A Héttorony irodalmi magazin volt versszerkesztője, Fehér Miklós úgy véli: „Jól láthatóan uniformizált a stílus, az biztos, természetesen ez nem baj, hiszen egy adott helyen általában azonos ízlésűek gyülekeznek, és hatnak is egymásra, meg sokan igyekeznek megfelelni a helyi irányzatnak, az elfogadottnak, hogy elfogadottak lehessenek:) ezt nem kritikaként jegyeztem meg, csak tényközlés.”

Mire jó a Dokk?
Helyszíni tudósítás az „irodalmi kikötőből”

2010. február negyedikére (18 óra) hirdette meg a szerkesztőség a budapesti Ráday Galériába (IX. ker. Ráday utca 27. szám alatt) a 10 éves a dokk.hu estsorozat második beszélgetését.
    Ez alkalommal Németh Bálint Dokk-szerkesztő kérdezi Kókai János és Zápor György költőket a Dokkról, személyes élményeikről, verseikről, a legendás Dokk-versről és Dokk-irányzatól, kritikákról és kritikusokról.
  A beszélgetés után, illetve közben, a közönségnek is alkalma nyílik kérdezni és megkérdőjelezni, vitába szállni és kiszállni a vitából.
  Amint az, az első rendezvényen történt két héttel ezelőtt, ugyanitt. A MASZRE támogatásával szervezett rendezvénysorozat nyitóestjén Jónás Tamás, a Dokk alapító főszerkesztője beszélgetett Székely Szabolcs Dokk-szerkesztővel. Helyszíni jelentésünkben – kissé megkésve bár, de törve nem – erről szeretnénk beszámolni.

A mintegy harmincfős, dokkerek és szimpatizánsok alkotta hallgatóság soraiból többen most találkoztak először, miközben monitoron már évek óta leveleztek, vitáztak, olykor viaskodtak – viaskodtunk, én is közéjük tartozom – egymással, esztétikai, ideológiai, néha politikai kérdésekben. A Dokk politikamentes fórumnak indult, s meg is maradt annak, az ország azonban a fórum megalakulása óta politikai jobb- és politikai baloldalra szakadt. A viták művészi érzékenységből és idegi túlérzékenységből fakadó túlzásait csak fokozta a megélhetési válság.
  A legnagyobb frusztrációt az alapító főszerkesztő egészségi állapotának két évvel ezelőtt történt romlása okozta, amikor – szerencsére csak átmenetileg – meg is szűnt a dokk. A fórum először 2007 novemberében függesztette fel működését. Egzisztenciális és magánéleti okok miatt, de azért is, mert a Dokk arra az évre nem kapta meg a várt NKA-támogatást.
  Később újraindult a fórum, hogy fél év működés – és még nagyobb válság után – látványos „hattyú halált” haljon, magánéleti okok mellett azért, mert megint nem kapott támogatást a NKA-tól. Pedig már akkor is 15 ezer vers volt fenn a 7.5 éves fórumon, igen tekintélyes szerzői-szerkesztői archívummal.
  Közben a dokkerek egyik „különítménye” Viga Vendel vezetésével Új kikötő néven új irodalmi fórumot próbált létrehozni 2008 májusában. Ennek dokumentumai a Balulap blog alábbi linkjén ismerhetők meg. http://www.balulap.hu/index.php?pt_id=75
   Majd elszállt a nyár, vele az „Új kikötő” létrejöttében reménykedők illúziói is, pedig Ijjas Tamás főszerkesztő jelölt, korábbi Dokk-szerkesztő, igényes lapot szeretett volna létrehozni.
  Végül Jónás Tamás – túl egy felfüggesztett börtönbüntetéssel fenyegető peren – (az emlékezetes Szabadság híd-affér), túl a váláson, új élettársa oldalán és túl Önkéntes vak című kötetének éppen e válságos időszakban történt megjelenésén, 2008 szeptemberében meggyógyult.
  S ekkor újraindult a Dokk.
  Mindennek áttekintése szükséges ahhoz, hogy megértsük, mit is jelent Jónás egyik bevezető mondata:
  Most át tudná adni az általa talán már sokáig vezetett Dokk-ot. De mondjuk meg, hogy milyen legyen a Dokk. Hogy milyennek szeretnénk!
  Erről ki is alakult némi bizonytalan vita az est elején, mert valójában – ez többször elhangzott korábban is, máshol is, legtöbbünknek nagyjából úgy jó a Dokk, amilyennek megszoktuk, megszerettük. Viszont sokan úgy érezzük: alulmúlja a lehetőségeit.
  Székely Szabolcs is így van ezzel, aki a két évvel ezelőtti állapotot tartja a Dokk egyik fénykorának, amikor a „Költők a közértben” felolvasássorozat ment.
  Hogy mire jó a Dokk, milyen legyen a Dokk – ez talán a következő vitákon majd jobban körvonalazódik. Az első összejövetelen a „pofavizittel” voltunk elfoglalva.
  Voltak fiatalabbak és idősebbek is. Dolgos Mátyás ötvenes veterán, többek között azt kérdezte Jónástól, miért nincs a szerkik között idősebb, érettebb személyiség. Mire azt a sajátos választ kapta, hogy a tanulás képességének feltételezetten csekélyebb megléte miatt! Itt mindenki tanuló, a verselők és a szerkik is.
  Én felvetettem, hogy több szerki volt a „szép időkben”, mire az egyik volt szerkesztő, Horváth László Imre azt válaszolta: közülük többen, például Tolvaj Zoltán is, a kényszerű pénzkeresetet választotta a szerkesztés helyett. S neki, személy szerint, egyre kevesebb öröme volt a szerkesztésben. Ne gondoljuk, hogy egy költőt adott esetben mennyire visszavethet, ha túlnyomórészt kezdők gyenge versein kell lektorálás közben újra és újra átrágnia magát. Soknak találta, felállt.
  Felmerült az álnevesség kérdése is. A Dokk hagyományhoz hozzátartozik, hogy a szerzők névvel publikálnak. Jónás szerint erre azért van szükség, mert a szerkiknek a helyes instrukció megadásához, tudniuk kell, kiknek címezzék a válaszokat. Akadt, aki nem értett egyet. Mondván: bárki írhat álnéven – például kényes, mondjuk szexuális témájú – verset. Igen, de akkor nem lehet jól instruálni az illetőt – vetette közbe Jónás. Nem is kell – hangzott a válasz. Na de akkor mit keres az illető a Dokk-on, végül is ez egy versműhely, nem pedig publikációs fórum. Arra léteznek más fórumok.

