Bárdos József: Kísértetregény Kilencedik fejezet
– Küldjék be a hullát! –szólt ki a nyomozó.
– Foglaljon helyet, Mr…ööö Hulla – mutatott ülőhelyet a könyvtárszobába belépő hullának Mrs. Shotlan. – Talán fogyassza el teáját körünkben.
– Köszönöm – mondta a hulla, és szerényen az egyik ablak melletti, XVI. Lajos stílusú (fejetlen) fotelba ereszkedett.
– Feltehetnék önnek néhány kérdést – nézett rá a jövevényre Miss Mardle.
Kilencedik fejezet,
amelyben a bűnügyi regény – az olvasó örömére – végre véget ér
V. rész
– Most már mindent tudsz te is, drágám – fejezte be az aznapi rendkívüli események elősorolását Mrs. Shotlan, miközben kézbe vette csészéjét, amelyben ott gőzölgött az aranyszínű ceyloni tea. – Remélem, minden világos, mint a nap?
– Azt azért nem mondanám – felelte Miss Mardle. – De emlékeztet engem valamire ez a történet. Valami Kodelka? Vagy Kodelkáné? Ne is törődjenek velem. Csak egy buta gyermekdal nem hagy nyugodni. Erről jut eszembe: azt még nem is említetted, hogy ki telefonált a rendőrségre?
– Elfelejtettem volna? – jött zavarba Mrs. Shotlan, és kezében remegni kezdett a kiskanál.
– Igen drágám – mondta Miss Mardle. – És én a helyedben nem innám meg azt a teát. Mert ha a tánc- és illemtanár azonos az őrgróf törvénytelen unokaöccsének mostohaanyjával, akkor lehet, hogy éppen erre számít!
– Jaj – ejtette ki kezéből a teáscsészét Mrs. Shotlan.
A Viktória-mintás, aranyszélű teáscsésze a földre hullott, a tea a szőnyegre ömlött. A folt átmaródott a szőnyegen, a padlón, a pincén, lassan közeledett a Föld középpontja felé.
– A szakácsnő a gyilkos! – ugrott fel a háromlábú rendőrnyomozó, és futva a konyha felé indult volna, de átesett az egyik lábán.
– Üljön csak vissza, fiatalember – mondta Miss Mardle. – Annyit azért kezdő létére is tudhatna, hogy a gyilkos csak a regény utolsó oldalán kerül meg. És az azért még odébb van. A szakácsnő a kérdéses időpontban egyébként is a kastély nyolcvan méter mély pincéjében kószált, friss petrezselymet keresett a dobostortára. Úgyhogy bombabiztos az alibije. De talán el kellene beszélgetnünk a hullával. Ha jól tudom, ő is kapott teát. Nem hívhatnánk be ide közénk?
– Nagyon demokratikus gondolat, Leocadie drágám – mondta Mrs. Shotlan. – És most, hogy megmentetted az életemet, igazán nem kívánhatsz olyat, amit ne teljesítenék. Egy kis rántott csirkét nem kívánsz például? Idei uborkasalátával? Nem? Kár…
– Küldjék be a hullát! –szólt ki a nyomozó.
– Foglaljon helyet, Mr…ööö Hulla – mutatott ülőhelyet a könyvtárszobába belépő hullának Mrs. Shotlan. – Talán fogyassza el teáját körünkben.
– Köszönöm – mondta a hulla, és szerényen az egyik ablak melletti, XVI. Lajos stílusú (fejetlen) fotelba ereszkedett.
– Feltehetnék önnek néhány kérdést – nézett rá a jövevényre Miss Mardle.
– Már minden kérdésre feleltem. A rendőrök órák óta fárasztanak! – mondta a hulla.
– Nyomozó úr, nem mondaná neki, hogy feleljen Miss Mardle kérdéseire? – nézett a háromlábú fiatalemberre Mrs. Shotlan.
– Felőlem?! Válaszoljon a hölgy kérdéseire! – mondta. – Nem tudom, mi értelme volna, de ezen ne múljon.
– Hogy van? – -kérdezte Miss Mardle.
