Áhítat és kényszerpárbeszéd a Radnóti-esten
Egy haikuval telt cetlit sem lehetett leejteni a Grand Caféban, ahol a kortárs magyar irodalom krémje olyan írásokat osztott meg a termet zsúfolásig megtöltő középiskolásokkal, egyetemistákkal és mindkét csoport tanáraival, melyek a minimális célként kijelölt Radnóti-idézettel az emlékév programsorozatához kapcsolódtak. Az est aktualitása azonban a felolvasók egy részét csak annyiban inspirálta, hogy már megjelent köteteiket fellapozva alibi szövegekkel teremtsék meg a stílszerűség látszatát.
Áhítat és kényszerpárbeszéd a Radnóti-esten
A Szegedre érkező kortárs írók két utat választottak, hogy az emlékév ürügyén valamely Radnóti-szöveggel párbeszédbe kerülő írásukat tolmácsolják. Ez Darvasi László, Kukorelly Endre és Závada Pál esetében valóban nagyrészt csak ürügynek tűnt, hiszen a közönség által minden bizonnyal jól ismert műveikből olvastak fel Radnótihoz főleg áttételesen kapcsolódó részleteket, amelyek így inkább a kényszerpárbeszéd helyzetébe kerültek egymással. Ezzel szemben Borbély Szilárd, Németh Gábor, Szijj Ferenc, Szilasi László és Zeke Gyula írásai legalább az alkalmiság ki nem mondott követelményeinek eleget téve közvetlenebb és egyenesebb dialógust építettek ki a költő alkotásaival, kivéve talán Szilasit, aki összetett sportnovellájával igencsak magasra tette a mércét a baseballt alaposabban ismerőknek is.
A Szív Ernőt idéző Darvasi az Összegyűjtött szerelmeim tárcáival hagyott maga mögött néhány nyitott mondatot, melyek felolvasása után angolosan távozott, talán Szív Ernővel találkozott, akinek A tusoló alatt állni például Mauthausenben című írása a közelmúlt incidensektől zavart megemlékezése miatt is aktuálisnak mutatkozott. Elég aktuálisnak ahhoz, hogy a 2003-ban megjelent kötet többi tárcájával együtt a konkrétumok helyett egyetemes példákon keresztül szembesítsen általános emberi helyzetekkel, mint bármely Radnóti-szöveggel.
Darvasi Lászlő éppen összegyűjti Szív Ernő szerelmeit
Az alkalmi szövegnek még mindig nem nevezhető 1998-as H.Ö.L.D.E.R.I.N. kötetéből idéző Kukorelly Endre a német író Menon panasza Diotimáért című költeményén át talált kapcsolatot Radnótival, aki fordításában a verset saját arcára formálta. Két Hölderlin beszélgetett tehát egymással: Radnótié és Kukorellyé. Csak míg az előző tele áhítattal és pátosszal, az utóbbi tele szándékolt és más helyen talán finomabban ható cinizmussal.
Kukorelly Endre Hölderlinjét olvassa
Závada Pál az Idegen testünk részletét szembesítette Radnóti naplójának 1942 második felében kelt részleteivel, melyek ellenpontozva egymást rámutattak a korszak történelmi anomáliáira. Miközben Magyarország egy része a revízió sikereinek örvendett, a Király-hágótól Hatvanig szolgálatot teljesítő Radnóti az Októbervégi hexameterek soraival próbálta kiengesztelni Fifit, és azon őrlődött, hogy hitvese jobbnak találja a Harmadik eclogánál, melyet gyengébb pillanataiban egy másik hölgynek írt.
Závada Pál nem idegen teste
Borbély Szilárd Egy daktilusz halálát felidéző novellájában Radnóti nyelvbe vetett hitét emelte ki, amely a költő meggyőződése szerint „legyőzi a hisztériát”. Az anyanyelv eszközeivel való kitartás azonban már akkor csorbát szenvedett, amikor Gellért Oszkár a „még” áthallásosnak bizonyuló határozót kihúzta egy Radnóti-versből, amellyel a daktilusz megcsonkításán kívül a költőben élő bizakodást is aláásta. Az anekdotikussá és irodalomtörténetivé váló novella, amely korábban az ÉS-ben jelent meg, az est alkalmi, kifejezetten az emlékévre íródott szövegei közül a legnagyobb alázattal és áhítattal fordult a Radnóti felé.
Borbély Szilárd Radnóti daktiluszáról
Németh Gábor Apropó című írása finom iróniával és az önmaga gyermekségére emlékező álnaiv öniróniával a szöveg elsődlegességére hívta fel a figyelmet a gyakran túlhangsúlyozott életrajzzal és kultusszal szemben. Az egykori diák viszonyát felidéző elbeszélő minden lexikális tudás ellen lázadva ejtette el a súlyos félmondatot: „a bori halált kivételesen megjegyeztem”. Az önreflexiók árnyalt fordulatai mögül a groteszket súrolva a narrátor számba vette a korai halál előnyeit, amelynek köszönhetően a költő megúszta a prosztatarákot és még a posztmodernt is („nem baszik ki veled a posztmodern”). Mennyivel szegényebbek lettünk volna az este során, ha a „csecsszopó” szókapcsolat valóban visszatartó erőként hat a történetmondóra!
Németh Gábor, a posztmodern
A Szijj Ferenc távollétében versmondóval postázott kísérlet Egy Radnóti-sor cáfolata címmel a „házfalakról csorgó vöröslő fájdalom” képének elvontságára kérdezett rá. A zavart okozó absztrakció értelmezése azonban korántsem merészkedett olyan távol a tematikától, mint Szilasi Hazai lapka című sportnovellája, amely tematikai távolságával (a baseballból származó magyarosított szakkifejezés címmé emelése) és összetettségével inkább olvasásra, mint felolvasásra érdemes szövegnek bizonyult.
Szilasi sportosan
Zeke Gyula viszont az Oly korban anaforájára építve a gyermeki világszemlélet nyelvben tükröződő naivitását kiváló humorral fűszerezte, a haj és fodrász motívumának következetes végigvezetésével pedig elgondolkodtató csattanóra hegyezte ki történetét. A mindig hosszú hajra vágyó gyermek meglepetten veszi tudomásul, hogy egyesek önként mennek a fodrászhoz, és kopaszra borotválják a fejüket. A „szellemi kopaszok” számának növekedése olyan csattanóként zárta az estet, amely ismét a jelen riasztó helyzetére, a Borbély-szöveg is körvonalazta „hisztéria” veszélyére figyelmeztethetett.
Zeke zakójában
Az estnek a Radnóti-emlékévre írott alkalmi szövegei a szakmai alázat mellett talán azt is tükrözhették, hogy azok a szerzők, akik kevesebb figyelmet fordítottak önmaguk újraolvasására, és írásaikban is több időt szenteltek Radnótinak, átmentettek valamit abból az erkölcsi és emberi helytállásból, melyet a 100 éve született költő képviselt.
Boldog Zoltán