  Ilyen stílusban folyt a diskurzus. A legaktívabb – már-már valamennyiünket domináló – hozzászóló az egyébként kitűnő előadói készséggel és orgánummal rendelkező Széll Zsófi volt. („Zsófi, máskor döntsd el, hogy iszol, vagy vezetsz!” – vetette közbe valaki.)
   Sokat érvelt Korányi Mátyás, Viga Vendel, de megszólalt Németh Bálint, Kókai János is. Többek között az is szóba került, van-e úgynevezett Dokk-stílus. Nem tudtuk eldönteni. A következő napokban többen a Dokk faq-ban hozzászóltak a témához. (A vita tart, a következő esten terítékre kerül.)
   Dolgos Mátyás ezt írta: „Sokáig keresgéltem. A dokk-os vers kimutathatóságát kerestem. Szerfelett érdekes volt, s még csak a kutatási terület első rétegeit néztem át. (lábjgyzet: A 10 éves dokk – szerintem – elérte az irodalom-történeti kutathatóság érdemességét.) Láttam bizonyos stílusvektorokat, amik időszakonként, szerki szerint, kivételekkel tarkítva: kimutatható, de valóban törvényszerűség nincs. Meglehet, vannak félévek, netán egy év, amikor mintha tapintható lenne mégis, de kicsúszik a kézből. Ráébredtem értelmetlen, érdemtelen ezzel foglalkozom.”
   Viga Vendel is felvetette: „A legutóbbi maradós versek között például Vágai Mária, Márkus Anna, Kántor Zsolt, Seres László, Lengyel Attila, Nagypál István, Szilágyi Erzsébet, Böröczki Mihály. Mi közöttük a (dokkos) hasonlóság?  Az „akkor” kérdése egyszer majd biztosan irodalomtörténeti csemegefánk lesz. Addig éljünk.”

