Anyám, a Tóth Györgyné, 
született Hámán Kató Szocialista Brigád vezetője 
költészetnapelőkészítő gyűlésre hívja a tagokat. 
Nőtársai kijönnek mélyből, 
a Szikla gyomrából a hegybelek alagútjain,
a vezénylőben álló plexifal, a tervtábla mellől az ebédlőbe, 
ahol természetes fény érheti őket.

Szeretlek, mint a természetes fényt, és ott termek, 
ezt már apám mondja és egy időre ott is terem a Sziklában. Épel-

méjüket a hallgatag gyermek, kit alkalmasint fenekelnek, 
nem kérdőjelezi. Ők a szülők, a kegyetlenség és a jóság, 
a Sziklát, Lillafüredüket hagyják örökül nekem.
Eljátsszák nekem az atomvillanást jobbról.

Nem keveset kell a Sziklamélyből gyalogolni 
a költészetnapelőkészítő gyűléshely gyanánt szolgáló 
ebédlőbe az ún. felíróknak. Anyám felíró. 

Ha gyűlés van, Tóth Györgynéék, született Hámán Katóék 
helyett a plexifal, a tervtábla egyik oldalán tükörírással 
egy másik munkásmozgalom írja fel a légtérben mozgó 
objektumok helyzetét több emeletes sorban, ki-ki a választása 
szerint görnyedve, guggolva vagy térdepelve a vele szemben ülő, 
különböző fegyvernem-képviselőknek, 
hogy együttesen lássák el a honi légvédelmet.

Anyám két okból lett légvédő brigádvezető.
Egyrészt ő tudja egyszerre a legtöbb repülő objektum-nyomot 
a tervtáblán vezetni, miközben olykor, 
kitüntetésvesztés terhe mellett képes helyrerakni 
a felírókat irányító diktorokat, 
akik közlik vele a felírandó adatokat,
másrészt minden brigádtagnál előbb 
ő tudja az Ódát tükörírással leghamarabb leírni. 

A légvédelemről tudom, hogy van értelme, 
a tükörírt Ódáéról nem vagyok meggyőződve. 

Anyám tartja a frontot. Hisz a tükörírt Óda leggyorsabb, 
nélkülözhetetlen mibenlétében.

Gyűlés van, ki kell jönni a Sziklamélyből, 
megbeszélni a költészetnapi összejövetel pontos helyét, idejét,  
pedig ez minden évben ugyanaz, itt van.
Úgy intézik, hogy a költészetnap előéjszakájában 
a Hámán Kató legyen szolgálatban, 
a segédkező kiskatonákkal együtt ki tudjanak szökni egyszerre 
a tervtábla mellől az emléktáblához,
végül is mindegy, csak tábla legyen, meg a szoborhoz, 
hisz a szobor is itt áll már az idő kezdete óta.

A színdarabidőre annyi a honi légvédelemnek,
elő kell adni az Óda-allegóriát: 
elmondani, hogy a költészetnap lényege 
egybevág a felírók életlényegével: 

1/ költők a vers egyik oldalán mint tükörírók,
közelükben a nekik adatokat diktáló, 
a kitüntetésvesztés terhe mellett helyrerakandó diktorok, 

2/ középen a verstest, ami maga 
Dr. Szőllős Henrikné, született Marton Márta Klára,

3/ szemben a különböző fegyvernem-képviselő olvasók, 
akik így együttesen látják el a védelmet. 

A költészetnapelőéjszakai kiszökéseken 
anyámék rendre előadnak egy színdarabot. Itt.
Évről évre egyre jobban sikerül a József Attilát játszó nőalaknak 
– ki más lenne, mint anyám – 
a Herman Ottóék lillafüredi Pele-lakjából 
kölcsönzött díszletek közt eljátszania, 
milyen rezzenéstelen arccal gusztálja 
Dr. Szőllős Henrikné, született Marton Márta Klárát, 
ahogyan lágy emlőit rezzenteti Herman Ottó íróasztalánál, 
a díszlet legnagyobb ablaka előtti ellenfényben, 
miközben Herman Ottóné, 
született Borosnyay Kamilla kézirata felé hajolgat.

Rezzentet Márta huncutan, hajolgat, 
nyújtózkodik a tárló távolabbi sarkai felé,
mintha ott érdekesebbek lennének a Kamilla-dolgok. 

Anyám idővel egyre nagyszerűbben szólaltatja meg, 
hogy van ebben a hajolgatásban egy furcsa hang, 
ami hol éles és rövid, hol hosszabban, szinte csengve súrlódó – 
nem karcog, nem zörög; azzal még nem tud mit kezdeni,
talán a rezzentettrész pirszingje 
és az üveg édesközöskoccanása lehet. 
Erre fény sose derül. 

Ilyenhangúnak képzelteti anyám József Attila 
és Dr. Szőllős Henrikné, született Marton Márta Klára 
édesközöskoccanását. A test és az üveglap között hol nő, 
hol csökken a szóköz, formálógnak hosszabb sorkizárt, 
dőlt betűs részek, rövidebb kövérek. 
Az áthúzásos részek nem kevésbé mutatósak. 
A szúette tárló fölött kirajzolódó sziluettek 
Kamilla szépségére rímelnek, 
ettől Herman Ottó lesz igazán boldog.   
Ha te a távolság akarsz lenni, akkor én az üveggolyó,
és a megkapás lesz maga a vers. 

Anyám ej, de szépen játssza ezt most, alig néhány órája itt, 
pedig jó ideje nem görnyed, nem guggol, nem térdepel 
valósággal az élők több emeletes sorában. 

