Ugrás a tartalomra

Stefitánclépések

Nektek is jöjjön meg a jókedvetek, és tudjátok meg hogy a Kossuth-díjas Berecz keresztapám ugyanolyan, mind a Kossuth-díja előtt. Erről a díjféléről én nem is tudok semmit, de mindenki gratulált neki és beszéltek valami ilyesmit az asztalnál a felnőttek, hát elmondom nektek is mert az ember mindig tanul valamit. Ma segítettem anyának a főzésben én forgattam a prézliben a húst és a padlizsánt, de mindig nyalogattam a sós tojáslét. Jó volt, de a tejszínhab jobb.

 

 

Az örökös várakozásba belefeledkező Barátaim!

 
Nem tudom hogy tudjátok-e, de” sajnos nem lehetek lovag! Mert a lányoknak az a dolga, hogy várakozzanak, hogy történjen végre már valami.” Most annyi történt, hogy a virágok kinyíltak és én lecsipegetem őket akár gyermekláncfű, akármilyen más aprócska semmiség és felhozom a lakásba és mindenféle kicsi csokrot készítek belőlük. Egészen kivirágzanak itt fönn, pedig az óvodában is, itthon is azt mondja mindenki, hogy nem kell minden kis virágot letépni. Én azonban ahogy megjelennek lekucorodok és az aszfalt réseiből is kiszedegetem őket. Azért édesanya és édesapa is meghatódik attól, hogy milyen kedvesen díszelegnek egy, vagy két napig a virágocskák.
 
A fényképeken jól látni, hogy a Táncház Találkozó hetében még csupaszok a fák és az unokatestvéremmel, Johannával a ragyogó napsütésben indultunk kézen fogva a Papp László Sport Arénába. A Táncház Találkozó az olyan, hogy mindenütt szól a muzsika, a küzdőtéren színpad van és ott is zenélnek, középen pedig annyian táncolnak ahányan elférnek. A legérdekesebb hogy mindenféle emberek, fiatalok és ősz hajúak is, de még kedves kicsi japán nénik és bácsik, vagy angolul beszélő mindenféle népek, hollandok, németek, angolok. A nézőtér két vége előtt sátrak állnak és mindenféle vásárfiát lehet kapni, a furulyától, a bundái, gyöngyig, játékig, teljes öltözékig. A Johanna és az én táncos szoknyám is innen van. A legkisebbeknek meg fönn egy külön teremben tanítanak táncot. Ott már vártak minket a nagyobb lányok Kinga barátnőm vezetésével, és bevettek minket is maguk közé és táncolhattunk velük. Szólt a muzsika és olyan sokan voltunk, hogy csak na! Mi Johannával egyáltalán nem akartuk abba hagyni, de apa nagyon hamar elfáradt, így Kinga vett a szárnyai alá és velük voltam aznap, míg anya és én el nem mentünk velük Veresegyházára. Apa itthon maradt dolgozni, pedig ez már régen volt, de azóta is mindig ezt mondja.
 
De azért ünnepeltünk rendesen, mert Berecz András keresztapám és Lillus keresztanyám elhozták Mihályt és Marcit Húsvétkor. A locsolás elől ugyan apa nadrágja mögé igyekeztem elhúzódni, meg a mondóka is szokatlan volt nekem, a locsolásról nem is beszélve. De aztán! Aztán a fékevesztett játék, a rohangálás körbe-körbe a lakásban, a játékaim bemutatása, az igen! Beültem a két fiú közé és még evés közben is mókáztunk, volt persze tejszínhab is amit minden mennyiségben el tudok fogyasztani, de a fiúknak mégis jobban örültem. Most még az első zongorakoncertjét sem vette olyan komolyan Mihály, mert játszottunk, és ilyenkor ő is gyerek, csak már hosszabb, mint én. Édesanya egy kissé el is mélázott utána, hogy illendően viselkedtem-e a fiúkkal, de mivel fogalmam sincs hogy mire gondol, én csak egyszerűen jól éreztem magam. Ezen a héten itt volt Mama Császárszállás-Butykatelepről és egész nap együtt voltunk. Mondtam is apának, hogy „ne haragudj apa nem tudok veled foglalkozni, ünneplőbe kell öltöznöm, megyek én is a dolgozóba”. Itthon játszottunk, mert a lepkehimlőm nem mutatta magát, de a köhögésem az még Húsvét előttről is itt maradt. Akkor is tudnom kell egyedül játszanom, mert Mama főz, most, varr, vasal, soha nem szokott megállni, mert fürge a nagymamám. De munka közben is iskolásat játszik velem. Számtanosat nem tudtunk, mert Johanna csak úgy volt hajlandó hazamenni az édesanyjával, ha vitte a golyós számológépemet. (Tudjátok mindig az hiányzik legjobban, amit „önzetlenül” oda kell adnunk. Máskor nem játszom ezzel, de ilyenkor nagyon kellene.)
 
Az ünnep után nagy csend szokott lenni. De jöttek Bandi keresztapámék is Johannával, és Andriskával. mert tudjátok, a Berecz fiúk mellett (Berecz Kati ez egyik testvér, ő is szokott rám vigyázni és el is hozhat az óvodából, és van még Berecz Pisti, aki jogra jár és táncol is, színpadon is, de ő már nagyon nagy fiú.) Most viszont nekünk is van egy Andriskánk, pontosabban Johannának van egy kistestvére és Andriska oltást kapott a héten, és Johanna is lázas volt egy-két napig. (A golyós számológépemet ezért sem volt szabad irigyelnem tőle…) De jó hogy már többen vagyunk, igaz, hogy ahogy Berecz Misi nagyon nagy, úgy Hanich Andriska még nagyon kicsi. Viszont már nézeget minket és mi is látjuk őt. Ez már jó játék és néha elmennek Krisztivel a másik szobába és olyan boldogan jönnek vissza mind a ketten. Ennek köze lehet a ciciléshez, amiről én már úgy leszoktam hogy alig emlékszem rá. „Észre sem vettem, hogy felnőttem…”. A héten egyszer édesanya sem aludt itthon. Ezt úgy mondják, hogy konferencia és Kaposvárott. De hogy miért Kaposvárott, azt apa nem magyarázta meg. Jó volt amikor anya megjött.
 
Nektek is jöjjön meg a jókedvetek, és tudjátok meg hogy a Kossuth-díjas Berecz keresztapám ugyanolyan, mind a Kossuth-díja előtt. Erről a díjféléről én nem is tudok semmit, de mindenki gratulált neki és beszéltek valami ilyesmit az asztalnál a felnőttek, hát elmondom nektek is mert az ember mindig tanul valamit. Ma segítettem anyának a főzésben én forgattam a prézliben a húst és a padlizsánt, de mindig nyalogattam a sós tojáslét. Jó volt, de a tejszínhab jobb.
 
Legyen édes az életetek (vagy sós)és várjatok ti is mindig valami érdekesre.
 
Maradok a ti Stefánia Irmátok

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.