Illyés (a profi köpönyegforgató, a füst, mondja róla Németh László, arra inog, amerre az aktuális politikai szél hajtja), és Szabó Lőrinc (a politikai analfabéta) jó érzékkel felismeri, bölcsebb nem hangoskodni a Petőfi-köri rajcsúrban, helyette munkával meglapulni az árnyékban, és ha a Szuezzel terhelt világpolitika kiengedi a menni készülő Magyarországot a kommunizmus vaskalitkájából, Ulenspiegel forradalmi lelke robban. De a SZU, mint tudjuk, nem engedi szabadon az országot, jön november eleje, vele a tankok, és maradnak – ideiglenesen – még harmincnégy évig. A regény nem robban.

​​​​​​​Régebben szerettem naponta minél több emberrel találkozni, ma már megelégszem, ha egy-két találkozás összejön kávéházban, tereken, fürdőkben. Nem szeretek találkozni könyvtárban és könyvesboltban, mert ott a könyvekbe és saját gondolataimba mélyülök, s nem tudok másra rendesen figyelni. Lementem a hétvégén a Napvárosba, ahol barátokkal találkoztam, keveset ittunk és sokat beszélgettünk, majd vasárnap nagyot sétáltunk. Mi volt Szegeden nem is olyan régen, ami ma már nincs meg? Az ifjúság zöld vadona. Mi történt Szegeddel, ami miatt úgy érzem, kezd menthetetlenné válni? De Szeged leválaszthatatlan a fővárostól. A teljes vidék leválaszthatatlan a fővárosról. S a közhely, hogy Budapest a bűnös város – ismét hangzik sokfelől.

Kis Jánosról nem derül ki, mit szólt a kritikához, Csokonai fütyül rá (már nem él), Berzsenyi megszenvedi, hogy lírája üres expressziónak, értelmetlen szóparádénak ítéltetett. Megválaszolja keményen egy nyolc éven át készülő essay-ben az irodalmi tótumfaktumként viselkedő irodalmi főszereplőnek, aki ugyan sűrű bocsánatkérések közt elsírja magát Berzsenyi temetésén, bevallja, tévedett, de akkor már éppen annyit ér, ahogy mondani szokás: mint halottnak a csók, ha az elkedvetlenített Berzsenyi megszakadt életművére gondolunk.

Nem is tudom, él-e még Paul Everac, majdani TV-elnök. Ott állt mellettem a frankfurti sztriptíz- és bordélynegyed hírhedt utcájában, a takaros kupleráj belső udvarán. Mögöttem-mellettem a többi kolléga, az egyik bukaresti magyar hetilap félénkségében dölyfösnek tűnő főembere, és mások, nem is sorolom őket. Elvégre az NSZK kulturális kapcsolatokat ápoló intézménye (Inter Nationes) nyilván nem kupi-körútra hívott meg bennünket…

Összes nyugati kiadóm közül a washingtoni Occidental Press volt a legvállalkozóbb szellemű, ezért tűnt logikusnak, hogy ez a kiadó, illetve annak vezetője-tulajdonosa, Csicsery-Rónay István adja ki azt a „nemzedéki” versantológiát, amit már évek óta terveztem.

Az Aradon 1928-ban született Deák Tamásról már iskolás korában föltételezhető volt, hogy művész lesz. Ígéretes zongoraművésznek indult, és végül ragyogó próza-, dráma- és esszéíró lett, s műfordító.

Mégiscsak úgy lehet, hogy az ember átmenet az állatok és az angyalok között, s egyszerre állat és angyal sokszor, máskor meg borzasztóan lemegy állatba, vagy éppen angyallá nemesül.

Általános-iskolai tanulmányaim ideje a legsötétebb Rákosi-korszakra esett. Budán, a Labanc uti iskolában nem tűntem ki semmivel a néhány száz nebuló közül, hacsak azzal nem, hogy az irodalmi dolgozatíró pályázatra beadott fogalmazványommal bevonultam a tanintézet anekdota-legendáriumába.

Nem elég az államalapítás heroikus feladata, a sok keresztelés, akasztás, családirtás, nyakazás, négyelés, herélés, vakítás, nem elég, hogy a párja német asszony (s mint tudjuk, a német asszony maga a horror), élete végére is marad szépen a horrorból. Meghalnak lányai, akikkel hatalmi szövetséget köthetne, fiai, akik örökölhetnék a trónt. Legsúlyosabban azonban Imre herceg halála érinti.

Nem a legfontosabb mondatok. Azt sem állítom, hogy ezek miatt volna érdemes el- vagy újraolvasni ezeket a könyveket. Azt sem, hogy föltétlenül rezonálnának egymással. Csak kiválasztottam őket valamiért.

A közelembe ültek le, konyakoztak. A szőke, szépséges asszony a hátán hagyta a bundát, aztán apró vállrándítással a szék karfájára ejtette. Akkor csattant el festetlen arcán a pofon. Hajnóczy ütötte meg, áthajolva az asztal márványlapja fölött. Arcon csapta. Nagy tenyere volt. A nő lezuhant a földre, a mókusszőrbunda utána. Hajnóczy egyetlen mozdulattal emelte fel mindkettőjüket, s ismét ütött. Az asszony vonítva sírt.

