A Duna ötven árnyalata

Egy regényfolyam embert próbáló feladat mind az írónak, mind az olvasónak. Aki szerzőként erre vállalkozik, egyszerre méri össze munkáját Marcel Proust kultikus művével, Az eltűnt idő nyomában hét kötetével és az újabb, könnyedebb sikerkönyvekkel, például E. L. James manapság népszerű lektűrsorozatával (A szürke ötven árnyalata, A sötét ötven árnyalata, A szabadság ötven árnyalata).

A regényfolyam ritkán talál olyan elemzőre, aki képes szembesíteni az adott művet a kor aktuális irodalomtudományos és gyakorlati problémáival. Kabdebó Tamás Danubius Danubia című „folyamregénye” már eddigi története során is megkapta a megérdemelt figyelmet az irodalmároktól. Göncz Árpád egykori köztársasági elnök, kiváló műfordító a következőképpen fogalmazott a három részből (Árapály, Pezsdülés, Forrás) álló műről: „A könyvet kötelező olvasmányként olvastatnám el mindenkivel. Mindenekelőtt idehaza jelent üdítő kivételt irodalmi jelenidőnkben…” Hasonló elismeréssel nyilatkozott Kabdebó művéről Határ Győző, Makkai Ádám és Pomogáts Béla is. 2013-ban pedig a fiatal író és irodalomtörténész, Haklik Norbert Egy Duna-regény anatómiája című elemző munkája bizonyította, hogy Kabdebó Tamás monumentális prózája olvasónak és tudósnak egyaránt tartogat meglepetéseket.

A Danubius Danubia háromkötetes regényfolyam első része (Árapály) 1994-ben, második része (Pezsdülés) 1995-ben, míg a harmadik résszel (Forrás) kiegészült ciklus 1998-ban jelent meg. A több száz szereplőt mozgató mű történelmi és családregény, amely a 18. század végétől az 1980-as évek végéig mutatja be a Duna-táj történetét. Ehhez a Dunai Szendrő család különböző generációinak életét hívja segítségül, de a Titkos Krónikás közreműködésével régebbi korszakokba is visszatekint. A szerzői műfajmegjelöléssel „folyamregénynek” nevezett, közel kilencszáz oldalas munkáról Haklik Norbert 2013-ban gyűjtötte össze tanulmányait Egy Duna-regény anatómiája címmel.

Haklik Norbert megközelítésének újszerűsége főleg nyitottságában rejlik. A Danubius Danubia történelemértelmezésének bemutatásánál a filozófiai mellett olyan tudományos eszköztárt is használ, mint a matematikában alkalmazott „nemlineáris dinamikai rendszer” vagy a napjainkban – talán a Jurassic Parknak köszönhetően is – egyre népszerűbb káoszelmélet, amely szerint egy pillangó szárnycsapása a világ bizonyos pontján tornádót is okozhat. Haklik a regényszerkezet egyik fő sajátosságának tartja, hogy „az összefüggések mátrixában kalandozó olvasó nem tudhatja, az itt-ott elejtett, pillangószárny-csapásnyi családtörténeti utalások közül melyik terebélyesedik majd párszáz oldallal később sodró történettornádóvá”. Korábban a kritikusok Kabdebó művében éppen az időkezelés kuszaságát kifogásolták, de Haklik a káoszelmélettel meggyőzően magyarázza: a regény „kiszámíthatatlansága logikus”. Érvelése alapos, a folyamregényből származó rövid epizódokkal megfelelően érzékelteti a szereplők szárnycsapásait és azok következményét.

A fiatal irodalmár a természettudományos megközelítés után a nyelvészetet, pontosabban a pszicholingvisztikát hívja segítségül, hogy bemutassa, milyen hatása van a kétnyelvűségnek Kabdebó Tamás nyelvhasználatára a Danubius Danubiában. A folyamregény bővelkedik a kétnyelvűségre épülő grammatikai játékokban, amelyek a szótőismétléstől a közmondások elferdítéséig ívelnek. Az angolt és a magyart is magabiztosan bíró szerző így próbál utalni a kultúrák és nyelvek közötti átjárhatóság nehézségeire és gyakori lehetetlenségére. Haklik ügyesen dobja fel a labdát a nyelvészeknek, akik eddig főként a köznyelvben vizsgálták a jelenséget, de immár a kétnyelvűség szépirodalmi vonatkozásainak kutatásához is találhatnak alapanyagot.

