„Régi ígéret” – Beszélgetés Orosz Istvánnal Körzővel rajzolt víz című verseskötetéről
Orosz István grafikus, animációsfilm-rendező, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézete Tervezőgrafikai Szakának tanszékvezető tanára 1975-ben végzett az Iparművészeti Főiskola Grafika szakán. Két akadémiának - a Magyar Művészeti, valamint a Széchényi Akadémiának is tagja. Képeit az Odüsszeiából vett művésznévvel szignálja, melynek jelentése „SENKISE”. De hogy ki is ez a Senkise?
„Régi ígéret”
– Beszélgetés Orosz Istvánnal Körzővel rajzolt víz című verseskötetéről
Annyi mindent el lehetne mondani Orosz Istvánról, a legfontosabb azonban talán mégis az lehet, hogy nagyon sok kifejezési formát birtokol, valóban igazi reneszánsz ember: animációsfilm-rendező, grafikus, író, költő, futballista. Ezutóbbira adott találó jellemzést barátja Nagy Gáspár, akivel a futballpályán ismerkedtek meg. Ő a következőképpen írta le játék közben tapasztalt bravúros ügyességét: „A biciklicselhez úgy tud hozzátenni egy félfordulatot, mintha a három dimenzióba is betett volna egy tükröt és a két hátvéd egymásnak szalad.” Hogyne, hiszen ő maga is könnyedén és játékosan jár át a dimenziókon, térből síkba és síkból térbe, versből képbe és képből versbe. A benne tornyosuló feladványok, a reneszánsz korában gyökerező anamorfózisok, kétértelmű ábrák formájában vettetnek papírra, hogy ellentétek harca, végletek váltakozása, ölelkezése által rajzolódjanak meg lépcsők, négyzetek, csigák, oszlopok, kertek, ablakok és vakablakok formájában. Képein önmagukba visszatérő körökben pillanatnyi sóhajként siklik a végtelenbe, hogy aztán anagrammákban, palindrómákban, versekbe rejtett matematikai játékokban lássuk viszont, s időmértékes dobolásban kérjen bebocsátást a szívünkön: „Vesztesz és nyersz, tükörben alszol, véget nem érő vakszimultán, Túl minden földrajzatlaszon, ki tartja számon, hogy ki voltál?” (Vakszimultán) „Mi Atyánk, ki vagy a fűben fában, lepkeszárnyba rajzolt szimmetriában, … illatban ízben és tapintásban, Mi Atyánk, az elmúlásban ki vagy? (Ima)
A (műfaj)határok művésze, az ütemesen pergő „időkockák” nála egy másik síkon megoldhatatlan létproblémákat rejtő animációs filmek „dokumentumlegendájává” (Ah Amerika) állnak össze. Amikor elkezdett rajzolni – mint mondja – egyfajta időbeli emigrációként választotta a reneszánsz világát, hogy képei által érezzük: egy laboratóriumi, illetve műtermi szituációkban megteremtett, becsapásokkal és árulásokkal és elárultatásokkal körülvett világban élünk, állandó támadásokkal nem csak a szemünk, hanem a szívünk ellen is. Ezért akár Odüsszeusz az óriás Küklopsz szeme ellen, Utiszként ő is úgy intéz támadást a szemünk és a szívünk ellen, hogy közben eltűnik, mint vakfolton a tárgyak. A kétértelműség a reneszánsz óta foglalkoztat művészeket, filozófusokat, sőt teológusokat is, a köznapi embernek mégis először egy nagyonis egyértelmű „ábra” jut Orosz Istvánról eszébe, egy vastag nyakú, hátulnézetből megrajzolt tányérsapkás ember az utcai plakátokon. Mert ki ne emlékezne híres 1989-es, „Tavárisi konyec”-feliratú, messzi földeket bejárt plakátjára, amelyet még a lettek és litvánok is átvettek sőt, át is vetítettek saját történelmükre.
