Az Irodalmi Jelen 25. évfordulája összeállított lapszám alábbi témablokkját Székelyhidi Zsolt fotójával illusztráltuk.

Lőrincz P. Gabriella

Érkezés

Indulni kell.
Elmenni, de előtte zöldre festeni az ablakrámát,
aranyra minden kaput 
és eltűnni.
Felesleges, mit az ember készített.
Gyár, vas, műanyag…
Örök csak, amit Isten alkotott.
Jó, mire azt mondta: legyen, 
minden mást csak hagyott.
Idegen tájakra visz, 
megsebez, de bekötöz.
Harangszóval hazahív,
útra indít harci zenékkel,
közben egymást érik az évszakok.

Régen szúnyogot sem öltem,
ma már embert is, ha kell.
Két állomás között mardos a gondolat:
gyilkos lehetek, de adósa soha senkinek.

Én a hegyek felől jövök,
te merre jársz?
Éjszaka angyalt láttam,
kezében harsonát.
Gyöngyvirág nyílt, 
fecske röppent tova,
holnapot tervez ma még, az ostoba.
Menni kell,
nem értünk, de nekünk harangoznak.
Az arany és a zöld festék elfogyott.
Őszirózsák sorra hervadoznak,
emlékekből hidat ácsolok.

LŐRINCZ P. GABRIELLA (Beregszász, 1982) Magyarországon, Szandán él. József Attila-, Irodalmi Jelen-, Együtt Nívódíj- és Bella István-díjas költő, író. A Magyar Írószövetség elnökségi tagja. Legutóbbi kötete: Ahogy világra jöttünk (versek, Orpheusz Kiadó, Bp., 2024).

 
Mirtse Zsuzsa 

Ott várlak

1. 
Komor vagy. Ülsz az ágyad 
szélén, elmúlt már fél hat, 
és még mindig hol vagyok. 
Pedig futok a mozgólépcsőn, 
aztán át a portán, fel az emeletre. 
Úgy sietek hozzád, mintha
el akarnám érni az alkonyi fényt,  
hogy melegíteni tudjam a fázót,
otthont adjak néhány csavargó
verssornak, legyen erőm tésztát 
gyúrni bánatból is, és kifőzni 
a remény vizében.

2.
Ott várlak, abban a megállóban, 
ami már csak a fejemben létezik. 
Az emlékeimbe fut be veled a busz, 
kezemben még nem volt borospohár,
a mackót és a babát már nem szorongatom. 
Nem tudom, milyen lesz az első ölelés, 
az első veszteség, de nem is érdekel.
Megfogod kezem az úttest szélén, 
féltesz az élettől, mert te is félsz tőle.
Akkor még nem tudom, hogy egyszer 
majd úgy kötöm meg fűszállal a hajam, 
úgy veszek levegőt, úgy állok mezítláb
a stég szélén, a folyó felett, 
ahogy te sosem mertél volna. 

3. 
Most helyetted is nézem a kávézók teraszát, 
a májust a Gellérthegyen,
jól megjegyzek mindent, hogy el tudjam 
neked mesélni, vigyázom léptedet, 
amikor a folyosón sétálunk, a föld alól is 
szerzek mindenmentes kakaót, 
hátizsákban viszem a frissen mosott ruhát, 
olyan öblítőt használok, amit te szeretsz,
csak szemedben felhőket ne lássak. 
Hajnalonként pedig, amikor elinal 
az álom, ott várlak a megállónkban,
mintha megérkeznél. 

MIRTSE ZSUZSA (Budapest, 1967) József Attila-, Bella István- és Irodalmi Jelen-díjas író, költő, a Magyar Napló folyóirat szerkesztője, a Digitális Irodalmi Akadémia ösztöndíjreferense. Utolsó kötete: Bölcsőmben magam ringatom (prózakötet).

 
Laczkó Vass Róbert 

Missa memorialis '56

Kyrie

Uram, irgalmazz minekünk:
messzire jutottunk tőled!
Egymástól is elszakadva
hódoltattuk meg a földet.
Beleláttunk a csillagok
félelmetes ősködébe:
Krisztus kegyelmezz minekünk!
Romtemplomaink födéme:
boltozatunk, amely alatt
gyűlölködünk és szeretünk...
Gyarlóságaink ürügyén
Uram, irgalmazz minekünk!

Gloria

Hunyorogtak már a csillagaink,
a padlást is lesöpörték.
Életfogytiglani börtönévek
csúfolták meg az öröklét
enyhet adó bizonytalanságát,
a mindennapi kenyeret,
hogy a remény is ránk szakadjon, és
elapadjon a szeretet.

