Látványos romlásnak nyoma sincs – szegedi Vitamin-beszélgetés Krusovszky Dénes Elromlani milyen című kötetéről

„Egész úton gondolkodtam Krusovszky Dénes új kötetének címén. Elromlani milyen - hogyan fejezném be ezt a mondatot? Mindenképpen egy tulajdonság – a romlásé – kívánkozik ide. Elromlani rettenetes, rossz, végzetes, szörnyű, kegyetlen. Vagy éppen szép is lehet? Talán egyenlőségjel kellene: elromlani nem más, mint elpusztulni, megsemmisülni és megöregedni. A vita már itt elkezdődik bennem.” – Fekete Ilona tudósítása

Látványos romlásnak nyoma sincs

– szegedi Vitamin-beszélgetés Krusovszky Dénes Elromlani

milyen című kötetéről

Szeged, Grand Café, 2010. április 14. 19 óra

   Megyek a Grandba az esőre hajló szegedi estében, hogy hozzájussak szokásos irodalmi vitaminadagomhoz, előttem pár lépéssel Gaborják Ádám, a mai vitaest vezetője. Megáll a Grand Café ajtajában, tanulmányozza az áprilisi műsort. Jó esetben beérem, s így első kézből tudhatom meg, ki lesz a mai est programban is meghirdetett meglepetésvendége.

   Egész úton gondolkodtam Krusovszky Dénes új kötetének címén. Elromlani milyen - hogyan fejezném be ezt a mondatot? Mindenképpen egy tulajdonság – a romlásé – kívánkozik ide. Elromlani rettenetes, rossz, végzetes, szörnyű, kegyetlen. Vagy éppen szép is lehet? Talán egyenlőségjel kellene: elromlani nem más, mint elpusztulni, megsemmisülni és megöregedni. A vita már itt elkezdődik bennem.

   Nem értem utol Gaborják Ádámot, aki hátizsákkal is hármasával szedte a lépcsőfokokat, s én minden fordulónál megálltam, hogy szusszanjak egyet, elromlani ilyen, gondolom. Ahogy ezt egy korábbi költőnemzedék jeles tagja leírta: „…a nemlét gépe kattog / Földön kívül testen belül” (Veress Miklós: Szerelem).

   Az irodalmi „miniviták” többnyire állandó beszélgetői kis csúszással megérkeznek: a már említett Gaborják Ádám (doktorandusz hallgató), Szilasi László (kritikus)  és Sinkovicz László (egyetemi hallgató). A meglepetés, hogy nincs meglepetésvendég. De nézőként jelen van Orcsik Roland szegedi költő, aki készített már interjút és vezetett felolvasóestet is az Elromlani milyen ifjú szerzőjével, így tüstént fel is kérik a meglepetésszerepre.

   Jelen van, ha könyv alakban is, Krusovszky Dénes költő, akinek ez éppen második kötete (Pozsony, Kalligram Kiadó, 2009.). Tavaly szűnt meg ugyanis a Telep-csoport, melynek költőtagjai a modern kor technikáját, a blogot használták műveik formába öntéséhez. Az alkotóközösség mára megszűnt (elromlott?), de búcsúképpen megjelentetett egy antológiát. Telep’s eleven – kölcsönzöm a népszerű filmcímet – ezzel elindult saját pályáján.

A keményen fogalmazó Szilasi

  Az ismertté vált fórumon való közös megjelenés még nem garantálja tagjainak biztos és sikeres költői pályát. Ha a hetvenes-nyolcvanas évek antológiáit (akkori fiatalok) ma kézbe veszem, döbbenten tapasztalom, hogy hány induló költő tűnt el a névtelenség útvesztőjében, módosított pályát. A Vitamin szakértőinek egyike, Szilasi László keményebben fogalmaz, mert azt állítja: túl sok ma a költő, a „csapból is versek folynak”. Ki dönti el, kinek a művei lesznek időtállók? Nem könnyű tehát a mai irodalomkritika dolga.

   Gaborják Ádám röviden összegzi Krusovszky eddigi pályáját, aki 1982-ben született, de 2004-ben már díjat nyert az Édes Anyanyelvünk pályázaton, és a díjazott írás a Széphalom Könyvműhelynél  Az összes nevem címmel meg is jelent. Vezetője és tehetséges tagja volt a Telep Csoportnak, szerkesztője Puskin utca című folyóiratnak, kritikusként is dolgozott, s az Elromlani milyen című második kötete Bán Zoltán András kritikája szerint, „már több mint ígéret”.