Sok idő eltelt azóta: idén a Könyvhéten kiváló lírikus oldaláról mutatkozott be, a párizsi L' Harmattan Kiadó jóvoltából Körzővel rajzolt víz címmel jelent meg saját rézkarcaival illusztrált verseskötete. Orosz Istvánt egy szeptember végi borongós délelőttön kerestem meg, hogy beszélgessünk a képzőművészetről, költészetről, matematikáról, meg arról, hogy ki is Orosz István valójában? Mert képzőművészeti alkotásainak rejtőző alapállása, az olykor nyilvánvaló bujdoklás, ami kétségtelenül összefügg a titkos álnévvel, az eredendően személyesebb, és kitárulkozásra könnyebben módot adó költészet területén a személytelenség felmutatása, illetve az alany ellenében a tárgy megjelenítése talán még feltűnőbb. Képeit nézve, verseit olvasva, a lüktető vér, a partot mosó hullám lassanként mintha egy metronóm egyenletes kattogásává egyszerűsödne, amely harmóniateremtésre késztet, hogy kiteljesítsük az időt, amely mint a homokszemek által felitatott hullám - úja metrummá esik szét. S talán az sem véletlen, hogy Orosz István új kötetének címe „Körzővel rajzolt víz”, ugyanis a kötet értelmezhető egyfajta életműbeli beteljesedésként is.
– Hogyan fogant meg benned a kötet kiadásának gondolata?
– Nem bennem, hanem a L' Harmattan Kiadóból vetődött fel valakiben, aki ismerte előző, a Vincze Kiadó papírmerítő műhelyében készített könyvemet, én pedig szívesen tettem eleget a felkérésnek. Összeválogattam, s kötetté szerkesztettem az elmúlt 20-30 év verseit.
– Ejtenél néhány szót az előző kötetedről is, s arról, hogy miben más ez a mostani a többi, hagyományos verseskötettől? Grafikáidban és verseidben elmerülve az az érzésem, mintha egy reneszánsz laboratóriumban valamiféle metronóm mérné ritmikusan a csöndet.
- Rajzaimban és a verseimben az időnek valóban fontos jelentése van. Nem mint életszakasz érdekel, hanem mint ismétlődés, amely akár zenei motívum is lehet. Az előzményekhez tartozik, hogy Vincze László jóvoltából 2004-ben megjelent egy kis példányszámú, csupán néhány verset tartalmazó bibliofíl kiadás, amelyet a Budai Várbeli Szent Mihály Kápolnában lévő galériában rendezett kiállításom katalógusa helyett készített. Ebből a kiadványból került át most néhány – Arnolfini házaspár – vagy a 20 évvel ezelőtt született A Traszteverén című vers, amelyet feleségem, Keresztes Dóra egyik olasz utunk alkalmával készült campanile rajzához írtam. A versek zöme régebbi, illetve kortárs képzőművészeti alkotásokhoz kapcsolódik, megidézem benne Jan van Eycket, természetesen M.C Eschert, Rodint, Rubenst, Piero Della Francescát, Jean de Dintevillt, Tarkovszkíjt, a maiak közül pedig Gerzson Pál hajdani főiskolai tanáromat, Reisenbühler Sándort, M. Tóth Éva filmrendezőt, Takács Mártont, Gyulai Líviuszt, Haris Lászlót, Szilágyi Varga Zoltánt, a költők közül pedig Nagy Gáspárt és Kálnoky Lászlót is.
Érdekessége egy hagyományos verseskötethez képest az, hogy sok, úgynevezett „szimmetrikus vers” van benne. Ezek olyan versek, hogy ha jobbról, vagy balról olvasod a sorokat, ugyanazt kapod. Minden sorban ugyanazok a betűk szerepelnek ugyanolyan számban.
– Az időn, mint ismétlődésen kívül a másik fontos motívum benned a párhuzamosság, vagy kettősség, amit Két naplemente című ciklusod elé írott ajánlásban „két úr szolgálata”-ként fogalmazol meg. Ki ez a két úr számodra?
– A kettősség, azt jelenti, hogy mindig két oldaláról nézem a dolgokat, hiszen az éremnek is két oldala van. Nálam ez a két oldal, vagy „két úr”, a képzőművészet és az irodalom, tehát ezek szolgálatát jelenti. Szeretném azt hinni, hogy nincsenek határok a műfajok közt, és amikor rajzolok, vagy verset írok, akkor tulajdonképpen „ugyanazt” teszem, csak a kezembe fogott eszközök változnak némiképpen. Szeretném ezt hinni, de persze érzem a kettősségét is, sőt annak versbe szedhető tragikumát is: Múlt és jövendő éppen szobádig ér itt, / Tárd mindkét ablakod ki mostan ütközésig, /Két naplementét látsz, szolgáltál két urat, / S szétszórja dolgaid egy hűvös léghuzat.
