Izgalmas – talán ez a szó jellemzi legjobban Sárközy Pál festészetét. Már azáltal is, hogy teljesen szokatlan módon párosban alkotja műveit Werner Hornung művésztársával (ezt Ilf és Petrov is így csinálták, de – mint Rubik Ernő is helyesen rámutatott erre – a festészetben erre azért ritkábban találunk példát). Ezek a festmények számítógépes vezérléssel vagy legalábbis közreműködéssel születnek, a keleteurópai ízlésnek talán harsány amerikai hangsúlyokkal.

Szőcs Géza

A papa visszatér

(Sárközy Pál kiállítása)

Február 7-én, vasárnap délután Pesten a Váci utca és a Pesti Barnabás utca szögletében, a Százéves vendéglő szomszédságában (az is idestova már százötven lesz, úgy járunk vele, mint a párizsiak az Új hídjukkal, amely lassan-lassan a város legrégebbi hídjává lett), az Abigail Galériában Rubik Ernő élete első képzőművészeti tárlatmegnyitóját tartotta. Nem is a galériában, hanem előtte, a kis pláza belső terében, ahol zenészek, diplomaták, festők és jó társaságbeliek tolongtak Fellini kamerájára méltó kavalkádban, köztük néhány szépasszonnyal, akiket sóhajokkal vegyes férfipillantások követtek, miközben a bajszok alól leolvasható volt a kommentár: elle ne passe pas inapercue – ez a nő nem észrevétlenül halad el itt. A bejárat körül ott feszített Szekeres Imre honvédelmi miniszter is, és a háttérben Faller Jenő államtitkár törölgette a homlokát, akit egyesek a külügyminisztérium eszének mondanak. Csak a Duna tévé hiányzott, megdöbbentő módon. Nem is annyira mint kulturális tévé, hanem mert megszoktuk, hogy egyik-másik vezetője mindig felbukkan ott, ahol "történik valami", úgy értve: ahol szerepelni lehet, fotózkodni s mindezt mint kultúrdiplomáciai sikert lenyomni a nézők torkán. Csak előző este is pl. Makk Károly filmjének vetítése után bukkant fel a tévé egyik illusztris vezetője, hogy közös fotón örökíttesse meg magát a rendezővel.
De történt-e "valami" ezen a februári délutánon? Történt bizony. Pali bácsi visszatért Budapestre, hogy megmutassa festményeit a magyar fővárosban. Ezt ő maga fogalmazta így, azaz Pali bácsi, a nagybócsai Sárközy családból (amelyből oldalágon Sárközy Tamás és Péter professzor urak is származnak egyébként). Az élet úgy hozta, hogy a háború után Párizsba menekült magyar hontalan, aki akkoriban olykor aluljárókban volt kénytelen aludni, röpke hatvanöt év elteltével most mint festőművész érkezett hazai látogatásra.
A hatvanöt év alatt persze történt egy és más, például Pali bácsi Nicolas nevű fia a francia köztársaság elnöke lett, mint ismeretes. Ha nem így történt volna, talán Szekeres miniszter úr sem tisztelte volna meg jelenlétével a tárlatmegnyitót, s a Duna tévében sem kellene senkinek sem tépnie a haját: hogyan történhetett meg, hogy lemaradt az izgalmas eseményről.
Izgalmas – talán ez a szó jellemzi legjobban Sárközy Pál festészetét. Már azáltal is, hogy teljesen szokatlan módon párosban alkotja műveit Werner Hornung művésztársával (ezt Ilf és Petrov is így csinálták, de – mint Rubik Ernő is helyesen rámutatott erre – a festészetben erre azért ritkábban találunk példát). Ezek a festmények számítógépes vezérléssel vagy legalábbis közreműködéssel születnek, a keleteurópai ízlésnek talán harsány amerikai hangsúlyokkal. Egyik döntő impulzusukat a képregény, másikat a plakátművészet erőterében azonosíthatjuk. Életerő és humor sugárzik róluk (lásd a Tant de vie címűt, amely mintha De Gaulle elnököt ábrázolná, de legalább annyira önarckép is lehet) és olykor nemes és szellemes melankólia (lásd a Bevándorló címet viselő filozofikus alkotást). Sárközy Pál mostanig Franciaországban nem, csak külföldön állított ki (persze neki Magyarország nem külföld), de idén a Champs Elysées egyik reprezentatív kiállítótermében is megtekinthetőek lesznek a művek. Fiát bizonyára elvtelen fricskák is fogják érni emiatt (pl. hogy befolyásával elősegíti az öreg érvényesülését stb.) – dehát egy közszereplőnek ennyit el kell viselnie. Az kétségtelen, hogy semmit sem tett az idősebb Sárközy népszerűsítéséért, legfönnebb annyit – hogyan is fogalmazzunk – hogy a nevét kölcsönözte neki.
A galéria oldaltermében Sárközy Pál negyvenes években készült grafikái láthatóak, akkorról, amikor a számítógép még szupertitkos fejlesztés alatt álló találmány volt. Ezek az alkotások meggyőznek arról, hogy a papa kompjúter és Werner Hornung nélkül is jeles művésszé vált volna, talán még eredetibbé is, mint így, ahogyan pályája alakult. Ne felejtsük el Hajdú Katának, a galéria Szalontáról ideszármazott ifjú tulajdonosának érdemeit kiemelni, aki egymaga, Magyarországon elsőként fedezte fel Sárközy Pál és Werner Hornung közös műalkotásait (ezek közül néhány – amelyik nincs magángyűjteményben – megvásárolható, párezer eurós árfekvésben).
Az kiállításmegnyitó egyik legfurcsább felfedezése számomra az a néhány fotó volt, amelyek a művész életéről összevágott filmben láthatóak. E felvételeken mintha Radnóti Miklós közeledne felénk, oldalán Fannyval. Pedig a Sárközy család és Radnóti családja között semmiféle rokonság nem mutatható ki. Maradjon ez a rejtélyek egyike.

Fotók: www.abigail.hu

http://www.abigail.hu