Képes előadni, hogy a tárló üveglapja úgy hívja magához 
a test-előt, hogy az gyönyörében belehomorul.
A rezzentett lágyság elvész a szabálytalan-szép, 
víznyelőszerű mélyedésekben, 
máskor az szippantja maga felé, domboríttatja az üveglapot.
Hegyek, völgyek között zakatol a verslevonat. 

Gusztálják az írótársak közül sokan, 
a jelenség alatt hogyan áll meg az idő addig, 
amíg megírja magát a vers.

Gusztálnak a Kassákot, Illyést, Móriczot, Kosztolányit, Berdát, 
Fodort, Reményiket, Berdát, Kodolányit, Némethet, 
Tamásit játszók, de még a Herman Ottót alakító is, 
kire cinkostársként nem szól rá szerepében Kamilla.
Ő minden évben elmondja, hogy a versben 
nem utolsó sorban neki köszönhetjük, 
hogy ahol az én ekszem, az a lágyad. 

Lágya a fejednek benőhetne, mondja Török Sophie, 
született Tanner Ilona Irén Lujza Kamilla, ki is mozdul 
a társaságból, irigykedve keres egy másik ellenfényt, 
ahol Szabó Lőrincen kívül őt nem stírölheti más. 

Játszani is engedd, jegyzi föl még anyám,  
hol a lágyrezzentett melege, hol az üveglap hidege 
adja át előbb teljes lényegét a másiknak, 
egyszer a hidegebb melegül, 
másszor a meleg hidegül hamarabb.
A rövid közjáték azon melegében 
a kiegyenlítődő hőfok lesz maga a vers.
Anyám az Óda és a világ kölcsönhatása.

Mielőtt még elkezdik a Pele-ház falára rögzített 
IGE-ittjártunk-emléktábla avatás eljátszását, 
elképzeli, hogyan fogja megkérni Dr. Szőllős Henrikné, 
született Marton Márta Klárát, mutassa meg végre, 
hol van itt a fürdő, melyik véka alatt rejtegetik,

kell itt lennie egy fürdőnek valahol,
már megbocsássanak, de Hernádkakfüredet 
joggal nevezik úgy, ahogy, hiszen Pávai-Vajna geológus úr 
Tompa Mihály kérésére az idei Múzeumok Éjszakájára 
mégiscsak feltárja ott a termálvizet, 
erről szól a 26. Légyott, meg arról is, hogy talál ugyan itt is, 
Lillafüreden, de nem hagyják, hogy fúrjon tovább,
hogy megtalálja az odalenn buzgó vesék forró kútjait,
s amit megtalál, arra ráépülhetett biztosan a fürdő,
máskülönben miért lenne füred a Lilla, 
miért Fürdő az Újság, amiben írónak írják el 
a lágyemlőrezzentető művészettörténészt.

Megkérem Dr. Szőllős Henrikné, 
született Marton Márta Klárát, mutassa meg, 
hol van a fürdő itt, hadd invitálhassam meg egy közös ázásra, 
biztosan a szobrunk közelében lesz valahol, 
igen, ez jó ürügy a közös szobrunkat közösen megnézni, 

ő velem szemben áll majd, megkérdem, mit szól hozzá, 
hogy a róla, a hozzá írt szavaim 
az ő árnyékaként vetülnek mellém,
a kőre, aminek támaszkodom,
majd behunyom a szemem, és rezzenéstelen, 
szoborszerűen nyugodt arccal langymeleg pirszingnek 
vagy Szinvahideg üveglapnak képzelem magam.  

Évről-évre magasztosabban adja elő anyám 
ezeket a monológjait.
Minden évben irányba ültet a vértitkos ebédlőben, 
jól nézd meg, fiam, mondja, 
innen, ebből a természetes fényből kevesen látják, 
hol született az Óda. 

Dr. Szőllős Henrikné, született Marton Márta Klára és 
Török Sophie, született Tanner Ilona Irén Lujza Kamilla
a mosdóba vonulnak. Sophie a kezeit mossa, 
Márta a fogait, hogy nevetése tündéribbnek tűnjön 
a kerek fehér köveken, s vegye észre ezt anyám 
a közös Lillafürdőkeresés közben.

A színdarabban kezdettől fogva szerepelek én is. 
Kiképzésem rendre eljátszom Herman Ottóék 
tőszomszédságában, a Zalka laktanyában, 
előadom az atomvillanásokat jobbról, 
szerepem szerint Szentléleken és híradóként 
Nagyhárson is védem a honi léget, szolgálok 
sorkatonaként a Sziklamélyben, szétszedem 
a tervtáblát. Így ülök én a nevében is Sziklafalon.
És keresem a fürdőt Lillafüreden, innen, a Pávai 
sétányról is nézem, Tompa hogy fúrat Hernádkakon. 

Anyámék a díszletből itt hagynak tegnap éjjel egy s mást.
Hermanékhoz vissza kell vinni a könnyű szellőből,
a hegyek sörényéből, a törékeny lombokból,
s vissza azt a furcsa hangot, 
ami talán a pirszing és az üveglap találkozásaiból eredhet, 
s vissza a Sziklamélybe, ahova tartozik, 
a költészetnapelőtti éjsötétet, 
a vértitkos ebédlőbe a fényt, amelytől világlik agyunk, 
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.

Elhangzott Miskolc város költészetnapi ünnepségén, a lillafüredi József Attila-szobornál, 2026. április 11-én.