– A kettősség a kitárulkozás és a rejtőzködés közötti ambivalenciaként is értelmezhető?
Igen, minthogy maga a líra elvileg személyesebb hangvételt tenne lehetővé, mégis a valóságtól, annak hiányzó, esetleg csak általam megteremtett részletei felé való menekvés a képeimen, s a verseimben is megjelenik. Erről tanúskodnak már a kötet első sorai is, amely egy Baudelaire-t megidéző ajánlás, s így szól: Bólintok majd, ha rámköszönsz, /holott nem én leszek, / aki majd akkor szembejön, /csak emlékeztetek / valakire, … /… ahogy te is / mon semblable, — mon frère, / hasonlítasz arra, ki épp’ / versem olvasta el.
Kiállításaiddal járod a világot, Párizstól Amszterdamig, Japántól Mexikóig, New-Yorktól Melborne-ig, úgy tudom, idén nyáron egy a matematika és a képzőművészet kapcsolatát tárgyaló konferenciához kapcsolódó kiállításra hívtak meg Hollandiába, ahol Jorwert XII. századi templomában találkozhatott veled a művészetszerető közönség. De milyen kapcsolata lehet a képzőművészetnek a matematikával? A matematika objektivitása, vagy a művészetek szubjektív volta a fontosabb?
Csak látszólag távoliak ezek a területek, de ha az ókori egyiptomi és görög művészet kiszámított arányaira gondolsz, az évszázadokon át egyre tökéletesedő aranymetszésre, a „tudós” művészekre Leonardótól Escherig, vagy éppen felidézed Dürer Melencolia című grafikáját, amely szinte eszenciája a képzőművészetben megjeleníthető matematikai szépségeknek, akkor már nyilvánvaló az összefüggés. Az évenként megrendezett Bridges (Hidak) konferenciákon ezekre az összefüggésekre irányítják a figyelmet az előadók és a kiállítók. Úgy gondolom, hogy a munkáim egy részében megjelenő vizuális paradoxonok, optikai játékok, illetve perspektivikus torzítások, amelyeket tükrök próbálnak újra értelmessé tenni, a képzőművészetnek ehhez a viszonylag ismeretlen határterületéhez tartozik, s nyilván így vélték a konferencia szervezői is, ha már az általad említett szép régi templomot felajánlották a képeimnek.
– Készültek-e újabb versek, vagy újabb könyvek azóta?
– Sajnos az utazások miatt a könyv megjelenése óta nem sok verset írtam, inkább rajzok születettek. Tavasszal Pesterzsébetre hívtak azután Melbournebe látogatok majd el, s egy albumom fog megjelenni... - (Orosz István honlapjának www.utisz.net nyitó oldalán és Hidak című konferenciához kapcsolódó kiállításának kis prospektusának elején is két ember látható. Egymással szemközt lévő, fordított dimenzióból ékeztek ugyanoda.)
– Hol van ez a hely?
– Talán egy megszakadt híd közepén, a Mőbiusz szalag találkozásánál, ahol a nyolcas egymásra csavarodik. Mindketten ugyanazt az üres lapot – tabula rasa! - nézik, az egyik jobbról, a másik balról, mindkettő a saját szemszögéből, a saját dimenziójából.
– Mit képzeljünk erre a lapra?
– Mindenki azt amit akar. Én azért leginkább egy palindrómát képzelnék rá, amelynek lényege, hogy elölről és hátulról, oda és vissza is ugyanazt jelenti, összeveszni tehát biztosan nem lehet rajta. S már meg is találtam a „Körzővel rajzolt víz”-ben, íme:
Régi Ígéret
Beteljesülsz-e még
TE RÉGI ÍGÉRET,
tükrömben bujdokolsz,
ki egykor ígérted;
tükrödben bujdosom,
versedben megtérek,
fordított üzenet,
TERÉGÍ IGÉR ET.
Galgóczy Zsuzsa
