​​​​​​​Harmincévesen lép be az irodalomba. Tíz év hátra. Nincs negyven, amikor elméje elborul, negyvenhárom, amikor meghal egy elmegyógyintézetben. A tíz évig dolgozik, mint az megszállottak. Egy verseskötet után tizenkilenc novelláskönyv, hat regény, három kötetnyi útirajz, irodalmi elmélkedés, egy rövid Flaubert-életrajz, kötetnyi színjáték. Alig világos, hogyan csinálta, mert eközben: társaság, nők, szalonok, utazások szárazföldön és tengeren.

​​​​​​​Tolnai másik dimenzió, engedi, hogy ne ő maga, az olvasó dominálja, engedje, amit, komoly meglepetésben lesz része. Esetemből egy jellegzetes darabka. Néhány évvel az ezredforduló előtt szögezte le egy R. V. névre hallgató irodalmár a következő tényt: „Ő nem vajdasági magyar, hanem jugoszláv.” Nem értettem volna meg máig.

​​​​​​​Nem a vonat megy visszafele. Nem is az idő. Én rohanok háttal a valónak. Órája sincs, hogy visszadugtam a kütyümet a tokba: nem hívom fel Icust, túl drága a mobil, ráadásul duplán. Hogy szarrágó vagyok, nem újdonság. De hogy függő is?! … Önvizsgálati fogságra ítélem magam. Nikotinfüggő vagyok, semmi kecmec. – Mányoki Endre tárcája

Szász Béla már a mikrofon előtt ült, és tanulmányozta a szövegét, nehogy bakit ejtsen. Vígan beléptem a stúdióba és rásomtam egyet a gongra. Béla összerezzent, arcából kifutott a vér. "Meg vagy őrülve?" – kiáltotta, mire végre szóhoz jutott.

Bár nyaraláskor a turista pénzének jelentős részét szállásra, evésre és ivásra költi, néhány nap hőség, másnaposság, fürdőzés és séta után kedve szottyan a betűre, és miután az összes heti- és napilapot megolvasta, az egyre soványabb pénztárca és a szűkös napok egy-két kisregény ígéretét vetítik elő. – Sultanus Beatus tárcája

Érdekes dolog ez. Ki fél életét teszi rá, hogy stílusára, hangjára találjon, ki úgy vált technikát, mint sávot az autó, a hangja mégsem téveszthető el. Furcsa mögöttes erő a tehetség. Akkor is létező háttérzaj, élő, vastag térerő, amikor nem látszik.

Az ember már nem kapkodja a fejét, szeme nem tikkel, hangja nem csuklik. Belefásult. Elég. Már minden elég. A komenista kom-jánál végigszánt gerincén a jól ismert gyomorfordító kíváncsiság, ugyan most kit nyírnak ki másodszor, harmadszor, ötödször? Már azt se kérdezi meg, mikor lesz ennek vége? Hogyan lesz vége ennek a mocsoknak?

​​​​​​​Írónak soha nem könnyű. Háborúban, amikor változnak a koordináták,  nehezebb. Az alkoholista írónak, aki egyedül kel, egyedül fekszik, önbizalma megrogyva, jövőképe nulla, lehetőségei nulla körül - baromi nehéz lehet reggel felkelni. Belátható. Belátjuk.

"De ne kenjünk mindent Kádár Jánosra! A magyar focinak az is sokat árthatott, hogy túl jól ment. A magyar foci szent lett, csodálni kellett, és mindenki az Aranycsapatban kereste a titkot, nem pedig önmagában" - Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​Weöres Sándor mondja valahol, hogy hallgatnunk és olvasnunk kell verseket más nyelveken, hogy átérezzük annak a másik nyelvnek a varázsát, mélységét, szépségét. Borges versét: A tengert - most meghallgathatják Borges szavalásában elolvashatják az eredeti verzióban, és (hála és köszönet Domonkos Orsolya lektorálásának) Weiner Sennyey Tibor fordításában olvashatják - Jorge Luis Borges: A tenger

"Szent: egy halott bűnös átszerkesztve és felülvizsgálva." Amikor a figyelmetlen és önelégült ember úgy érzékeli, minden szinten sikeres, az országot és nem mellesleg az ő életét is átjárja a líra, humanitás, emberszeretet, szolidaritás és békevágy, keressen gyorsan egy Bierce-válogatást, üljön le valami csendes, árnyékos zugba, és tanulja újra, az ember nem az, aminek látszik.

