Irodalmi Jelen

Egy nem mindennapi könyvbemutató

2009. szeptember. 11. - 01:45

Tisztelt Onagy Úr!
Elképzelt irodalmi estről írtam helyszíni tudósítást egy kárpátaljai irodalmár emlékére. Így szeretnék tisztelegni a szeptember 8-án elhunyt Stump Benedek András emléke előtt. A hó végén ő mutatta volna be legújabb könyvemet. Korábban is írt a recenziót a műveimről. Nagy tisztelője vagyok. Életével példát mutatott a kisebbségben élő magyarok számára.
Üdvözlettel: Lengyel János

Életem regénye

Egy nem mindennapi könyvbemutató

Az Angyalszárny Kiadó dísztermében került sor Stumpf Benedek András Életem regénye című kötetének bemutatójára. A Kárpátalján született író, költő, művelődéstörténész, polgárjogi harcos születésétől kezdve írta főművét, amit 2009. szeptember 8.-án fejezett be. Hirtelen szakadt vége a történetnek. A cselekmény félbe maradt, de a mű így is teljes.
   A terem színültig megtelt. A szépszámú közönség között jelen voltak olyan ismert személyiségek is, akik Kárpátalján születtek, vagy erősen kötődnek e kicsiny földdarabhoz. Az első sorokban foglalt helyett Munkácsy Mihály, Pelsőczy Kata, Salamon Béla, Fedák Sári, Váradi Sternberg János, Beregszászi Nagy Pál, Dsida Jenő, Czabán Samu, Perényi Miklós stb.
   A szerzőről a jó barát, Kovács Vilmos mondott méltató beszédet, aki már 1977 óta az Angyalszárny Kiadó munkatársa. Kiemelte S. Benedek András elhívatottságát, kitartását a kárpátaljai magyar irodalom, a kárpátaljai magyarság ügye mellett. Mint érintett, híven ecsetelte a megpróbáltatásokat, az üldöztetést, amivel a szovjet hatalom jutalmazta mindenki Bénijének lelkiismeretes munkáját. Szólt az ungvári egyetemi évek irodalmi kísérletéről, az Együtt című szamizdat beindításáról stb. Külön kitért a Szovjetunió magyar irodalmának helyzetéről írt közös cikkükre, amit a Tiszatáj közölt le anno.
   Ezt követően Nagy Gáspár emelkedett szólásra. Mielőtt rátért volna a regény bemutatására, felolvasta S. Benedek András Mint a latinok című versét. A közönség vastapssal jutalmazta. A regény cselekményét felvázolva rámutatott, egy életpályát követ végig, ami nem szűkölködik a kalandos fordulatokban. A főhőst ellehetetleníti a hatalom, de ő mégsem adja fel. Amikor minden ajtó bezárul előtte, vándorfotográfusként keresi kenyerét. Így ismeri meg szülőföldjét, az embereket. Így válik a kárpátaljai magyarság szószólójává, polgárjogi harcosává. Törvényszerű a következmény: menekülnie kell.
   Balla Pál a szerzőről beszélt. Megemlítette művelődéstörténészi munkásságát, szót ejtett a ruszinsággal kapcsolatos kutatásairól. Majd Stumpf Benedek András ragadta magához a szót. Először is, a korára való tekintettel, engedélyt kért, hogy ülve maradhasson. Szokásához híven hosszasan fejtette ki mondanivalóját. Szűkebb hazája magyar nyelvű irodalmának hőskoránál kezdte. Lassan, megfontoltan beszélt. Részletekbe menően elemezte kedvenc témáját, a Forrás Stúdió történetét. A hallgatóság ezúttal, a különleges alkalomra való tekintettel, nem nehezményezte ezt. Bár Kovács Vilmos, a rá jellemző határozottsággal közbevetette:
   - A lényegre Bénikém, a lényegre!
   De ez sem zökkentette ki a szerepéből. Aki Gogol módjára a köpenyéből rázta ki a kárpátaljai magyar irodalmat, egy ilyen közjáték nem hozhatja zavarba. Drámai hangon ismertette, hogyan utasították ki a Szovjetunióból. De Magyarországon is mindvégig kárpátaljai maradt a hetedíziglen prédikátorok leszármazottja.
   Amíg az életét színesen ecsetelte, a regényéről tőmondatokban beszélt. Beszélt. Mindenkor a szó, a szavak mestere volt. Ha olykor körülményesen is, mindenkor helyesen és pontosan fogalmazott. Zárásként az utánpótlással foglalkozott.
   - Megnyugtató, hogy úgy tehetem le a tollamat, Kárpátalján beérett egy új generáció, amely képes olyan műveket alkotni, amik az egyetemes magyar irodalmat gazdagítják és emelik színvonalát.
   Az est zárásaként a szerző dedikált, majd köpenyét maga köré tekerve kisétált a teremből.

Lengyel János, Mennyországi Harsona. Irodalmi rovat.