Megvallanak – és vallanak ránk az
elevenedő halottak:
dicsőség legyen az áldozatra
kárhoztatott bűnbakoknak!
Szájuk szögletére kicsordul, és
folyton megalvad a lélek.
Dicsőség legyen a vérbe fojtott
forradalom istenének!

Credo

Szabadon és hitetlenek közt
mindenki ártatlan gyerek.
A propaganda divatos, és
kifinomulnak a fegyverek.

Igazad: vállalt hallgatásod –
mégis hiába vagy konok,
úgy oldódsz föl a hangzavarban,
mint jelbeszédben ikonok.

Mikor a fotocella zárul,
tárulnak az üvegfalak,
és az a szánalomra méltó,
kinek a hite megmarad.

Sanctus

Te, ki magunkra nem hagy,
könyörület és kegyelem vagy
annak is akinek puskatussal
fogták be örökre a száját,
és annak is, aki szülőhazáját,
mint keresztet vállaira vette,
hogy a világnak nekifeszülve,
gyermekét egy új hazának szülje.

Szent vagy. Kint vagy. Bent vagy.
Magasan is odalent vagy.
Sose találunk... nem vagy?
Te vagy a néped: nem nagy,
és ha eljön a Te országod,
az öröklángot megtagadva
kereséseddel felhagy...

Agnus

Legyetek egymás pásztora:
ne tagadjátok meg a nyájat!

Báránybőrbe bújt farkasokkal
ne töltsétek fel a karámot,

és öleljetek magatokhoz
minden elcsatangolt bárányt!
2026.

LACZKÓ VASS RÓBERT (Gyergyóremete, 1976) Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott, Gr. Bánffy Miklós- és Keresztény Szó Nívódíjas színművész, énekes, előadóművész. Legutóbbi kötete: Elegico leggiero (versek, Exit Kiadó, Kolozsvár, 2025). 

Lázár Balázs 

Kvantumpoétikám

Ez a vers úgy íródik, hogy elolvasod,
s ha eltűnne, arra is te adnál okot.
Figyelmedtől nyer formát, legyen az Egy,
s ha elveszti, akkor a Nulla pontba megy.

Szuperpozícióban a verssoraim:
egyszerre lüktetnek itt meg ott,
de hogy melyik igazi, sosem végleges,
a Nincset most Vanná avatja tudatod.

Pillanatod interferenciája
mutatja meg költői képem, s mint benned él, 
úgy válik örökké hullámzó téridőnkben. 

Egymásra ható részecskék vagyunk
vibráló költői mezők vonzásában,
s ha ma éjjel rólam álmodnál,
én fordulnék át melletted az ágyban.

Nincs valódi vég, valóságos kezdet.
Sorsunk sem egy lineáris egyenlet,
inkább emlékekből folyton újraszőtt háló,
mely a létünkben feszülő ritmustól remeg.

Egyensúlyozunk vonzva-taszítva
a jelen eseményhorizontjának peremén,
s úgy lehet, te írtad ezt a verset, és nem is én.

LÁZÁR BALÁZS (Szolnok, 1975) Budapesten él, Bella István-díjas költő, Artisjus Előadóművészeti-díjas színész, előadóművész. 2016-ban doktorált a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol 2022 óta egyetemi adjunktusként tanít. Legutóbbi, nyolcadik verseskötete Üzenet Helsingőrből címmel jelent meg a 2026-os Ünnepi Könyvhétre, az Orpheusz Kiadó gondozásában.

 
Csepcsányi Éva 

Inspiráció post mortem

            In memoriam Sz. J.

Halál, hol a te hatalmad,
halál hol a te fullánkod? –
kiáltja Pál idők köd-kévéin át.
A középre áll: ki meri felütni
fejét, ki néz vissza rá?
Valakiknek a mohos sírok
játék, furcsa vicc csupán.
Hiába vársz borzongást, szellem-
járást holtak éjjelén: higgadt a táj.

Hiába kémlel a földi szem, ha a lelki
nem lát.

A test bomlik, a lélek nem,
a burok romlik, a mag marad,
misztérium ez, testvéreim,
egyszerre vallásosan ősi, és
pőre, nyers.

CSEPCSÁNYI ÉVA (Eger, 1985) költő, prózaíró, az Irodalmi Jelen állandó szerzője, tanulmányait az egri EKKE és a budapesti KRE-n végezte, jelenleg pedagógusként dolgozik.