Negyvennyolc évi békének és békés fejlődésnek, a magyar gazdaság és kultúra egyik virágkorának vetett véget a hadbavonulás. Képzőművészetünk és irodalmunk e szép korszakát mutatta be a világháborús időszakra is kiterjedőleg a londoni Balassi Intézet kiállítás- és előadás-sorozata. Dr. Pászthy Bea, a kulturális központ vezetője meggyőzően színvonalas sorozatot állított össze.

A foci-világbajnokságnak nemsokára otthont adó Brazíliában egyébként ebben a percben is dózerolják a favelákat, hogy Rio de Janeiro letisztultabb képet mutasson az odalátogatóknak. - Sultanus Beatus tárcája

„Mi csak a bejárati üvegajtóig láthattunk el, ahol szigorú őrök álltak, egyenruhában, odabent zord portás kért számon mindenkit, aki nem volt első ránézésre ismerős, az épület előtt pedig nagy, fekete és ezüst, csillogó autók parkoltak, olyan fajták, amilyeneket akkor még nemigen lehetett az utakon látni.” – Laik Eszter tárcája

Lehet, hogy – legalább ebben – nemsokára utolérjük Angliát, meg a többi nyugati országot? Hogy nálunk is természeti ritkasággá válik az akácfa? Legalábbis nem lehetetlen. Mert Hunniában, pontosabban Brüsszelben megint valami készül. Nótabéli fánk a legjobb úton van afelé, hogy felkerüljön az Unió feketelistájára, azaz nemkívánatos növénnyé nyilvánítsák. Planta non grata…

„Van egy álmom: belépek a magyar érettségi napján a terembe, és a feladatlapon a sok-sok választható téma között ott szerepel a következő is” – cikkünkből kiderül, mit álmodott a szerző a magyar nyelv és irodalom érettségiről.

A közösségi oldalakon zajló irodalom az instant alkotások felé tart. Visszahat-e mindez a hagyományos műfajokra? Kövesse-e a magyar irodalom a népszerű trendeket? Olvassa el a témáról szóló gyors és rövid írásunkat!

Egyáltalán, mit értenek vers alatt a tőlünk távolabbi, „egzotikus” kultúrák? Alkotnak-e verset, és mifélét a dogonok, a huculok, a madagaszkáriak, a fák koronái közt élő korowák?

A mai napot ünnepélyesen a fenti világnappá nyilvánítom, ugyanis ilyet – meglepetésemre – nem találtam. Pedig van egypár, minden napra jut kettő-három, ha nem négy-öt. Mert mindennek megvan a maga ideje – és majdnem mindennek a maga napja, mi több, világnapja. Illetve lesz, remélhetőleg.

De meg ha akadnának is olyan naiv, ma született bárányok, akik bármi fontosságot tulajdonítanának a förmedvényeinek, még azok is elgondolkodnának: vajon mi értelme van egy könyvről, amelyben József Attiláról, Faludyról, a hasonmásokról, a hatóságilag összezavart időszámításról és hasonlókról van szó: vajon miféle politikai haszon származik abból, ha sikerülne ezt a könyvet úgy beállítani, mintha az volna az üzenete, hogy Nyereg alatt puhítjuk a húst, huj-huj, Erdély, hajrá, Magyarország!
Ezen töprengenének el azok a szelíd juhocskák, és nem biztos, hogy találnának a föntiekre választ.
Ezt hívják úgy, hogy a bárányok hallgatása.
Ilyen levelet írnék Szerbhorvát Györgynek, ha egyáltalán írnék neki.

Lassan olvadtunk föl a görcsből, csók és szó és simogatás nélkül. Árván, együtt. Míg föl nem károgtak a vetési varjak.

Elképzeltük, milyen pártok indulnának az idei választásokon, ha kizárólag írók, költők, könyvrajongók és kritikusok alapította szervezetek szerepelhetnének az országos listán.

„A bölcsészélet fordított Alzheimer-kór, arra is emlékezem, amit évszázadok alatt a legtöbben már elfeledtek. Leragadok fontos kérdéseknél, mint a hirtelen bekövetkező szívmegállás a hullámvasúton, vagy az Újházy tyúkhúsleves receptjének meghamisítása, amely eredetileg öreg kakasból készült, de semmiképpen sem porból.” – Sultanus Beatus tárcája

„Mihály bácsi, aki Mihajlo Stančićként jól tudta, hogy nyelvében él a nemzet, szenvedélyesen kutatta a magyar nyelvészeti kérdéseket, ahogyan a nemzetiségek asszimilációjának lehetőségét is. Azt hiszem, mára már megelégedéssel pihentetné a szemét ezen a hatalmas olvasztótégelyen, ahol távoli kisunokahúgának horvátosan ívelt orra, tótos szeme vágása őriz még valamit az ősi földön élők vonásaiból.” – Laik Eszter tárcája.

Jókai Anna Kossuth-díja körül áll a bál. Kevesen olvassák, sokan kritizálják, támadják. Vajon politikai vagy szakmai elismerést kapott? Jó szerző vagy kizárólag a kormányzat melengeti a keblén? Jegyzetünkben ezekre keressük a választ.

Gyarmati Fanni. Egy Radnótiról írott példázatom miatt megkedvelt, Kiss Ferenccel üzent, kérte, hogy keressem meg, azt követően gyakran jártam nála, s beleegyezését bírtam, hogy egy napon átinvitáljam a szomszédból látogatóba Faludy Györgyöt. Akármilyen valószínűtlen, de soha nem találkoztak. Faludy sokáig nem tartotta jelentős költőnek Radnótit. Csak miután eljutottak hozzá utolsó éveinek remekművei, ismerte fel, hogy ki volt ez a kortársa.

Jancsó Miklósnak olyan arca, olyan feje, olyan koponyája volt, amilyennek a római szenátus nagy alakjait gondoljuk el.

Ki az, aki kezében tartja az ügyet „föntről”? P. úr, az Állami Főügyész.

1944. március 18-áról 19-ére virradóra német csapatok lépték át a Harmadik Birodalom és a vele szövetséges Magyarország határát. A Wehrmacht már évek óta „átjáróként” használta délkeleti szomszédja és fegyvertársa földjét, ezúttal azonban nem átvonulni szándékoztak katonái, hanem maradni. Hogy erőszakkal megakadályozzák Magyarország kilépését a háborúból. Megkezdődött a Margaréta-terv végrehajtása. – Hudy Árpád tárcája

A tavasz nem tetszik önmagának. Nem udvarol a mandulacserje a barackfának, nem dicsérik egymás menyasszonyi ruháját. Nem zeng himnuszt a hajnali horizont, és nem a boldogságtól szédültek a legyek. A tavasz nem örül önmagának.

Horthy a kiváló magyar üzemben készült sörétek mellett saját dühét is beleeresztette a túltenyésztett magyar vizslába, mert tudta, hiába sógora erkölcsi tartása, a hosszú papolások a belenyugvásról, a türelemről és az emberközpontúságról, jövő héten mégis kezet kell fognia a német diktátorral. – Sultanus Beatus tárcája