiatalon nem hasonlítottak, de évekkel ezelőtt Ford Pesten forgatott, és a hírhez mellékelt fotót néztem, vajon aput minek fényképezték le, és mikor járt a Kempinskinél az Erzsébet téren. Durva. Mondjuk nem tudom, Ford mikor született, de Iggy Pop apámmal egy évben, és mivel most pucéran adott koncertet, nyilvánvaló lett, hogy apám még mindig jó pasi. Ez sok mindent megmagyaráz Magdi viselkedését illetően. Vagy nem?

Szerintem berúgtam.

A levestől.

Egy hete főztük a fiammal, zöldségleves húsgombóccal, saját tésztával, petrezselyemszárral, iszonyú jó lett, meg sok is, ez volt a vége, megettem vacsorára, hidegen még nem pöszögött, de melegítve olyan ruganyosan forrt, tettem bele inkább egy kanál ecetet meg némi tárkonyt, és ledöntöttem előtte egy pohárka Unicumot. Nem tudom. Talán olcsóbb lett volna a kutyának adni, simán lehet, hogy a kutyakaja plusz a kupica pia drágább, mint az egy adag leves.

Szóval jöhet a Temutól a répareszelő meg a billentyűzettisztító kefe, az extra erős cellux meg a kocsira a please park further I am with wheelchair matrica. Ja, nem vagyok tolószékes? Nem baj. Submit order, mielőtt kijózanodnék, na, látszik, hogy nem vagyok alkoholista, ennyi betette nekem a kaput, tavaly volt egy antihisztaminkúrám, amikor két hétig nem ihattam, hát elég jól leszoktam, pedig előtte minden este befigyelt egy deci bor vagy egy feles barack.

Úgy látszik, apám barátnőjének is küldtem egy e-mailt. Egész nyomdafestéktűrő. Nem hánytorgattam fel Magdinak, hogy húsz éve van együtt apámmal, vajon hogy lehet, hogy még mindig féltékeny rám, és nem írtam, hogy nyilvánvalóan azért vett 16-ára jegyet, hogy nekünk rosszulessen, nem véletlen az időzítés, meg az sem, hogy nem közölték, nem karácsonyozunk együtt. Csak azt írtam neki, tegye át a jegyet, mert nekem fontos, és neki is legyen fontos. Nem lesz. Nem mondom, hogy le fogja tojni, mert sőt, örül majd, titkon, felhúzza a szemöldökét, és cicceg, hogy a pasijának van korábbi élete, van gyereke, és ez a gyerek bármire is igényt tart, és a lelke tapsol majd, hogy eltalálta, végre igazi fájdalmat okozott. Eddig mindent leráztam magamról, még azt is, hogy vidékre költöztette apámat, és bevezette, hogy nem adnak nekünk karácsonyi ajándékot, csak a gyerekeknek egy ötöst. Semmit sem hagytunk, vidéken is látogatjuk aput, a pénz helyett meg könyvet kértünk, és mi adtunk apunak ajándékot. Ki ez a nő, hogy azt mondja, nem lephetem meg az apámat a szeretet ünnepén?

Iszom még egy Unicumot. Na, ezt neked, Magdi, most már biztos lehetsz benne, ezt a húzást sosem felejtem el, a fene egye meg, hogy a mindig elkéső apám engem udvariasságra nevelt.