Szószerinti idézet a rádióból, egy mezőgazdasági kutatótól: „Különböző búzafajták szárazságtűrő képességét vizsgáltuk, arra voltunk kíváncsiak, hogy van-e különbség a szárazságtűrő és a nem szárazságtűrő között.” És bármilyen hihetetlen, a szorgos kutatómunka kimutatta, hogy VAN!

Hát mit gondolnak ezek rólunk?! Hogy éppen a magunkfajta csóró kisemberek veszélyeztetnék a világ első számú nagyhatalmát?! Ugyan már, mi a légynek sem ártunk! Ennek ellenére több éve megfigyelés alatt tartanak.

Hónapról hónapra haladva összegyűjtöttük az idei irodalmi év emlékezetes eseményeit. Arra biztatjuk olvasóinkat, hogy hozzászólásaikkal bővítsék listánkat!

Lehet-e őszintébb egy köpés, mint egy gratuláció? Jót tesznek-e a közösségi oldalak a kortárs irodalomnak? Nyitottak vagyunk-e egymás véleményére, vagy mindenki csak a saját „igazságát” szajkózza? Jegyzetünkben ezekre keressük a választ.

„A tarfejű beleszívott a cigarettába, krákogott egyet, aztán azt mondta:
– Valami betlehemes kéne. Jászol, meg ilyesmi, tudod.
A pufidzsekis lejjebb húzta a cipzárat, lekapta kesztyűjét, és végigmutatott a papírangyalkákon és a kisjézusokon.” – Laik Eszter tárcája.

Senki sem lehet próféta a saját hazájában – ismételgetjük majd kétezer éve hol rezignáltan, hol ironikusan az újszövetségi mondást. Csakhogy manapság immár az egész „globális falu”, az összeszűkült világ közönyös, feledékeny és háládatlan. Vagy józanabb, kritikusabb netán. 

Bennem is így él a múltunk, ahogyan apám elrendezte. De ebben a másik, soha össze nem állított albumban olyan emlékek sorakoznak, amelyeket élő lélek csak mélyen önmagában hordoz.

Maga az? Miért jött vissza a határidő lejárta előtt? Hát nem megesküdött, hogy ha aláírom a szerződést, nem fog többet zaklatni? Mondja, mi a francot akarhat még tőlem! Micsoda?! Hogy meggondolta magát?! Hogy felejtsük el az egészet?! Már megbocsásson, de ez még viccnek is rossz egy olyan több ezer éves cég menedzserétől, ahol a legrafináltabb módszerektől sem riadnak vissza a kitűzött cél elérése érdekében. Még ha én, a csóró ügyfél jönnék azzal, hogy többet is kérhettem volna cserébe! Vagy, hogy kurvára megbántam már ezt az egészet!

„Viccesek lettek a gimnazisták, az egyetemisták, a drága naplopók, akik a tanműhelyek helyett beülnek a fűtött osztálytermekbe, és rájuk szabott kottákon bezongorázzák fejükbe több ezer év tudását. Nevetség tárgya lett a szellem, a matek a szinusztétellel, a fizika Newton első törvényével, a kémia a kovalens kötéssel, a biológia a bőr egyes rétegeivel, hogy mennyi húzható még le az emberről.” – Boldog Zoltán tárcája

„Hazaérve tudom csak meg: felmenőim nyomdokain jártam. Mondhatni, hazalátogattam Palicsra.” – Laik Eszter tárcája.

Orbán Viktor és Semjén Zsolt ajánlót írt a Nemzeti Könyvtár sorozatának egy-egy darabja elé. Cikkünkben lelepleződnek a művek, és a két bevezetőt is közöljük teljes egészében.

Most úgy fest a dolog, hogy a nép, az istenadta nép vívta ki szabadságát, mintegy önerejéből, dacolva a könyörtelen diktatúrával, a határőrök tűzparancsával. A keletnémet politikai vezetés, rendőrség és titkosszolgálat részint meghátrált, részint spontán a nép oldalára állt. A szovjetek meg mintha ott sem lettek volna.

Nekem nem szól a rádió, engem nem hív a hang. Az én életem koholmány, az én sorsom vabank.

Napjainkban a betérő külföldiek ámulva csodálják a New York aranyozott stukkóit, csavart márványoszlopait, freskóit és velencei csillárjait, de írót nem nagyon találnak a márványlapos asztaloknál, mert az árakat a turisták pénztárcájához szabták. – Sárközi Mátyás tárcája.

Milyenek lehetnek egy író hétköznapjai? Hogyan kerülhetünk közelebb hozzá? Csősz Géza fotókiállítása és Boldog Zoltán megnyitóra készült tárcája ezekre a kérdésekre keresi a választ.

„De még így is jó. Még így is legyen. Mert pompásan kitalálták ezt kétezer-ötszáz éve, aminek halovány mása is jól működik.” – Laik Eszter tárcája

A diskurzusnak ma nem arról kell, kellene szólnia, hogy értékes-e vagy értéktelen a közelmúlt s a jelen magyar irodalma, hanem arról, hogy mit kezdjünk a hovatovább szellemi képviselet nélkül maradt országgal.

Modern világunk vallása, a tudomány jó ideje főállásban bizonygatja, hogy szinte semmi sem úgy van, ahogy gondolnánk, úgy meg végképp nem, ahogyan azt a régiek mondták, hitték. Legyen az mítosz, mese, legenda, krónika vagy néphagyomány – csupa ostoba kitaláció.

„Az ápolás méltósága valahol a háborúk iparosodásával veszett el. A beteg testek tömege kezelhetetlen. Csak a beteg önmaga kezelhető. A végsőkig rutinizált és technicizált gyakorlatban nincs helye személyességnek.” – Laik Eszter tárcája.

„Nehéz megmondani, mi okozhatta a Szöveg bukását és az életrajz démonának további diadalmenetét. Talán az irodalomtankönyvek, talán az Írásnál érdekesebb Szerzők, talán mi magunk, a kulturális újságírók és szerkesztők.” – Boldog Zoltán tárcája