Ady-emlékest a költő halálának 107. évfordulójára

A korábbi évek jeles évfordulóihoz hasonlóan idén sem maradhatott el a megemlékezés, bár most új helyszínen, új szereplőkkel rendezték meg az Ady Endre halálának 107. évfordulójára emlékező estet.
A változásokat nagyrészt váratlan és szomorú kényszerhelyzetek szülték: a rendezvények korábbi előadóművésze, Balázs László Gábor tavaly márciusban elhunyt, így az Ady-kutató szervező-moderátor, Nagy Angéla most új összetételű, más tematikájú emlékezéssel állt a versszerető közönség elé.  
Az Angéla által alapított „Ady Endre költészetét kedvelők” Facebook-oldal és -csoport immár közel 24 ezer tagot számlál, és úgy látszik, Ady Endre költészetének hatása a mai napig nagyon erősen jelen van a versszerető emberek irodalmi tudatában.

A korábbi esteken Nagy Angéla folyamatosan jól bevált csapatot használt, hegedűst, gitárost, és valamennyi verset Balázs László Gábor szavalta. Az estek csúcspontját minden esetben az előadóművész által megrendítően előadott Az ős Kaján jelentette.  
A jelenlegi megemlékezésen újítás volt, hogy a verseket ezúttal négy, nagyon különböző előadó szavalta – két nő és két férfi –, ami kiváló lehetőséget kínált Angéla számára, hogy játszadozzon az egyes karakterekkel, és minden vershez megtalálja a megfelelő személyiséget, illetve orgánumot.

Alighanem nincs még egy ilyen Ady-fanatizmussal beoltott ember egész Hungáriánkban, aki az elmúlt évtizedben többet járt volna Adyfalván (Érmindszenten) vagy éppen Csucsán, mint Nagy Angéla, ám mindez kevés lett volna, ha Angéla nem jár folyamatosan egyéb költői, irodalmi és szavalóestekre is, és ott nem ismerkedik meg személyesen az alábbi versmondókkal, művészekkel, akikkel baráti viszonyban van évek óta.
 
Balog Jenő díjazott versmondó, költő Szombathelyről
Borbély Mihály Latinovits-díjas versmondó
Füri Rajmund hegedűművész, zeneszerző
Gyulai Zsuzsanna Radnóti-díjas versmondó, előadóművész
Kassai Franciska költő, dalszerző, előadóművész  
 
További jelentős különbség, hogy e versmondók ezúttal nem is annyira az „Ady-versszínház” hivatalos szereplői voltak, mint inkább annak interaktív résztvevői, barátok, akik mind a két órán keresztül Nagy Angéla mellett ültek „A Tél Asztalánál”, és szavalataik előtt saját legszemélyesebb Ady-élményüket is megvallották.  

Számos vers hangzott el közben, melyek közül különösen az alábbiak ragadtak meg:
Egy párizsi hajnalon (Borbély Mihály)
Nem tartozik a legismertebb és legtöbbet szavalt Ady-versek közé, de felér a legjobbakkal. Különösen ebben a nagy ívű, végtelenül finom előadásban „a versek pincérétől”.
Áldásadás a vonaton (Gyulai Zsuzsanna)
Véleményem szerint Ady egyik legszebb, legőszintébb szerelmi költeménye, amit különösen érdekes volt női előadótól hallani, hiszen Ady saját hangján szólítja meg benne Lédát.
A muszáj-Herkules (Balog Jenő)
Nem különösebben gyakori, hogy egy költő a kritikusaival vívott folytonos küzdelmeiről alkosson remekművet, de Adynál bármi lehetséges. Balog Jenő a kiváló orgánum ehhez, aki szerint: „Ady nem azért él tovább, mert értjük, hanem annak ellenére, hogy félreértjük.”  

