Jelige: Vizsla – Csodabogár
Roppant büszke voltam rá, biztos voltam, hogy az enyém lesz a legnagyobb, a legfürgébb, a legerősebb, a legfényesebb.
Olyan, mint egy középkori páncélos lovag, a szegecsekkel kivert páncélzatában. Egy igazi bajnok.
Csodabogár
Nagyapámnak messzeföldön híres rovargyűjteménye volt. Hét lakat alatt tartotta a dolgozószobájában a világ minden részéről származó preparátumokat. Még nagyanyámnak sem engedte, hogy ott takarítson.
Egy napon vettem a bátorságot, és bekopogtam hozzá. Rövid szöszmötölés után ajtót nyitott, és kérdőn nézett rám.
– Nagypapa! Megmutatod a rovargyűjteményedet?
– Persze, gyere csak be. – mondta pillanatnyi tétovázás után, kitárta az ajtót, és elémtárult a birodalma.
– Melyik a kedvenced? – fordultam hozzá pár perc múlva, az első megilletődöttségből kizökkenve.
– A kedvencem? Ez itt. A „Bajnok”.
– Tyű! Ez gyönyörű, nagypapa! De miért „Bajnok”?
– Annyi idős lehettem, mint te most. A futrinkáról tanultunk, és a tanárnő megígérte, aki hoz futrinkát, az kap egy ötöst. Találtam is egy gyönyörű rezes futrinkát. Roppant büszke voltam rá, biztos voltam, hogy az enyém lesz a legnagyobb, a legfürgébb, a legerősebb, a legfényesebb.
Olyan, mint egy középkori páncélos lovag, a szegecsekkel kivert páncélzatában. Egy igazi bajnok.
– És tényleg ő volt a nyerő?
– Azt hittem, ez lesz az egyetlen rezes futrinka, de szinte minden fiú ilyennel állított be. A tanárnő megnézte, bedobta egy nagy üvegfélgömbbe, a többi közé. Ijedségemet látva megnyugtatott, hogy tanítás végén visszakaphatom. Úgy is lett.
– És addigra legyőzte mindet. Ugye nagypapa?
– A tanárnő elém tartotta a félgömböt. Kerestem a legnagyobbat, de az nem az én bajnokom volt.
Aztán a legfürgébbet kerestem, majd a legfényesebbet, és ekkor már elpityeredtem. A tanárnő biztatott, hogy bármelyiket választhatom, hiszen a többiek mind itt hagyták a sajátjukat. Ahogy ott álltam egyik lábamról a másikra, hirtelen eszembe jutott: éjszaka, hogy ne zavarjon a kaparászása, vattát tettem a doboza aljába. Abba reggelre teljesen belegabalyodott, és mire kiszabadítottam, a jobb hátsó lábának utolsó íze letörött.