"A mai napom úgy kezdődött, hogy ráültem a herémre a biciklimen. Ilyenkor – lányoknak mondom – sajog az ember alhasa. Talán nem annyira, mintha menstruálnék, de azt sosem fogom megtudni" - Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​Él Budapesten két fiatal szobrász, talán nem is tudnak egymásról, talán nem is ismerik egymást, mégis bennem ez a két szobrász valahogy összetartozik, nem is annyira mély és szépséges személyiségük hasonlósága folytán, hanem ragyogó elméjük fénye és különösen különbségeik hozzák őket közel. Rabóczky Judit Ritáról és Retkes Mátéról van szó. – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

De hol vagyok én itt képben? Bátorságomra jellemző, hogy Remarque együttérző háborús regényeiből gyűjtöttem erőt, hogy megoldjam valamiképpen, ne kelljen bevonulnom. Hogy eléggé féljek. Nem akartam Czinege elvtárs katonája lenni. Széljegyzet fiataloknak: bizony, be kellett vonulnunk a demokratikus magyar néphadseregbe, hogy megvédelmezzük kis hazánk szocialista vívmányait. Érkezett a kis világosbarna kartonboríték, behívó benne, nem SAS-behívó ugyan, de az mindegy.

Tavaly Derek Walcottot jelölték a posztra, de egy feminista támadás hatására visszalépett, majd utána az az angol költőnő is meghátrált, akit Walcott helyett jelöltek, de aki részt vett a Nobel-díjas költő évitzedekkel ezelőtti, állítólagos nő-zaklatásának nyilvánosságra hozatalában. Geoffrey Hill viszont nemcsak minden szempontból feddhetetlen, de 78 évesen sokan őt tartják a legjobb élő angol költőnek. - Gömöri György tárcája Londonból.

​​​​​​​Lilienthal bácsi volt az egyetlen sakkozó, aki elmondhatta magáról, hogy Steinitz kivételével – bajnokságon vagy baráti parti formájában – megmérkőzött az összes világbajnokkal, Emanuel Laskertől Visvanathan Anandig. S legyőzte Laskert, Aljehint, Euwe-t, Botvinikot meg Szmiszlovot. Mi több: a kubai Capablancát is. José Capablanca a sakk császára volt, 1921-ben vette át Laskertől a koronát, és azt hirdette magáról, hogy őt senki nem tudja megverni. Éveken át még csak meg se szorították az ellenfelei. A Pestről jött Ligeti-Lilienthal a legkisebb félelem nélkül állt ki, helyesebben: ült le a táblához Capablanca ellen és egy pompás királynő-áldozattal beadta neki a mattot.

Előkerült egy ismeretlen Weöres Sándor-levél, mely ugyan nem túl hosszú, mégis olyan információkat hordoz, s akkora kincs, hogy közlése megkerülhetetlen. E levélnek köszönhetően egyrészt több dolgot megsejthetünk a múltból, másrészt – követve Weöres Sándor útmutatását – visszaszerezhetünk egy elfelejtett magyar költőnőt a magyar irodalmat szerető és olvasó közönség számára, illetve megismerhetünk egy mindeddig rejtélyes, de igazán kalandos életet. Arra a kérdésre kapunk végül is választ, hogy ki volt Békássy Éva? – Weiner Sennyey Tibor esszéje. Békássy Éva versei

"Meg akarja buktatni? Gondolja át, kollegina! Ez amúgy is egy lehetetlen tétel. A posztmodern úgyis elmúlik" - Sultanus Beatus tárcája

Korszerűtlen így, latinul üdvözölni a nyájas olvasót, tudom. Idegen volna is tőlem, ha nem utalna némiképpen a helyzetemre: bizony néha korszerűtlennek érzem magamat. Pedig most, szinte a mai nappal, részt vállalok újra az élő magyar irodalom szervezésében – ennek a kiváló, megújulásra folyvást kész folyóiratnak, az Irodalmi Jelennek lettem a szerkesztője.
Szerkesztő voltam jószerivel egész felnőtt életemben. A Mozgó Világ első csapatában a versért, a Hitelben a kritikáért, a Kortársban a prózáért voltam felelős, de dolgoztam rövidebb-hosszabb ideig a Fotó, a televízió, a rádió és az MTI kötelékében is. Mindemellett immár csaknem húsz esztendeje  írásra, irodalomra, művek értelmezésére tanítom a képzőművésznek készülő egyetemi hallgatókat. (Tanítom? – jobbára én tanulok tőlük.) Új szerkesztő az Irodalmi Jelennél

​​​​​​​Az ilyen „toplista” mindig sokkal inkább árulkodik az összeállító személyéről, érdeklődéséről, mint a listára került vagy arról lemaradt művek értékéről, így tehát arra kérem a nyájas olvasót, hogy ne vessen meg nagyon, ha nem az úgymond „élvonalbeli” vagy agyonpropagált szerzőket és műveket választottam, hanem amik nekem tetszettek. – Weiner Sennyey Tibor elfogult könyvheti toplistája.