Szálinger Balázzsal a Köztársaság című legújabb kötete kapcsán beszélgettünk a divatba hozott politikai költészetről, drámairodalomról, Kolozsvárról, erdélyi és magyar szekértáborokról, megrendelt szövegekről és a harmadik világháborúról.

Mészáros Szabolcs ezeken a képein megmutatja, hogy nem fél. Egy festő, aki nem fél. Érzi, hogy az élet folyam-szerű, áramló, ezért imádja a kis folyókat, ezért imádja az esőt. Talán az esőt szereti a legjobban.

’45 után Karádynak is rövid úton vége. Gyorsan színpadi engedélyhez jut, de filmszínészként nem számolnak vele. Egy ideig – 1949-től nyíltan betiltják filmjeit, és amíg listára nem kerül – színpadi sikerei kárpótolják. A kommunistáknak nincs szükségük a Horthy-éra dívájára.

Húsz perc késés után otthagyni készültem a Prae lapszámbemutatóját – hiába ígértek Marnó Jánost és beszélgetést az X generációról –, ám ekkor a TreffOrt Kert léhűtői közt terminátorként megjelent a már számtalan irodalmi klubot, túrát, tábort szervezett Bacsó Péter. A haldokló nap fényében beszélgetve könnyebb volt kivárni, míg az Y generációhoz tartozó fiatalurak felfáradtak végre a pódiumra, hogy Couplandet és Ellist magasztalják.

Idén Irodalom kategóriában a Gundel Művészeti Díjat Böszörményi Zoltán kapta Az éj puha teste című regényéért. A Gundel Művészeti Díjat Láng György, a Gundel Étterem tulajdonosa alapította az ezredforduló tavaszán. Az első díjátadásra 2001 májusának első hétfőjén került sor, majd ezután minden évben 2004-ig a Gundel Étterem kertjében, májusban adták át eleinte 10, majd 14 kategóriában a különböző művészeti ágak legjobbjainak. 2005-ben a Gundel és a Budapesti Operabál Kft. újjászervezte a kuratóriumot és magát a díjátadást is.

Október végén megjelent Böszörményi Zoltán "Az éj puha teste" című új regénye. A Centrál Kávéházban tartott, budapesti bemutató után, pénteken, este hétkor Szegeden mutatjuk be a regényt és szerzőjét, továbbá a Kalligram kiadónál frissen megjelent verseskötetét. Az IJ ONLINE honlapján most néhány verset közlünk a legújabb kötetből.

Lomtalanítás volt a kis Lizették környékén. Rengeteg szemét és lom került a pesti utcákra. Mintha minden évben egyre több és nagyobb halmokban gyűlne össze a mocsok és a romhalmaz, s mindez ott tornyosult végig az Andrássy úton – amely a világörökség része, a Hősök terével együtt, az indoklás szerint a valaha volt polgári várostervezés ékes példája okán – egészen a Liszt Ferenc térig. Valami különösen rémisztő, poszt-punk háborús film hangulata árad, vénasszonyok őriznek kihajított plüssmacival megkoronázott szétbarmolt tévéket, a járdákon nem lehet lépni, az utakon beáll a dugó. Budapesten vagyok, szombaton.

Fél órám van Badacsony hegyén, midőn ezt a vasárnapi levelet írom, s mögöttünk ott van egy igazi pannóniai út, szerelmes földrajzhoz alkalmas vándorlás, el a Napvárosból Budapestre, hol áttekertünk az Andrássy úton, a Lánchídon, az Alagúton, a Déliből eljutottunk Vasvárra, ahonnan átbicikliztünk Rábahídvégen és az ezüstös-párálló esőn keresztül a gyönyörűséges Zsennyébe, ahol a Sorok és a Rába torkolatnál sátoroztunk, hogy eljussunk Cicellébe, a zene szentjének épített templomba, ahol 22 Sennyey nyugszik a kriptában. Itt kiemelték a nagy követ, lemásztam, miközben a rumi fiúkórus énekelt, s befeküdtem közibük.
Meghaltam megint.

Épp olyan, mint egy szőlőlugas, csak éppen kivi fut szerteszét. Fehéren virágzik majd, s a méhek mámoros táncban mesélik otthon mit találtak.