Beszéd a palackból

Na most jön valami Kossuth-díj. Gyurkó László. Hát ha nem lesz többet színház igazgató én szívesen támogatnám. (közbeszólás: kitűnő író) Egy érdemes, becsületes ember és a magatartása stb. és az indokolás jó, az tetszik nekem, azért a bizonyos könyvéért, nagyszerű könyv. /Kádár elvtárs: Az anyja szentségét ennek a Kossuth díjnak is. Jó napot!

És nézd csak, én se magadért szeretlek:
Saját szobromat porolgatom benned.

Épp e szobortól búcsúzom el holnap,
Mikor túléllek téged, a nagyobbat,
Eztán én súgok neked a jövőről,
Az idő engem épít, nekem őröl

Nem a legfontosabb mondatok. Azt sem állítom, hogy ezek miatt volna érdemes el- vagy újraolvasni ezeket a könyveket. Azt sem, hogy föltétlenül rezonálnának egymással. Csak kiválasztottam őket valamiért.

Cziffra György, a huszadik század egyik legzseniálisabb zongoraművésze, elhatározta, hogy egy művészeti központot kellene létrehozni, zenei és képzőművészeti központot, fiatal művészek számára. Akkor már Franciaországban élt. Élete tele volt magyar vonatkozású szimbólumokkal, hadd említsük meg, hogy gyötrelmes háborús évek után, majd börtönéveket, büntető-tábort, kőtömb-szállítást, kényszermunkát követően, tönkretett kezekkel képes volt visszatérni a zenei életbe, persze csak bárzongoristaként. 1956-ban aztán az történt, hogy az őszi zenei ünnepségek szervezői elő szerették volna adatni Bartók második zongoraversenyét, amelynek az volt a híre, hogy alapjában véve lejátszhatatlan. Egy híres kínai pianistát kértek fel a koncertre, aki hat hónapig tartó próbálkozás után lemondott az előadásról. Ekkor már nyár volt, és valakinek eszébe jutott Cziffra. Előrángatták az éjszaka homályából, és Cziffra bravúrosan, tomboló siker mellett eljátszotta a művet. 1956. október 22-én este a Zeneakadémián. Nem telt el huszonnégy óra, és kitört a forradalom. Ennek leverése után Cziffra nyugatra menekült és nemsokára már Párizsban koncertezett, majd rövidesen a legismertebb előadóművészek egyike lett.

Faludy György hovatartozásának kérdése még a költő halála után is megosztja a kedélyeket.
 
De talán rosszul mondom: nem is a kedélyeket, hanem a nemzetet – a kérdés csak az, megosztásnak nevezhető-e az, ha egymillióból két embernek a többiekétől meredeken eltérő, sőt konfrontatívan szemben álló véleménye van valamiről. A nemzetet csak az osztja meg, ha számottevő hányada tér le a közös értékrend által meghatározott úthálózatról. Néhány hálátlan utód véleménye még nem megosztás, csak pőre hülyeség.

Nem a legfontosabb mondatok. Azt sem állítom, hogy ezek miatt volna érdemes el- vagy újraolvasni ezeket a könyveket. Azt sem, hogy föltétlenül rezonálnának egymással. Csak kiválasztottam őket valamiért.

nyugat-képeskönyv címmel a Petőfi Irodalmi Múzeum (akkor már miért nem petőfi irodalmi múzeum?) vaskos és meglepetésekkel teli albumot adott ki. Alcíme szerint: fotók, dokumentumok a Nyugat történetéből. Az olvasóban olthatatlan kíváncsiság él, hogy belelásson (ez szó szerint értendő: a két szemével) az irodalmi szereplők életébe, még inkább: magánéletébe. Azt gondolom, Eckermann beszélgetései Goethével sokkal nagyobb példányszámban jelennének meg, ha Eckermannak lett volna fényképezőgépe s ha Goethe hagyta volna magát fotózni, miközben ír, vagy a folyóban úszkál, vagy a feleségét ölelgeti.

Nem a legfontosabb mondatok. Azt sem állítom, hogy ezek miatt volna érdemes el- vagy újraolvasni ezeket a könyveket. Azt sem, hogy föltétlenül rezonálnának egymással. Csak kiválasztottam őket valamiért.

A pokol malmai címmel jelentetett meg dokumentumkötetet Huszár Tibor, számos fontos mű szerzője, amelyek mind a magyar közelmúlt történelmével vagy annak szereplőivel foglalkoznak. A könyv alcíme: Szűcs Ernő ÁVH-s ezredes ügye és elágazásai. (Corvina kiadó, 2009)

Az erdélyi magyarok számára a legfényesebb belső világítótorony a sok száz éves alapokon létrehozott kolozsvári Bolyai egyetem volt, amelynek fényét a későbbi pártfőtitkár agresszív, primitív és bornírt fellépése oltotta ki, ő vezényelvén le a felszámolást. Ehhez a gyalázatos végjátékhoz hangaláfestésként a Szabédi László testét feldaraboló vonatkerekek csikorgása szolgált, Csendes Zoltán halálhörgése a kötélen és Molnár Miklós közgazdász-professzor testének a puffanása, amint a magasból az aszfaltra zuhan.