A Haklik-tanulmánykötet legmeggyőzőbb része, amikor az irodalmár a hit, az erkölcs és az istenkép alakulását követi nyomon a folyamregényben. Ennek során összeveti azt Kabdebó Tamás Tízparancsolat című esszékötetének megállapításaival, amelyek a 20. századra próbálják hangolni a mózesi kőtáblák előírásait. A két írás egymásra vetítéséből kiderül, hogy Kabdebó a Danubius Danubia lapjain történetekbe ágyazva jelenítette meg saját tízparancsolat-értelmezéseit. Haklik még az orális szexbe torkolló kórházi jelenetben is felfedezi az égi és földi szerelem megnyilvánulását, amikor a kómában fekvő főszereplőt, Dét Búbáj az előbb említett módon hozza vissza az életbe. Kiderül, hogy a regény szereplőinek életében gyakran akadnak olyan helyzetek, amikor az Ószövetség törvényeit sajátos módon megszegve teljesítenek erkölcsileg igazolható lelkiismereti parancsot. Ehhez hasonló merész gondolatmentek mentén jut el odáig Haklik, hogy a bibliai ősközösségeket Kabdebó esszéje nyomán kapcsolatba hozza a marxizmussal, máshol pedig olyan aktuális kérdések megfogalmazását fedezi fel a folyamregényben, mint a cölibátus vagy a nők helyzetének újragondolása a katolikus egyházban.

Haklik szerint Kabdebóra egy sajátos vallási ökumenizmus jellemző, amely még a kereszténység és az iszlám fúzióját is lehetségesnek tartja, de ugyanúgy elfogadja a hinduizmust is. A Tízparancsolat című esszéből és a Danubius Danubiából az derül ki, hogy a hit megléte a fontos, és ennek tükrében lényegtelen a vallások közötti különbség. Láthatóan az elemző is lelkesen, néha a tanulmányba oltott enyhe pátosszal jelzi egyetértését, ez pedig azon ritka esetek egyike, amikor láthatóvá válik Haklik állásfoglalása is. Ez naiv olvasóként szimpatikus, szakmailag azonban nem szerencsés.

A tanulmánykötet végül kitér arra a „félreértelmezésre”, amely összemossa Kabdebót a regénybeli íróval, és így önéletrajzi regényként könyveli el a Danubius Danubiát. Mivel – az összemosást megakadályozandó – mellékszereplőként a szerző maga is megjelenik a műben, Haklik (több más fontos érvet is felsorakoztatva) egyenesen hibásnak minősíti a biografikus olvasatot. Gondolatmenetéből kiderül: az elbeszélő egy megalkotott író, Kabdebó Tamás kortársa, akit gyakran kisegít a Titkos Krónikás nevet kapó Duna-táj szelleme. Az ő mindenek felett álló, múltat és jelent egyszerre látó alakja biztosítja a pártatlanságot a folyam menti események megítélésénél. Segítségével békítheti ki az olvasó azt a feszültséget, amelynek alapja a Duna-tájat alkotó földrajzi-kulturális egység és az ott lakó nemzetek közötti ellentét. Haklik a magyar-román házasságban és az életeken átívelő Duna-utazásban felismeri ezt a békítő gesztust. Ennek az érvényesítéséhez szükség lenne arra, hogy a Duna menti államok szellemi elitje is odafigyeljen e folyamregényre, akár egykor Ivo Andrić Híd a Drinán című regényére, hiszen Kabdebó Tamás munkájának számos közös vonása van a boszniai származású író művével. Persze annak idején Andrićnak az európai irodalmi kánonba való betöréshez egy irodalmi Nobel-díj kellett.

Haklik az elemzésénél megfelelő értekező nyelvet használ, amely a bőséges idézetekkel és a felesleges szakkifejezések mellőzésével azokat is be tudja vonni a párbeszédbe, akik csak ezután veszik kézbe a Danubius Danubiát. Az Egy Duna-regény anatómiája műfaja ellenére is érdekes olvasmány, kísérlet arra, hogy újra versenyhelyzetbe hozza a folyamregényt a jövő olvasói, irodalomtörténészei előtt. Merész kérdésfelvetéseivel megmutatja, hogy a Danubius Danubiának olvasmányosságával, problémafelvetéseivel helye van a fontos európai nagyregények mellett. De erotikus jeleneteivel, kiszámíthatatlan fordulataival akár még A szürke ötven árnyalatának közönségét is képes lehet megszólítani. Nem utolsósorban pedig Kabdebó Tamás folyamregénye és Haklik Norbert tanulmánykötete a Duna Konföderációnak egy olyan gondolatát eleveníti fel, amely az Európai Unióval valamelyest realizálódni látszik. Ha pedig egyszer Brüsszelbe is eljut a Danubius Danubia híre, jaj lesz annak, aki a siker útjába áll.

Haklik Norbert: Egy Duna-regény anatómiája. Közelítések Kabdebó Tamás Danubius Danubia című folyamregényéhez. Irodalmi Jelen Könyvek, 2013.

Boldog Zoltán