Milyen viszonyban áll egymással a nyomtatott és a digitális irodalom? Segítik-e az új internetes műfajok az olvasás népszerűsítését? A KULTOK II. konferencián hangzott el Boldog Zoltán előadása, ennek esszéváltozatát olvashatják. 

Az Irodalmi Jelen díjátadóján elhangzott laudációkat gyűjtöttük össze, képekkel és videóval illusztráltuk a szöveget.

alázatom a hold arcába ér.
köszönet jár mindig mindenért.

Dávila a világirodalom nagy magányosa, de egyedülléte nem társakra vágyó tengődés a társadalom egy lakatlan szigetén, hanem önkéntes félrevonulás.

Mi a divat a nyugati bölcsészkarokon? Jobb képzést kap-e az ott tanuló, mint egy magyar egyetem diákja? Bódi Betti a bécsi egyetem hallgatójaként vetette össze a hazai és az ottani helyzetet.

Van-e hát végső tétje az írásnak? És az előbb még kétkedő filozófus író – aki másutt meg is fogalmazza, hogy nem érdeklik gondolatainak ellentmondásai – határozott igennel válaszol.

„Azt a szerzőt, aki nem érezteti könyvének első három mondatával, hogy másfajta, összetéveszthetetlen sajátossággal van dolgunk, haladéktalanul a szemétkosárba kell dobni.”

Miért mondhatják sokan, hogy Szeged átvette a fiatal irodalmi élet irányítását? Hogyan sikerülhetett ez? Miként szakadhat meg napjainkban egy eddig példaértékű folyamat Többek között ezekre keresi a választ Boldog Zoltán írása.

A hozzá legközelebb álló, nyelvét és kultúráját jelentõ európai nemzet újkori útját elemezve Dávila felvázolja a régi hispán dicsõség retrospektív vízióját. Nem érdekli az akadémiai körökben is oly gyakran hangoztatott házmester-bölcsesség, mely szerint “nincs olyan, hogy mi lett volna ha.” A büszke konkvisztádorok kései utóda nem kevesebbet állít, mint hogy õseinek óhazája elhibázta történelmi küldetését.

Dávila egyetlen, jéghideg aforizmával utasítja rendre a mai világot “objektíve” uraló és önértékelésük szerint általános érvényű, megfellebbezhetetlen, egzakt elméleteket: “A tudományos igazságok specifikusak, egy különleges rend igazságai; nem a teljes emberi természet, hanem egy meghatározott módszertani séma igazságai”.   

Jász Attila költő habitusáról és Csendes Toll élete című kötetéről Hegyi Botos Attila esszéjét olvashatják.

ESSZÉ

A tradicionális világ és a klasszikus korok világképeinek széthullása után csak mesterséges, egyre korlátozottabb érvényû rend teremthetõ. Az éber, önmaga határait tudatosító értelem nem is kísérletezik ilyesmivel.

"Mert ugyan ki fél a halottaktól, ki reszket az Úristenhez szegődött halott író hamvaitól? – kérdezem még egyszer."
 

ÁLLÁSPONT

A Jelenkorban megjelent Térey János-esszé nyomán a folyóiratban vita bontakozott ki Nemes Nagy Ágnes személyéről és költészetéről. Hernádi Mária ismerteti a véleményeket és kifejti saját álláspontját.

„Nem úgy csúszott ki a vének kezéből a babérkoszorú, hogy letépték a fejükről, miként annak idején Petőfi tett Vörösmartyval. A vének nem osztogathatnak már babérkoszorúkat, mert nem is látják, hogy megszűntek apáknak lenni.” – Boldog Zoltán esszéje

Akkor még volt tarisznyásrák és bölcsész-etikett. Például, ha valakit kirúgtak december közepén egy kollégiumból, meghúzhatta magát mások kanapéján.

„Íme: most itt ülök szemben egy talán fiatalabb, de hasonlóan ősi fatípussal. Itt ülök szemben oly hosszú út után a fával, amely a tengerbe eresztette gyökereit.” – Weiner Sennyey Tibor esszéjét olvashatják Indonéziából.

A modern ember a külső, felső körülmények változásától – hatalmi rendszerek, vezetők bukásától, cseréjétől, drámai események vagy látványos választások nyomán fellépő új (és régi) irányítóktól – reméli nyomorúságai megszűnését, személyes vágyai beteljesülését. És nem győz keseregni azon, hogy (ha egyáltalán bekövetkezik az általa óhajtott változás) vagy marad minden a régiben, vagy jön valami még rosszabb. 

​​​​​​​Szombathelyen 2012. február 10-én és 11-én Az irodalomtanítás innovációja címmel rendeztek konferenciát. Az itt elhangzott előadások közül Boldog Zoltán esszéjét olvashatják a közösségi oldalak és a vizuális kultúra nyújtotta lehetőségekről az irodalomtanításban.

 
Picasso Jupiterrel ér föl művében. A régiek lelkesedésről, az istenekkel való kapcsolatról, az égből érkezett hangról beszéltek, amelyet a kivételes ember meghall; a modernek tudják, hogy ezekkel az istenekkel ugyanaz a helyzet, mint annak a valaminek a gyakorlati alakzataival, amely a valóság legapróbb töredékeiben is lappang.