A perzsa Szimin Behbaháninak ítélték a Janus Pannonius Költészeti Díjat, a művész az elismerést Pécsen vette át csütörtökön. A Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által tavaly alapított, magán és kormányzati forrásból finanszírozott, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral járó kitüntetéssel olyan jelentős életművel rendelkező költőket ismernek el, akik hozzájárultak a nemzetek, kultúrák közötti párbeszéd erősítéséhez.

A hatvanéves Szőcs Gézát köszöntötték barátai és költőtársai a negyedik Kolozsvári Magyar Napokon, a Bulgakov Kávézóban szervezett irodalmi esten, ahol a születésnapjára megjelent Album Amicorum című kötetet és legutóbbi, Carbonaro álnéven írt könyvét mutatták be.

Fejemben gyötrő gombolyag van,
gubancos, kibogozhatatlan,
Elmémben arcod kifakult.

A közeli, eddig észre sem vett kisvasúton érkezel, egy teherszerelvény utolsó kocsijának fékezőfülkéjében: világító, feltűrt ujjú ingben gesztikulálsz a lánynak s – úgy tűnik, szántszándékkal – nem veszel tudomást mellette a fiúról * Holott te magad vagy az a fiú is, a fűben.

Így aztán érthető:
átevez rajtam ő
mint nyitott ablakon.

Nyári körkérdésünkben arról faggattunk írókat, költőket, hol töltik a nyarat, és milyen könyvet pakolnak hátizsákjukba. Ezúttal Böszörményi Zoltán, Kántás Balázs, Korányi Mátyás, Murányi Sándor Olivér és Szőcs Géza válaszait olvashatják.

Az Irodalmi Jelen TOP10-es könyvheti ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

FŰALATT

Kik teszik tönkre az országot?
Kik játszanak a kormány megbuktatására, bármely kormányéra?
Kik kísérleteznek újabb meg újabb leleményekkel aláásni a társadalom morálját? Kik törekednek növelni a depressziót, a „megette a fene", „az élet reménytelen", az „innen el kell húzni" érzületet?

FŰALATT

Ez év március elején Sztálin-világ – a kommunizmus ára címmel rendezett nemzetközi konferenciát Budapesten, a Terror Háza Múzeumban a házigazda intézmény, a Kommunizmuskutató Intézet és a németországi Konrad Adenauer Alapítvány. Ott hangzott el az alábbi előadás.

Az összezártságból számtalan vita keletkezett a társbérlők között. Mi a másodikon laktunk, ahonnan pompásan be lehetett látni az első emeleti lakásokba. Esténként odagyűltünk a körfolyosó korlátjához, mint a verebek, és hitetlenkedve figyeltük, ami Búzás és Marschalkó közös konyhájában történik.

Márai, mint aki kártyalapokat számol le az asztalra, úgy vette sorra a színes fotókat negyven-ötven éve nem látott szülőházáról és szomszédságáról. Arcizma sem mozdult. Egyáltalán, teljesen olyan volt, mint a Húsvét-szigeti kőszobrok, amelyeket Aku-aku néven ismerünk.

A kortársak politikumként élik meg azt, hogy “Lamberg szívében kés, Latour nyakán kötél”, nekünk ez történelem. Másrészt az, hogy Ady “csóvás bolond”-nak nevezi Tiszát, nem történelem, s kérdéses, hogy politika-e. Ilyen értelemben mit mondjunk Dante Pokláról?

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárt kérdeztük a József Attila-díj körül felmerült vitás kérdésekről, a díj presztízséről és a párbeszéd lehetőségéről az írószervezetekkel.

Felolvasnak: Payer Imre, Rónai-Balázs Zoltán, Simon Adri, Szabó Imola Julianna, Szőcs Géza, Csepcsányi Éva és Weiner Sennyey Tibor.

Most magunknak sem tudtunk volna jobb tükröt felmutatni önmagunkról, meg a berlinieknek sem, mint ezt az estét...

1972 őszén Temesvárott szerencsém lehetett találkozni, ha Önnel nem is, de testvéröccsével igen, a néhai József Áron által később nemzett Iosif Mirceával. Önnek ez a féltestvére igen magára hagyott állapotban éppen a temesvári Főtér sarkánál koldult. Megpillantva őt, megtorpantam. Iosif (vagy Iosifu) Mircea ugyanis hallucinatív erővel emlékeztetett Önre, legalábbis a tankönyveinkből ismerős bajuszos fényképére.

A kormányzat iránt ellenséges sajtó és egyes ellenzéki politikusok a sárga földig (a kínai altalajig) legyalázták azt a kiállítást, amelyet a kulturális tárca segítségével egy magángaléria rendezett Pekingben 33 kortárs magyar képzőművész mintegy 300 alkotásából. A műfelháborodás zászlóvivője (a Parlamentben felszólaló Kukorelly Endre mellett) az index internetes hírportál, mely a kiállítással foglalkozó bravúros cikkével egyszersmindenkorra világossá tette, hogy a kultúra, a tisztesség, a szakmai minimum és a komolyan vehetőség térképein semmilyen további keresnivalója nem lehet.

Az egyes szövegeknek is megvan a maguk sorsa, nemcsak a könyveknek. Néhány éve esszét és kiáltványt fogalmaztam arról a történelmi abszurdról, hogy Kant (s még annyi más kiválóság) városa, az európai kultúra egyik volt fellegvára ma, mint Oroszország Szovjetuniótól örökölt külterülete várja – ha várja – sorsa jobbra fordulását. Azt gondoltam, leghelyesebb volna, ha Königsberg közös uniós–orosz protektorátusként, szabad városállamként megint azzá válhatna, ami valaha volt – de hadd ne meséljem az egész utópiát...

​​​​​​​Kert-Magyarország nem kellett nekünk, lesajnáltuk a fantaszta skriblert, aki ilyen álmokat szövögetett, megvalósítottuk helyette a lakótelep-Magyarországot, panel-Magyarországot, Bős-nagymarhaság Magyarországot, Betonkoporsó-Magyarországot, Vörösiszap-Magyarországot. Most, a jól végzett munka elégedettségével akár hátra is dőlhetünk. Mindenesetre tervezgessünk arról is: mi legyen a következő lépés?
Szeretnék minél több autópályát, de nem szeretnék Autópálya-Magyarországot. Szeretem a kerékpárt és a kerékpárutakat is, de még jobban szeretem a lovagló fiatalok látványát: egy olyan országét, amelyet lovas utak szelnek keresztül-kasul.

 A bőség zavara - augusztus