Ritka jó hangulatú felolvasóestet tartott az Irodalmi Jelen a Nyitott Műhelyben – egy nyári versblokk kelt most életre a költők előadásában, és ezzel egy kis nyarat is varázsoltak az őszbe.

A Sem a férfiban, sem a tájban már a borítójával felhívja magára a figyelmet: az egyszerre gyermeki és naiv, másfelől mélyen felnőtt és metaforikus ábrázolás mögött emocionális, ám nagyon is tudatos költő versei „rejtőznek”. Varga Melindával Böszörményi Zoltán, Mészáros Sándor, és Vörös István beszélgettek az Írók Boltjában.

Az Irodalmi Jelen rendhagyó lapszámbemutatójára szeptember 29-én este nyolc órától kerül sor a Nyitott Műhelyben.

A gondolat bőrén
megfeszül a tér,
inger-szőnyeget gurít
lépteink elé.

Kedvelt szavaimban magamban viszlek,
tervezek veled nyarat, új ölelést,
selymek ragyognak, a fény is felszisszen,
ha szomjas ajkam lángoló ölbe ért.

Strucctollal fellobogózott a világ,
kifürkészhetetlen benne a sors.

Kétezer-háromszáz magyar könyv – Janus Pannoniustól Mikes Kelemenig, Arany Jánostól Kertész Imréig – német fordítása található Ehingenben, a Duna melletti kis városkában Gudrun Brzoska magángyűjteményében. Ilyen grandiózus magyar szépirodalmi könyvtára egyetlen németországi egyetemnek sincs, s a gyűjteményben egy magyar írónőket bemutató lexikon és egy 1956-tal foglalkozó fényképes kiadvány is fellelhető. – Böszörményi Zoltán Regál című, németül In den Furchen des Lichts címmel megjelent németországi felolvasókörútján találkozott Brzoskával, s a rendhagyó kezdeményezésről kérdezte.

Ismét hajóra szállt, azaz a TAT-on találkozott író, költő, olvasó és szerkesztő: az Irodalmi Jelen felolvasóesttel egybekötött díjátadóját a 88. Ünnepi Könyvhét nyitónapján rendezte a szerkesztőség.

Böszörményi Zoltán a menekülésről, félelemről, kilátástalanságról és nem utolsó sorban a szerelemről szóló regénye, a Regál németül In den Furchen des Lichts (A fény barázdáiban) címmel jelent meg tavaly a Meitterdeutscher Verlag Kiadó gondozásában. Az író és Hans-Henning Paetzke, a kötet fordítója nemrég rendhagyó németországi és ausztriai felolvasókörúton vettek részt.

A Magyar PEN Club vendége volt Aleksander Nawrocki, aki nem is igazán vendégségbe, inkább hazalátogatni jár Budapestre. A költőnek új kötete jelent meg magyar nyelven, az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában. Csisztay Gizella és Mandics György beszélgettek az alkotóval.

John a fészer korhadt lécfaláról leemeli a fűrészt.
Feldarabolja vele Mary testét.

Mielőtt felkel a nap, a távolban szikrázó fénypontok, a szigetről menetrendszerűen távozó, behemót turistahajók nyomai a láthatár fekete tükrén. Ez már biztatást ad, hangulatot kelt, a remény sugarát küldi szemlélődésem figyelmébe, pár perc, s itt a hajnal.

Lángoltál, míg vad
és szelídebb tájon is
lángolni kellett.

Nem ragadtam volna tollat, ha Márai naplóit olvasva eszembe nem jut az a lázas izgatottság, amellyel az egykor Torontóban élő Faludy György irodalmi Nobel-díját rebesgették. „Hallottad, Faludyt felterjesztették! Meg kell kapnia. Ha van igazság a földön, idén az övé lesz a Nobel.”

számukra érték lett volna-e az a fránya táska,
vagy csak a globalizált és elidegenedett ember szimbóluma,
amolyan Ginsberg-féle álom,
kiáltás az angyalfejű hipsterekért,
hogy kapcsolják már rá a csillagdinamókat
a mennyei éj gépezetére.

A jól szabott időből,
mint kabát belső zsebéből,
kihajol egy fénykép.
Fénylő kövekre hajtja fejét
az árnyék.

Részlet Böszörményi Zoltán Az irgalom ellipszise című kötetéből

Elke Mehnert, a Pilseni Nyugat-Cseh Egyetem professzora írt recenziót Böszörményi Zoltán József Attila-díjas író Regál című kötetének német fordításáról. A 2016-ban In dem Furchen des Lichts (A fény barázdáiban) címmel megjelent regényt Hans-Henning Paetzke fordította németre. "Summa summarum: nagyon ajánlható, elgondolkodtató, rendkívül időszerű könyv" – írja többek között a kötetről Elke Mehnert. A teljes recenzió és annak német nyelvű eredetije alább olvasható.

Az elmúlt hetekben Márai Sándor és Thomas Mann 1949-es naplóbejegyzéseit olvastam. Ebben az időben mindketten emigrációban éltek. Thomas Mann az egyesült államokbeli Kaliforniában, Pacific Palisadesben lakott, míg Márai Olaszországban, Nápolyban élt. Bár a világ két különböző pontján tartózkodtak – óceán választotta el őket egymástól –, a Mindszenty-pert mindkét író fontos eseménynek tartotta.

Megvallom, az elmúlt évtizedben rögeszmémmé vált a sorozatos torontói találkozások elmulasztása. Ugyanakkor, egyre több Márai-művet ismertem meg. Minél többet olvastam tőle, annál inkább megfogalmazódott bennem a meggyőződés: jobb is, hogy nem foghattam kezet vele, mit is mondhattam volna neki érdekeset, gondolatébresztőt, mivel nyűgözhettem volna le a figyelmét, ha akkor csak néhány versét ismertem.