​​​​​​​A hétvégén tartották Zsennye, Rum és Cicelle településeken a Cicelle Kulturális Napokat, ahol többek között  a rumi Kultúra Háza Padlás Galériájában a "Hommage a Marcel Duchamp" c. csoportos kiállítást, az Indóházban Kiss Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész, érdemes művész emlékkiállítását tekinthette meg a nagyszámú érdeklődő közönség, majd a Szent Cecília templomban "Szűz Mária mennyek gyöngye" címmel a Vasi Népdal Stúdió hangversenyét hallgathatták. Lapunk szerkesztője Weiner Sennyey Tibor Békássy Ferencről tartott előadást és beszédet. A beszéd szerkesztett, írott változatát itt közöljük.

Megmarkolnád a felhőt? Lapoznád, mint könyvet, a tengert? Dühöngsz az ostobákra? A balgaság nem az ő művük. Spinoza szemével te épp oly balga vagy.
Az igazság megfoghatatlan felhő; de vigyázz, markolászó kezed villámcsapás ne sújtsa. Dörög? Talán a lényeg dörög: ne kívánd megsimogatni.

​​​​​​​Ez a bor ritka, sajátos, nemes, erős akaratú ugyanakkor engedékeny, és végül befogadó. A magyar szó klasszikus jelentéstartalmának leginkább megfelelő. Ezt a szavunkat értjük a legkevésbé, vagy inkább a legtöbbféleképpen. Fontos esszét olvastam Tamás Gáspár Miklóstól, melynek címe „Magyarok voltunk”.

​​​​​​​Hajnalban Jemenben jártam. A képernyőn. Ugyanis hajdani osztálytársam a temesvári Piaristáknál, Pártos Roland festőművész New Yorkból rendszeresen küldi világjáró dia-sorozatait, ezeken vitorlázom körül a földet.

Családi hátterével együtt szerencsétlen kor. Négyéves, amikor Petőfi publikálja a magyar irodalom egyik legbájosabb gyerekversét (Arany Lacinak), öt, amikor a cár leveri a szabadságharcot, aztán a Bach-korszak, amit a kiegyezés követ. A költők sírdogálnak, a lelkesedés megszűnt, gondoljunk Tompa Mihályra, aki Petőfinél is rosszabb helyzetbe kerül. Nincs miben hinni. Az ország „sírgödör”.

​​​​​​​Szombat este sétálok a Napvárosban, s egy utcasarkon megállok. Emlékszem itt találtam egy kisfát, itt laktam, nem is egyedül, egy szép, ifjúkori szerelemben, amely szolid barátsággá nemesült. A múltkor együtt reggeliztem álmomban e kedves barátnémmel, s most felhívom séta közben. Az öccse veszi fel, s mondja, most indulnak a fájások, már viszik, mennek szülni, ott a párja, a családja, s most szülni fog. Megráz és örömmel tölt el a hír. Én sétálgatok, s régi barátaim és barátnőim családot alapítanak, szeretnek, ölelnek, múlnak és mulatnak, válnak és beválnak. Elmorzsol minket is az élet, mint egy öregasszony a rózsafűzért. Ezen tűnődve érek a térre, aztán tovább a Grand Caféba, ahol éjfélkor adja elő a Metanoia társulat a „Kispendrájv…” darabot. Ezért jöttem.

Utána rohantunk, az ápolónő már az elején lemaradt, a két fogdmeget valami angyal gáncsolhatta el, míg én egyre gyorsabban és gyorsabban szaladtam lefele, neki a fekete lyuknak, ő utána, már majdnem utolértem, amikor elkezdte karjait le-föl, le-föl csapkodni, mintha szárnyai lennének, mintha repülni készülne, és a fekete lyuk egyre közelebb örvénylett, egyre nagyobbnak tűnt, én pedig megragadtam egyik karját, de ő csak tovább le-föl, már velem együtt, le-föl, le-föl, sikoltani akartam, ahogy lebegtem belekapaszkodva, de nevetni támadt kedvem, nevetni.

"Már felkelt a nap. Most ki a francot hívjak fel? Ez rossz vicc volt, Gyula. Így kerülni bele "a médiaérdeklődés középpontjába." Ez hülye vicc volt, Gyula." írja Jancsó Miklós Hernádi Gyula halála után az ÉS-be. Hát igen. Meghalni hülye vicc. "Megpróbálom, de aki győz, azt nehéz kiröhögni. Az oroszokat nehéz volt kiröhögni a második világháborúban. Sok disznóságot elkövethettek, mégsem vonta senki felelősségre őket, mert győztek. A halállal lehet viccelődni, de a végén mégiscsak ő rúg seggbe. Nem?"

Az események – a levelek tanúsága szerint – a hagyományos technológia szerint zajlottak. Barátkozás, ismerkedés, trükközés, epedés és végül szex. Aztán a nő férjhez megy – máshoz. És bekerül, illetve megszemélyesíti az Aranykoporsó szépséges és légies nőalakját. Móra kétszeresen szenvedi meg ezt az időszakot, emiatt is lehet szeretni. A nő, aki a megváltozott paraméterek miatt nem maradhat, és a betegsége, amit az orvosok félrekezelnek.