– Köszönöm jól – mondta a hulla.
– És hogy érzi magát? – jött a keresztkérdés. Miss Mardle ezekkel a keresztkérdéseivel szokta az őrületbe kergetni az olvasókat.
– Remekül – szólta el magát a hulla.
– Még egy utolsó kérdés – csapott le rá Miss Mardle. – Tudom, nem illik ilyen nyersen fogalmazni, de szükség törvényt bont.
– Kérdezz csak bátran, drága Leocadie-m! – lelkesedett Mrs. Shotlan. – Imádom hallgatni, amikor megszorongatsz valakit!
– Nos, hogy is mondják mostanában… – kereste a megfelelő szavakat Miss Mardle. – Hogy ityeg a fityeg?
– Ne! Segítség – kiáltotta a hulla. – Mindent bevallok, csak ezt ne! De ő találta ki az egészet! Én csak egy szerencsétlen, ostoba hulla vagyok… A tánc- és illemtanár! Ő darabolta fel az őrgrófot! Én csak a fejét nyisszantottam le… Igazán nem sok egy ekkora örökségért…
– Szép kis unokaöcs! Nem csoda, hogy hullának sem vált be! Mindent elárul, hogy a pallossal lehorzsolta a bőrt a térdéről! – mondta nyugodt hangon Miss Mardle. – Az őrgróf darabjait egyébként megtalálhatják a virágágyban – tette hozzá. – A kaktuszok alatt. Ha nem is mindet.
– Elég! – kiáltotta Mr. MégCoullogh. – Vigyék ezt a gazembert! Meg azt a másikat is, odakintről!
VI. rész
– A tánc és illemtanár ezek szerint valójában nő volt? – fordult a nyomozó Miss Mardle-hez, amikor a még mindig jajveszékelő hullát elvezették, és mindenki újra helyet foglalt.
– Miből gondolja? Maga szerint férfi nem lehet mostohaanya? Furcsán gondolkodik az egyenjogúságról, fiatalember!
– De mégis, mondja, hogy jött rá? – próbálkozott újból a háromlábú.
– Elég egyszerű volt. Hogy mi történt, azt nagyjából az első pillanattól fogva tudtam. Tudják, én mindig előrelapozok a bűnügyi regényekben. Előbb megnézem a megoldást, és csak aztán kezdek hozzá a történethez. Ha meg filmről van szó, mindig megszerzem előre a forgatókönyvet.
– Úgy persze könnyű! – mondta a nyomozó.
– Ne gondolja! A múltkor is az a kellemetlenség ért, hogy forgatás közben átírták a történetet. Képzelheti: megváltoztatták még az indítékot is! Persze tiltakoztam a rendezőnél, de hiába. A mi időnkben, hát igen. Akkor ilyen azért nem volt…
– Nem térnél vissza a mi esetünkre, drágám? – figyelmeztette barátnőjét Mrs. Shotlan.
– Jaj, de buta is vagyok! Talán már untatlak is benneteket ezzel a fecsegéssel. Tudom, inkább kettesben szeretnétek maradni végre. Hát akkor gratulálok. És már megyek is – állt föl Miss Mardle.
– Zavarba hozol, Leocadie drágám. Nem értem, miről beszélsz.
– Dehogynem érted. Épp ideje, hogy ez a rendes, háromlábú fiatalember megnősüljön. Te úgy is megözvegyültél. És a hajadon életből is eleged lehet. Mert, fiatalember, tudnia kell, hogy a darabolós gyilkosnak az adta az ötletet, hogy az őrgrófnak India óta, amikor is egy vadászaton összeakadt egy krokodillal, hogy úgy mondjam, egy férfias darabbal kevesebb volt a… kelleténél…
A nyomozó Mrs Shotlanre nézett. Az talpig elpirult, és úgy bólintott.
Közben Miss Mardle felállt, és az ajtó felé indult. Elmenőben még hallották, amint azt a kis tréfás gyermekdalocskát dúdolgatja:
Kodelkáné,
mi van a kosárba?
Kodelkának
keze, feje, lába…
(A tizedik fejezet itt található!)
