HELYSZÍNI

Szürke fatörzsben rozsdás rajzszög. A könyvborító nem barátságos. Ott túl, a más világok.  A forma kötött, a gondolat szabad, benne a Szentlélek.  A szerző a fatörzs mögött úgy rejtőzködik, hogy rátaláljunk.

Benőnek más világok

Benő Attila költő-nyelvész,  egyetemi docens volt a meghívottja az Erdélyi Magyar Írók Ligája legutóbbi, székelyudvarhelyi irodalmi estjének. Az irodalmi est rutinos házigazdája, Murányi Sándor Olivér író tapasztalatát dicséri, hogy igen rafináltan az udvarhelyiek számára jobbára ismeretlen szerző mellé a helyi irodalomkedvelők által ismert személyiséget, a neves költőt, irodalomkritikust, műfordítót, teatrológust és irodalomtörténészt, Bréda Ferencet társította. A „csalira” így sem haraptak rá sokan, s bár a G. Café nagyterme nem kongott üresen, a március 2-i est szerény vendégserege kevés volt ahhoz, hogy rácáfoljon az immár klasszikussá közhelyesedett murányis köszöntőre, miszerint az irodalom, már bocsánat, kedves idecsalogatott alkotók, nem tömegjelenség kisvárosunkban.  Ki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel, s ne számold a közönséget egy kezeden. A déjá vue érzésre fátylat ezen az esten is a G. Café nagytermében csavargó cigarettafüst borított.

A Bréda–Benő páros telitalálatnak bizonyult, így a közel egyórás esemény hepienddel végződött: a jobbára Benő-tanítványokból, ismerősökből és néhány kíváncsi firkászból verbuvált közönség is aktív résztvevője lett a kérdezz-felelek Nyelvjátéknak. Nem unatkoztunk, és nem csalódtunk, mert Bréda a tőle megszokott filozófiai mélységekben és magasságokban, izzadságszag nélkül, tiszteletteljes lazasággal tette fel „övön alulinak” titulált kérdéseit. Benő Attila pedig vette a Bréda-lapot, egyszerűen, frappánsan válaszolt a faggatózásra.

Cáfolta például Bréda feltételezését, miszerint ezoterikus költő lenne, mondván, minden jó szöveg elég rejtelmes, ha van benne valami „túl(i)”. Úgy vélte, hogy a transzcendencia szó a találóbb az őt jellemző költői világ(látás)ra, hiszen a vers mindig túlmutat az alkotón. Brédát a válasz nem elégítette ki, úgy replikázott, hogy a transzcendencia túl elcsépelt, mindenki erre hivatkozik, de senki nem érti a fogalmat. A Benő verseiben  tetten érhető más világok témánál maradva  hasonlította össze Bréda a 2005-ben megjelent Egy nap és a többi című kötetet a legutóbbival ( A kórus és a kutyák. Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, 2011). Meglátása szerint a nyolc évvel ezelőtti versek letisztultabbak, éteribbek, kifinomultabbak, hangvételük filozofikusabb, de A kórus és a kutyák  visszatérő motívumaival ( fekete-fehér, távolság, rátalálás, távol stb.) továbbviszi Benő költészetét a transzcendencia világába.

„A szavak, ha ránk találnak, mágusok. A fehér papír olyan varázstér, ahol önmagukat írják” –  válaszolta Benő a „Fekete vagy fehér mágus vagy?” kérdésre. Mint mondta, a gondolat „írás közben kipattan a fehér tükrön, ezért a versírás „átélés, visszatekintés, érzelem, gondolat, élmény, hangulat”, a költészet pedig „segítség, hogy a dolgok mélyére lássunk”. Benő elismerte, hogy gondolkodásmódjára hatással volt/van a taoizmus, de szerinte a költészete nem gyömöszölhető bele semmiféle izmusba.

És igen, látja a „tótágast álló világot”, de nem bolondult bele az innen és túl, valós és más világok látásába – felelt a költő, aki szerint a vers akkor szól igazán, ha benne él, áthatja a Szentlélek. A tudatos elme mindig perel a tudatalattival, így nem bolondult meg és nem is fog belebolondulni a kettősség érzésébe.   

És nem bolondult bele a felolvasásába  a közönség sem, amely egy-egy, találomra kiválasztott Benő-vers tolmácsolásával vált részesévé a Bréda-tükörjátéknak, bebizonyítva, hogy Benő Attila szigorú, kötött formába igazított világa minden olvasóban másként kel új életre. Ha másért nem, ezért a „benőnek más világok” élményért is érdemes fellapozni Benő Attila verseskötetét.
                                        

Lázár Emese