   A Vitamin-résztvevők (Szilasi László, Sinkovicz László, Gaborják Ádám és Orcsik Roland) elemző boncolgatása szerint az elromlás és rontás a szerzői nézőpont alapján „szép” dolog. Ezt mindjárt idézetekkel is alátámasztják: „Elromlani milyen szép, / Minden megálló / végállomás”. Máshol: „elrontani milyen szép, / Mondjuk szakállal az arcot”. Óhatatlan az összehasonlítás A Romlás virágai költőjével, hogy azonnal el is lehessen vetni, „[m]ert szépségről itt szó sincs, ez csak egy éjszaka” - valljuk Krusovszky szavaival.

   Orcsik Roland szerint egy új baudelaire-i világ épül itt fel, bár Krusovszky versei szabadversek, így mindenképpen szakít formailag a klasszikus versmintákkal. Tematikailag érezhető csak rokonság (a rút bemutatása), vagyis a Baudelaire-hez kapcsolást provokációnak érzi.

   A beszélgetésből leszűrhető: letisztult, fegyelmezett, tudatosan építkező líra Krusovszky Dénesé. Egy nyilatkozatában úgy fogalmazott: ciklusépítkezésben gondolkodik, s ez a nyitóversen kívül a hat versfüzért tartalmazó szerkezetben meg is valósult.

   Sinkovicz László „iszonyatosan jó” ciklusnak nevezi az elsőt, míg a kötet többi részében érzett hullámvölgyeket, ezért véleménye szerint nem egyenletes a kötet minősége. Gaborják Ádám is a kötet felépítésének érdekességeire utal, arra, hogy a szerző az egyes fejezetekben sajátos vertipusokat hoz létre, a versszerkezetek is ismétlődnek egy-egy cikluson belül. A második fejezet például a prózaverseké és Szijj Ferencnek a Krusovszky Dénes költészetére tett hatásáról árulkodik. Lírája – szövi tovább gondolatát –  a Nyugat- és az Újhold-hagyomány szétrombolása, emellett pedig a Pilinszky- és Petri-féle költészet közötti megfelelő határt találta meg.

   A romlást megoldani s megmutatni minden szinten, a romantikus szépséget a romlás részévé tenni, ezt érzi Krusovszkynál Orcsik Roland, aki apokaliptikus, negatív líraként értékeli az Elromlani milyen darabjait. Gaborják Ádám viszont a tárgyak és a világ viszonyának megmutatását emeli ki, pontosabban az ezek között eltűnő határvonalakat. Szilasi László pedig a szerző idézetire utalva (a kötet elején egy jegyzék található) úgy látja, hogy különleges a költőnek a vendégszövegekhez való viszonya, így ez az irány is tartogathat meglepetéseket az olvasónak, elemzőnek.

 Orcsik Roland, a rögtönzött meglepetésvendég

   A beszélgetés résztvevői egyetértenek abban, hogy a mai magyar irodalomban a próza a húzóágazat, mégsem tagadható, hogy a vers újra rettenetesen fontos lett. Gaborják Ádám ennek hátteréül és magyarázatául említi, hogy a blogirodalom megfelelőbb teret ad a versnek (l. a Telep Csoportot). Orcsik Roland tapasztalata szerint a blog a prózának is ugyanúgy teret adhat, ezért véleménye szerint a tendencia gazdasági okokra vezethető vissza. Ezen mindenki jót derül: „regényt írni meggazdagít”!

   A vita végül a  nézők spontán bekapcsolódásával kiszélesedik. A hozzászóló szerint a kötet címe a nyelv meghibásodására, romlására is utalhat, a mai költészetben ugyanis a romantikus szófordulatoknak nincs már funkciója. Sinkovicz László mégsem érzi, hogy vége lenne a klasszikus költészetnek, inkább új formában kezd működni, s Krusovszky Dénes az egyik, aki működteti ezt a típusú lírát. Szilasi László a vitaest kezdetén tett megjegyzését („a csapból is vers folyik”) azzal finomítja, hogy Krusovszky a tömegből jelentős figyelmet vív ki magának.

   Végül az egyik néző kezdeményez vitát arról, hogy Krusovszky „modoros, verseiben vannak funkciótlan részek, barkácsolások”, de a polémia más résztvevői szerint poénjainak szerkezetileg érthető a szerepük. Gaborják Ádám a vita lezárásaként elfogadja, hogy létezik egy-két modoros dolog a kötetben, s idéz egy kritikából: a „tapintatos lírikus” kifejezést használja. Mi pedig ugyancsak hasonlóan tapintatos, vitává szélesedő beszélgetést hallgattunk, amely legalább azt bizonyította: ha a vélemények gyakran nem is egyeznek, az irodalom háza táját lehet bízni az értelmes beszédhez. Látványos romlásnak nyoma sincs.

Fekete Ilona