Egy Mór a Hunyadiak korában – Bán Mór Hunyadi – A Hajnalcsillag fénye című regényéről

Sokat tanakodunk, hogy a hosszú nyári napokon milyen nagyregénnyel vészeljük át a kánikulát. A Hunyadiakról szóló trilógia első részének akciódús jelenetei peregnek, akár az izzadságcseppek. Szabó István Zoltán írásából kiderül, hogy fantasy vagy történelmi regény született-e.

Egy Mór a Hunyadiak korában

– Bán Mór Hunyadi – A Hajnalcsillag fénye című regényéről

   Bán Mór (született Bán János) neve ismerős lehet a Cherubion Kiadó fantasy könyveit forgatóknak, új vállalkozása azonban némileg szakítás a műfajjal.

   A szerző – aki sci-fi szövegeiért (Kim Lancehagen név alatt írta őket) több alkalommal is megkapta a Zsoldos Péter-díjat, melyet a legnagyobb hazai elismerésként tartanak számon ebben a műfajban – belefogott, hogy megírja a Hunyadiak történetét. Az óriási vállalkozás jelenleg a negyedik kötetnél tart, ám még koránt sincs vége, a szerző tíz kötetben gondolkodik.

   A nyitódarab A Hajnalcsillag fénye. Ha címe alapján a történelmi regény helyett a ponyva kategóriájába utalnánk a szöveget, akkor a könyv látványa csak megerősít döntésünkben. Bár a kiadvány keményfedeles és szép kivitelezésű, a harsányságával kissé agresszív borítótémát és a Gold Book Kiadó nevét látva olvasatlanul is az a gondolat fogalmazódhat meg bennünk, hogy a könyvesboltok nem fognak helyet szorítani Bán Mórnak Babits és Bartis között.

   A történet a mohácsi csatával veszi kezdetét, bár maga a küzdelem nem része a szövegnek, annak menetét a csata utáni harcmező leírása sejteti. Az első fejezetben ismerhetjük meg az idős Deér-Sólyom Istvánt, aki a harc során szerzett súlyos sebeiből egy elnéptelenedett monostor falai között lábadozik és egy Dénes nevű deák ápolja. Ez a szituáció adja a történet keretét, ugyanis Deér-Sólyom meséli el a Hunyadi család történetét az ifjú Dénesnek és a regény előrehaladtával vissza-visszatérünk hozzájuk is. Egy nem túl eredeti értelmezés végkövetkeztetéseként mondhatjuk, hogy Deér-Sólyom az Író, míg Dénes deák az Olvasó megjelenítői. Dénes olyan kérdéseket intéz a mesélőhöz az elmondottak igazságtartalmára vonatkozóan, melyek a kötet olvasójában is megfogalmazódhatnak. Irodalmi megformáltságukat tekintve ezek a keretjelenetek a szöveg legproblémamentesebb részei.

   A család történetét Csorba havaselvi kun kenéztől és Vajk nevű fiától kezdődően ismerhetjük meg, akiknek el kell menekülniük otthonukból ősellenségük, Vlad haragja elől. Vajk lesz később Hunyadi János apja. Az első kötet Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet házasságkötésével és Hunyadra való visszatérésükkel zárul.

   Ami a leghamarabb feltűnik az olvasónak, az a tudatos archaizálás, időnként anakronizmussal keverve. Ám nem sokáig tépi az olvasó idegeit ez a jellegzetesség – néhány tucat oldal után egyszerűen eltűnik. Ennek fényében az utószónak a szerkesztői munkára vonatkozó méltatásai kissé túlzónak tűnnek.

   A szöveg megírása kiterjedt történelmi kutatómunkát igényelhetett, amit a 2. kötetben található irodalomjegyzék igazol is. A történelmi tények aprólékos felkutatása és a néphagyományokkal kevert szövegbe illesztése, valamint a fehér foltok óvatos kitöltése az írói fantázia segítségével a kötet erényei. Ugyanakkor Vlad alakjának megformálásakor Bán Mór jól bevált fantasy elemeket használ fel, épp ezért e figura és küldöttsége jobban hasonlít az angmari Boszorkányúrra és a többi nazgúlra, mint valós történelmi alakokra. Az írónak nem sikerült tehát teljesen odahagynia a fantasyt, ami egy történelmi regényként aposztrofált szöveg esetében bizonyos olvasókban ellenérzéseket válthat ki.

   Mindemellett Bán Mór tökéletes mesemondó, hihetetlen érzéke van a történetmondáshoz, a regény cselekménye nagyszerű. Ha nem az volna, nehéz lenne olvasni, a stílusa ugyanis nagyon egyenetlen. Néha azt a benyomást kelti, mintha egy jobb fogalmazási készséggel megáldott végzős gimnazista lenne a szerző, ennek minden következményével. A túldíszítettség az egyik ilyen zavaró tényező: hemzsegnek a szövegben határozók és a jelzők, a monumentálisnak szánt, de funkciótlan hasonlatok. A csatajelenetek indokolatlanul hosszúak, hatásvadászak, idétlen hangutánzószókkal megtűzdelve. Időnként pedig egy-egy képzavarba is belebotlik az olvasó szeme, ekkor egy időre becsukja a könyvet és villámgyorsan hódol valamilyen káros szenvedélynek. („Miklós fába szorult féregként dörömbölt arája ajtaján.”)

   Kötelező olvasmány valószínűleg soha nem lesz, de bárki, aki kézbe veszi a könyvet, leginkább a történetszövés miatt fogja végigolvasni. Bátran ajánlhatjuk a történelmi regények kedvelőinek, vagy azoknak, akiket érdekel a magyarság e korszaka – Mór-féle stílusban és értelmezésben.

Szabó István Zoltán

Illusztrációként a mohácsi csata számítógépes grafikával készített rekonstrkukcióját használtuk.

Forrás: itt.