„Hiszel-e még a versdzsihádban?” – hangzott el a kérdés 2010. március 31-én, a tavaszi Parnasszus-esten, a Magyar Írószövetség Székházában. Az est házigazdája a hagyományokhoz híven a lap főszerkesztője, Turczi István volt, aki Szőcs Gézával beszélgetett. A helyszínen jártunk. Négykezes helyszíni tudósítást írt Csepcsányi Éva és Korányi Mátyás, a fotóriportot hozzá Szőcs Tekla készítette.

  „A kávéházból lett irodalmi sziget zsúfolásig megtelt, ifjú szerkesztőnk az utolsó percben érkezik. A következő szűk másfél óra alatt bepillantást nyerhetünk egy olyan tehetséges és sokoldalú életműbe, melynek alanya csak 22 évet élt. Fiatal kora ellenére érett gondolkodás jellemezte, érzéke volt az értékek iránt, írói munkássága ezek mellett termékenynek bizonyult, s akinek költészete egyik kritikusa szerint akár József Attila-i mércével mérhető.” - Békássy Ferenc egybegyűjtött írásai című könyv bemutatóján járt tudósítónk a budapesti Írók Boltjában. Fekete Ilona írása és Boldog Zoltán fotóriportja. 
 
 

2010. március 27-én, szombaton, 15 órakor Budapesten, a Bécsi út 88–90. alatt felavatták Orbán Ottó emléktábláját. Beszédet Lator László mondott, közreműködött Fekete Ernő színművész. Szőcs Tekla fotóriportját itt nézhetik meg az Irodalmi Jelenen. Továbbá olvashatják Petőfi, Békássy, és Orbán Ottó versét, s a hozzájuk kapcsolódó vasárnapi levelet.

A hasított plakátok szintén múlt és jelen feszültségének dinamikáját hordozzák. Géczi János utazásai során gyűjtötte össze az alkotások alapanyagait. Ezek rétegződéséből keletkeztek a kiállított plakátok, melyek különböző helyekről és időkről tanúskodnak. Életterek rakódnak egymásra bennük, melyeknek lényege, tartama mégsem látható. Hiába tépjük le a felső rétegeket, mögöttük kitöltetlen űr van, távolság, mely nem léphető át. - Jován Katalin tudósítása.  

 „Vagy megosztjuk egymással gondolatainkat, vagy mások gondolatai osztanak meg minket” – avagy az aforizmák, a perselymalac és Annapurna közös nevezője. 2010. március 2-án a Magyar Írószövetség székházában a Littera Nova Kiadó négy szerzője tartott felolvasást dr. Balázs Tibor és Gyimesi László moderálásával. – Csepcsányi Éva helyszíni tudósítása.

 Végel László, a tősgyökeres, elkötelezetten hűséges vajdasági író a legnehezebb időkben is úgy döntött, hogy szülőföldjén marad. A NATO-bombázások idején naplót írt, amelyből könyv született. A magyar és jugoszláv kultúrát is magáénak vallja, egyikhez a nyelv köti, másikhoz a valóság. Múltban és jelenben egy vajdasági író életérzéséről mindennél többet mond nekem az est végén elhangzó mondata: „Az, hogy az ember néha szerbül álmodik, még nem meríti ki a nemzetárulás fogalmát.” – Ácsné Fekete Ilona helyszíni tudósítása 

 „A filozófiai beszélgetésekben, melyeket a szereplők egymással folytatnak, elhangzanak érvek és ellenérvek Isten mellett és vele szemben. Istent persze nem lehet felhívni mobiltelefonon, és nem lehet tőle megkérdezni, hogy önazonos-e saját magával. Isten a boncasztalon nem válaszol.” – Czapáry Veronika írása  

"Egész életünkben olyan emberekhez hasonlítunk, akik elkéstek a színházból. A cselekmény elejéről már lemaradtunk, és nem tehetünk mást, minthogy a második felvonástól, azaz az örök most pillanatától már figyelmesen kell követnünk az eseményeket. A valóságos kezdet ugyanis számunkra mindig a már-elkezdve-lenni eredményeiben adott csupán. A barázdák már ott vannak az arcunkon, a ráncok már ott húzódnak a szájszegletünk körül, a nyakunkban már ott ül a félelem, a keménység a hátunkban, a remegés a térdünkben, a feszültség a szívünkben, amikor rájövünk, hogy mi is történt és történik, amint ezt Peter Sloterdijk kortárs filozófus leírja. " –  Kurdy Fehér János esszéje.

Február 19. és 21. között a Trafóban az olasz TPO gyerekszínházi társulata mutatkozott be Japánkert c. interaktív műsorával (mozgásművészeti illetve hang-, kép-, fényinstallációjával).  Hogy pontosabban értsük, miről is van szó, e fogalmazásbéli tágasságot célszerű egy kb. 5x7 méteres varázsszőnyegre szűkítenünk. Első pillantásra persze ez egy közönséges, világos színű, minták nélküli szőnyeg, simán ellépnénk mellette, mint Indiana Jonesban a telhetetlen professzor az igazi Grál előtt. Pedig ha tudnánk! - Hegyi Botos Attila helyszíni tudósítása fotókkal és videóval.  

  Kezdetét veszi a beszélgetés. Kiderül, hogy Krusovszky Dénes és Darvasi László most találkoznak először személyesen. Soha jobbkor, mondhatnánk, péntek van, irodalmi est. Bán Magda kérdései folytán fény derül arra, hogy nem csak gondolatban, a fantázia és a teremtő képzelet berkein belül mozognak széles térben a szerzők, hanem földrajzilag is. Budapest és New York között ingázik Darvasi László, egy hét múlva már repül is vissza a tengeren túlra – „Milyen jó, hogy épp ittértük!” – jegyzi meg a moderátor –, aztán szóba kerül még Szeged, hát persze, ott töltötte egyetemi éveit. 