   Tecsh Gábor Ferenc visszakérdezett: „Dokk-divat...? Nevetséges. Dehogy nevetséges, sokkal inkább butaság. kíváncsi lennék, mi hoz felszínre ilyen véleményeket. Sértettség? Önismeret hiánya? Nem találkozott még az illető a tükörlovaggal? Hogy gondolják, hogyan működik ez, ostorral áll Jónás Tamás minden dokkszerki háta mögött és parancsokat osztogat, hogy melyik legyen maradandokk, melyik múljon? Nincs trendi szöveg meg "nem trendi" szöveg, amennyiben a múló-maradó minősítést vesszük figyelembe.”
   Megszólalt Karaffa Gyula is: „A frissen idetaláló (nem használom az amatőr szót, mert ne keverjük bele az amatőr mozgalmat ebbe a véleménybe, nincs itt szerepe), de a Dokk felépítését, célját, szerepét nem végiggondoló, felületes alkotó mindenért felhúzza az orrát, önérzetes, ahelyett, hogy szelíden beszélgetne, ha nem tud valamit, akkor kérdezne. Elutasítás esetén egymás üzenőfalain az ilyen emberek gúnyos hangon, cinikusan kibeszéli a Dokk szerkesztőit, a "Dokk-stílus" hátrányait, a Dokk maradandó verseinek érthetetlenségét, és ezzel két csoportra osztják a Dokkot is. Társadalmi jelenség, és talán ilyen erősen nagyon is magyar! Néha csak beszólnak egy-egy mondattal, aztán konfrontálódni nem akarva, visszakoznak, ezért nem lehet manapság komoly és értelmes vitákat lefolytatni a Dokkon, mert valaki azonnal a személyes felé tereli a mondatait. Az elutasított (nem maradandokkosított) szerzők lelkében kialakul egyfajta csapatszellem, aki ezen kívül van, az nem tartozhat hozzájuk. Ám, elég egy versüknek maradandóvá vélni, azonnal más lesz a leányzó fekvése, máris jó hely lesz számukra is a Dokk.”
   A Héttorony irodalmi magazin volt versszerkesztője, Fehér Miklós úgy véli: „Jól láthatóan uniformizált a stílus, az biztos, természetesen ez nem baj, hiszen egy adott helyen általában azonos ízlésűek gyülekeznek, és hatnak is egymásra, meg sokan igyekeznek megfelelni a helyi irányzatnak, az elfogadottnak, hogy elfogadottak lehessenek:) ezt nem kritikaként jegyeztem meg, csak tényközlés.”
   Hasonlóan érvelt Cservinka Dávid: „Nem tagadható, hogy van olyan irányvonal, ami a dokkot jellemzi, de szerencsére a dokk nem több, mint az adott irányvonal képviselője. Szerencsére több irányvonal létezik, amit lehet követni, művelni, és még szerencsésebb, hogy talán mindegyiknek van médiája.”
Jónás Tamás pedig minderre így replikázott: „Szerintem nincs rá szükség, hogy meghatározzuk, hogy milyen, s van-e ún. "dokkos" vers. Mert nincs. És talán ettől mégis van. Érdemes túllépni ezen a kényszeren.”

Pálóczi Antal

 
A főszerkesztő a Dokk-ról

A dokk.hu 10 éve alatt nagyot változott az internetes irodalmi élet,
egyesek szerint a legfőbb változás az, hogy "lett", kialakult, ami nem
volt. Ma már érdemes olyasmiről beszélni, hogy internetes irodalom.
Mások csupán internetes jelenlétről beszélnek, és nem látják, nem
akarják látni a hagyományos módon írott, s közzétett irodalom és a
közvetlenebb, kisebb késleltetésű interaktivitással járó és csábító
internetes közötti különbséget. Megint mások azt hangsúlyozzák, hogy
mindez nem különbség, hanem lehetőség, az ilyen felvetésben régi és új
terep kiegészíti, táplálja egymást. S hogy a lényeg, a szöveg és a
szöveggel szükségszerűen járó tartalom, üzenet, az adó és befogadó
viszonya és jelentősége mit sem változott.
A dokk.hu 10 évének története talán botrányainak története: a harcok,
szóváltások, viták és gyilkos indulatok mindennaposak a dokk.hu
oldalain. Az "irodalmi kikötőnek" nevezett műhely indulásakor annyit
vállalt, hogy szakmai fóruma lesz azoknak a gyakran elszigetelten
alkotó, élő íróknak, akiket elsősorban a vers érdekel. Természetesen
rögtön több lett ennél: a verseiket feltöltő szerzőket hamar és
rendszeresen megtalálták olvasóik, és ma már, amikor mintegy 1800
szerző közel 18000 verse található a dokk.hu oldalain, nem
elhanyagolható az oldal üzenetküldő funkciója sem: gyakran itt
találják meg még a hagyományos, nyomtatott formában megjelenő lapok is
ifjú, tehetséges szerzőiket, és mindennaposak a már neves, sikeres
költőknek küldött olvasói dicséretek, fedések, üzenetek is.
S a dokk.hu közben és főleg kiképzőhelynek képzeli és szereti magát. A
folyton változó szerkesztői gárda itt gyakorolja a szerkesztői élet
feladatait, az addig "csak" verseket szerző fiatalok itt kalibrálják
magukat szerkesztővé is, és a mindennapos figyelmük áldásos: a szerzők
tanulnak tőlük vagy vitatkoznak velük, párbeszédek indulnak
versszövegekről úgy és olyan szakmaisággal, amit máshol nagyon nehezen
találhat meg az erre érzékeny vagy ezt igénylő író-, olvasóember.
A dokk.hu, reményei szerint, maradt mindeközben játék. Versenyek
nélküli versotthon. A 12 fordulós beszélgető-sorozat most alkalmat
kínál arra, hogy a népesnek mondható aktív virtuális közösség tagjai
személyesen is találkozzanak, megvitassák, amit talán az internetes
oldalon nehézkes vagy lehetetlen, olvassanak és beolvassanak
egymásnak, és kérdezzék egymást egymásról, kínálják egymást egymásnak. 
                                                                                                         Jónás Tamás