Hogy mindkét oldallal együttérzünk, se nem árulás, se nem szerepzavar, hanem az érzékenység természetes formája. Mint ahogy az is, hogy felmérjük saját felelősségünket. Például azt, kudarcot vallottunk annak megmagyarázásában, miért fontos, hogy Csöngén állhat egy Weöres Sándor-szobor.

Bíró-Balogh Tamás írt jegyzetet a másod-, harmad- és negyedvonalbeli irodalom fontosságáról egy Békés megyei sztárköltővel kialakított kapcsolata alapján.

A rendszerváltás után Mrožek visszaköltözött Lengyelországba, ahol 2002-ben agyvérzés érte, és három évig tartott, míg lassan visszanyerte írás- és beszédképességét. Ekkor Nizzába költözött, mondván: ”ott jobb a klíma, mint Lengyelországban”.

Felföld, palócvidék. A hazám. Ide tértem meg az ezredforduló tavaszán. Andi vezetett körbe a dombháton, a kiserdőn át a kőkeresztig, a falu fölé, ahonnan a porták játékasztalnak látszanak, s Mátra se más, mint lanka – csak az égbolt hatalmas, beborít mindent.

A Brit-sziget tengerpartja mindenekelőtt nagyon angol: külföldi turistával itt nemigen lehet találkozni. Az angolok viszont, ha partközeli város lakói, és szép az idő, rögtön célba veszik a tengert, még ha az időjárás nem is épp mediterrán.

„Maga bizonyára francia” – mondják lépten-nyomon Hercule Poirot-nak Agatha Christie regényeiben, aki udvarias biccentéssel helyesbít: „Belga, ha szabad kérnem”. A filmfeldolgozásokban remekül érvényesülnek a válaszpillantások – féloldalasan felszaladó szemöldök, egy alig hallható kis „oh”, furcsálkodva kérdő tekintet: számít ez valamit?

Furcsa koncepció elterjedésének lehetünk tanúi az utóbbi években. Egyes európai városokban az új közkönyvtárak a nők és a diákok felségterületeivé váltak. A férfiakat kirekesztik onnan.

Tévedni, ferdíteni és hazudozni pedig írásban éppúgy lehet, mint szóban – igaz, maradandóbban.

„Ez a kis gomb itt, a klaviatúrán, valóban a szabadság billentyűje – bólintott Mauyori Euobe, özépeletai atomredaktor és újdonsült filozófus. Önmagába foglal mindent, ami általam születhet, és hordozza mindazt, ami már megszületett. Az emberi diskurzus egészét.

„Napszemüvegben az eget is lehet közben bámulni: vízágy alul, felhőpaplan felül. Itt kezdődik a szabadság.” – Laik Eszter tárcája.

A hajnali köd szertefoszlik a csatorna sima vizén úszó, irdatlan komphajó előtt, s mintegy megrendelésre feltárulnak a felkelő nap fényében a doveri fehér sziklák. Elértük a sziget déli partját, akár valaha a rómaiak, angolszászok, normannok, újra felülünk a buszra, s elindulunk szendvicsekkel, konzervekkel és esőkabáttal felfegyverkezve, hogy öt nap alatt meghódítsuk Angliát.

Halápi Gáspár összegörnyedt. – „Szóval tízen-huszan dolgoztak a kezem alá, és én csak a készet okádtam ki a placcra?” Föltápászkodott. „Sztahanovista! Én, ugye? Én vagyok a Pióker Geci, aki a hátatokon másztam fel idáig! Így van?”

„Dzsoni éppen azt fejtegette, miközben a keserű bélű dinnyével rakta a platót, hogy az asszonyt ilyenkor nem szabad kiengedni a kertbe, okosan titkolni kell előtte a termést, mert képes befőzni az egészet egyetlen nap leforgása alatt.” – Sultanus Beatus tárcája

Guszti a porladt csöndben óvatosan lépdelt lefelé, lábával tapogatva a száraz és nedves iszap határát. „Maradj! – hallottam Zsolti hangját, halk volt és nagyon fáradt –, nem lehet kijönni.”

„– Tényleg, a Sanyika most lenne százéves! – csapott a homlokára az írónő, és felélénkülve hallgatta, mi történt azon a megemlékezésen.” – Laik Eszter tárcája.

Káprázik a szemem, cseng a fülem, zsong az agyam. Ennyi könyv nincs is! – mondaná valamelyik Rejtő-hős. Vagy csak azért nyom agyon a látvány, mert először adatott meg könyvhéten járnom a budapesti Vörösmarty téren? Kicsit későn – merengek odébb, az áradó Duna partján.

Akárhogy kutattak az emlékezetükben, nem nagyon találtak hősöket a huszadik és a huszonegyedik századból. Elég ratyi egy korszak, állapították meg, de végül eszükbe jutott egy videófelvétel. – Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​A szag. Az maradt meg bennem a leginkább. A kellemesen áporodott dohány, az ananásszal töltött Melba kocka meg a ropogós borítékok illatának keveréke, és ehhez még az utánozhatatlan öregszag, ami a nagymamám szekrényéből is áradt, ha kinyitottam. Trafikszag. – Laik Eszter tárcája.

Száz éve, 1913. május 26-án hunyt el Temesváron az egyik legnagyobb magyar nyelvtudós, a székely Szentkatolnai Bálint Gábor. Kortársai mellőzték, az utókor pedig még annyira sem ismeri (el) úttörő kutatásait a magyar nyelvészet terén, mint szellemóriás földije, Kőrösi Csoma Sándor esetében.

A Szegedi Tudományegyetemen Szilasi László irányításával tanulhattak kreatív írást a tárca műfaja iránt érdeklődő hallgatók. Összeállításunkban a szemináriumon született munkák közül olvashatnak néhányat.