 Izgalmas – talán ez a szó jellemzi legjobban Sárközy Pál festészetét. Már azáltal is, hogy teljesen szokatlan módon párosban alkotja műveit Werner Hornung művésztársával (ezt Ilf és Petrov is így csinálták, de – mint Rubik Ernő is helyesen rámutatott erre – a festészetben erre azért ritkábban találunk példát). Ezek a festmények számítógépes vezérléssel vagy legalábbis közreműködéssel születnek, a keleteurópai ízlésnek talán harsány amerikai hangsúlyokkal.

   A Corvina Kiadó  15 kötetes sorozatának kiegészítő, 16. köteteként jelent meg nemrég a Magyar Művészet című album, melyet a Magyar PEN Club szervezésében mutattak február 4-én, csütörtökön este, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A szerzőkkel, Bellák Gáborral, Jernyei Kiss Jánossal, Keserü Katalinnal, Mikó Árpáddal és Szakács Béla Zsolttal Rényi András művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Intézetének vezetője beszélgetett. – Bereczki Csilla helyszíni tudósítása. 

 A Héttorony irodalmi magazin volt versszerkesztője, Fehér Miklós úgy véli: „Jól láthatóan uniformizált a stílus, az biztos, természetesen ez nem baj, hiszen egy adott helyen általában azonos ízlésűek gyülekeznek, és hatnak is egymásra, meg sokan igyekeznek megfelelni a helyi irányzatnak, az elfogadottnak, hogy elfogadottak lehessenek:) ezt nem kritikaként jegyeztem meg, csak tényközlés.”

 A háromnapos program a Szálinger Balázs zalai származású, ám költői identitása révén erdélyinek számító helyőrséges szerző meggyalázásában kulminált: este nyolctól szűkebb baráti körének tagjai tisztelegtek előtte válogatott vitriolos-humoros írásaikkal. Túlélte. Legalábbis úgy tűnt mindaddig, amíg OJD listába nem vette szerzőnk eddig megjelent műveit, majd sátáni vigyorral elő nem húzta a nyomdából frissen érkezett legújabb Szálinger-ópuszt, mely Az öngyilkos nyúl címet viseli. 

 Január 28-án a Magyar Írószövetség Költői Szakosztályának és a Magyar Versmondók Egyesületének szervezésében ismét megrendezésre került a Kortársalgók OPEN READING felolvasó estje. Ezen alkalommal Szőcs Gézát és Stiller Krisztát látta vendégül a házigazda, Turczi István. A helyszínen járt lapunk tudósítója, Csepcsányi Éva és szerkesztője, Weiner Sennyey Tibor.  

"Az előadás egyik alapkérdése ugyanis az volt, hogy miként alakíthatja az érdeklődő néző a vele történteket, és hogyan válhat főszereplővé? Mennyire mélyen akar belemenni a játékba?"Csepcsányi Éva: Átlátható? Átjárható?"Több út lehetséges, az egyedi bolyongás adott. Az egyes alkotók, ha jól tudom, mind maguk találták ki saját termeiket, saját ötleteiket vitték bele, a rendezőnő, Bársony Júlia pedig mint gyöngyöket, szépen láncra fűzte őket." Weiner Sennyey Tibor: Elveszni Pesten Három szemszögből vizsgáltunk meg egy nagyszabású előadást. Szőcs Tekla fotói, Csepcsányi Éva és Weiner Sennyey Tibor írása az Élőkép Társulat és a most alakuló Harmadik Hang Háza, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével létrejött performance-ot mutatja be, melyet Bársony Júlia rendezett. Az előadást három alkalommal, 2010. január 17–18–19-én láthatta a nagyközönség, a budapesti Gödörben.

Este elindultunk barátaimmal egy olyan előadásra, amely egyszerre volt ígéretes és riasztó. Ígéretes volt sokszínűségében, témamegjelölésében, és riasztó is, mert tartottam tőle, hogy szétszórt lesz, s a túl sok néző (résztvevő, bolyongó, eltévedő, kitaláló) megfojtja a labirintus személyes, és éppen ezért belső koncentrációt igénylő élményét. Budapesten, a Gödörben nem először mutattak be az Élőkép társulattól, Bársony Júlia rendezésében összművészeti happeninget, de nem csak ezért érdemes odafigyelni, írni és beszélni róla/róluk. 

Újbuda Önkormányzata évek óta adja át a kerületben élő művészeknek Pro Cultura Újbuda díjat a Magyar Kultúra Napján január 22-én. Idén Szkok Iván festőművész és Sipos Mihály hegedűművész, a Muzsikás Együttes tagja kapta meg Molnár Gyula polgármestertől az elismerést. A Kultúra Napján vehette át a szintén Újbudán élő Mészáros Márta filmrendező a kerület díszpolgári címét, valamint a nemrég elhunyt Cseh Tamás özvegye, a kiváló zenész posztumusz díszpolgári címét.

2009 októberének első napjaiban a nápolyi egyetem konferenciát szervezett a berlini fal leomlásának előzményeiről és következményeiről. A következő képek a konferencia néhány előadójáról készültek:

A jó magyar ember ezért szereti ködöt.   Ködből nem látja a többi hülye magyart, hogy nekik sem működik semmi, náluk sem működik semmi, ők is szeretik a ködöt, amiből látható, hogy a hidak többségén nem jutnak át (No pasaran!), aki a szomszédos hidak valamelyikét választotta, amelyeken ugyancsak négy óra az odaút, négy a vissza, ezzel éppen kivan egy kommunista műszak.