Baranyi Ferenc személyesen nem lehetett jelen, mivel saját költői estjén, Cegléden ünnepelte 89. születésnapját, ám Kassai Franciska – a költő múzsája – tolmácsolta e rendezvénynek szánt üzenetét, majd felolvasta Ady ihlette saját verseiket.  
Ráadásként az est végén az Ifjú szívekben élek egy különleges interpretációját hallhattuk egy kivételesen energikus művésznőtől, Korhecz Imolától.  
A versek közti szüneteket Angéla moderátori tevékenysége mellett ezúttal Füri Rajmund hegedűjátéka töltötte ki, aki Ady kedvenc nótáinak dallamait, valamint a tematikához illő korhű zenei darabokat idézte meg hegedűjén. Többek közt Ady Endre zeneszerző barátja, Papp Viktor visszaemlékezése alapján tudjuk, hogy a költő egyik kedvence „a lengyelek „Paganinije”, Wieniawski volt, tőle is elhangzott a Legenda című mű.

A zenei anyag nagyszerűen kiegyensúlyozta az elhangzott versek és a moderátori információk bőséges áradatát, amiből azt is megtudhattuk, hogy A fekete zongora című vers eredetileg hegedűre íródott, az volt Ady számára az élet melódiája, ám a költő a címadásnál végül a zongora mellett döntött. Talán mert e robusztusabb hangszer jobban emlékeztet egy koporsóra?  
Üdítő rész volt az est folyamán, amikor Borbély Mihály Krúdy Gyula művéből, az Ady Endre éjszakáiból adott elő egy részletet, Ady és az operaházi szfinx történetét.
Nagy Angéla moderátori tevékenységének „Minden Titka” a kiváló szervezőkészségén túl, meglehet, abban rejlik, hogy bár otthona olyan, mint valami Ady-szentély, múzeum és könyvtár, nemcsak a tudományos szakirodalomból merít, hanem kutatja az eredeti forrásokat, visszaemlékezéseket, nem használ idegen nyelvű tudományos szakkifejezéseket, így kutatási anyaga bárki számára könnyen befogadható.  

Mindennek ellenére számomra az est egyik legszebb pillanata volt, amikor Angéla megpróbálta néhány mondatba sűríteni Ady iránti rajongását. Véleménye szerint az Ady-versek olyanok, mintha mindig is lettek volna. Ezen túl pedig a költő verseinek (a korai zsengéit nem idesorolva) legalább fele tekinthető jó versnek, és azok harmada pedig remekműnek. Mint mondta, ilyen jó arányt senki másnál nem fedezett fel. És hogy mi benne a jó, ami nincs meg másokban? Angélát idézve: „Például az, hogy egymás után ír néhány teljesen hétköznapinak mondható szót, és ezek olyan többletjelentést kapnak, hogy szinte hihetetlen. Ezt más költőknél nem érzem, vagy csak nagyon ritkán.”  
Ady egyik titka (Angéla szerint) tehát abban rejlik, hogy verseiben a szavak és képek olyan koncentráltak, hogy nem egyszerűen összeadódnak, inkább összeszorzódnak. Példaként az alábbi sorokat említette:  
 
Minden egész eltörött
Minden láng csak részekben lobban
Minden szerelem darabokban
Minden egész eltörött.
 
Ebben a négy sorban csakugyan szinte minden bele van tömörítve az Ady-vers lényegéből.  
Jómagam is hasonlóképpen csodálom ezt a verset, s mivel Angéla nem elemezte, így szeretném kiegészíteni. A harmadik sor tökélyre viszi Ady sajátos metrikáját – tá-tá ti-ti-tá – ti-ti-tá-tá – ugyanakkor ritmikai töredezettsége révén a teljes szétesést is mesteri módon érzékelteti: Minden sze-rel-em da-ra-bok-ban. – A hiányérzet nagy verse ez, az egykori közös oltáron lobogó ősláng fájó emlékével.
Nagy Angéla az Őrzők rendjének afféle fajtájából való szenvedélyes hölgy, aki igyekszik e sok kicsi lángot összegyűjteni ismét egyetlen naggyá, mert ahogy József Attila írja: „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek”.

A szombati Ady-esten – a két nappal korábbi magyar kultúra napja után –nagyon jó volt együtt „melegedni” ennél a lángnál.

A műsort megtisztelte jelenlétével Boncza Berta (Csinszka ) rokona, Nagybaczoni Molnár Ferenc iró.
Jó tudni, hogy vannak még Őrzők, akik vigyáznak a strázsán.