A 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem fontos kulturális eseménye volt a Magyar Teátrumi Társaság jelenléte. A színházsátorban a kikapcsolódni vágyó diákságot, az érett és idős generációt, de még a legkisebbeket is tartalmas előadások, foglalkozások várták. Vitadélutánokat rendeztek a színház és az oktatás, a színház és a kritika viszonyáról.

Vakációs színházpótló

Thália sátra Tusványoson

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze, Besenczi Árpád Petőfi Sándor A helység kalapácsa című hőskölteményét adta elő , míg a Békés Megyei Jókai Színház musical-összeállítással, élőzenével szórakoztatott, Szomor György és az Antovszki Band közreműködésével. Csortán Erzsébet és Berta János a Kalandozás Sárkányföldön című interaktív bábelőadása a Napsugár Bábszínház és a Békés Megyei Jókai Színház közös produkciója volt, Terescsik Eszter és Szűcs László, a Veszprémi Petőfi Színház művészei előadásában pedig négy székely népmesébe is belekóstolhattunk. Színházi és rajzfilmzenéket élő koncertjét élvezhette a közönség a csíkszeredai Mesehetes jóvoltából, de az irodalom is teret kapott: Kubik Anna, Kossuth-díjas színésznő kedvenc verseit adta elő.

A gazdag színházi kínálatban mindenki megtalálhatta a neki való programot. „Körülnézek, és látom, hogy a középnemzedék is itt van, nemcsak a diákok. Ötvenéves emberek vesznek részt a programjainkban, akik magukat nagyon fiatalnak találják, nem hiszem, hogy ez korosztályhoz kötött sátor lenne” – hangsúlyozta Fekete Péter, Magyar Teátrum színházi havilap főszerkesztője, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója. Tavaly még nem volt színházsátor Tusványoson, a Magyar Teátrum akkor mérte fel a terepet. Közel ezer lapszámot osztottak szét, amelyet a tavalyi táborlakók készségesen olvastak. Ezen felbuzdulva gondolták úgy, hogy idén egy komoly színházi sátort állítanak fel, és széles skálájú műsort próbálnak összeállítani a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak segítségével.

A táborba rendszeresen látogatók egy széles rétegét egyáltalán nem vonzza a politika, valósággal kerülik ezeket az előadásokat, és a közéleti témákkal foglalkozó sátrak sem tudják lekötni az érdeklődésüket. Több fiatallal beszélgetvén kiderült, hogy csupán a koncertek miatt nem jöttek volna el Tusványosra, hiszen sokba kerül az itt-tartózkodás; a sátorhelyek, a sörök, az élelem árát nem diákzsebre szabják (négy lej egy sör, hat lej egy meleg szendvics, 4-5 lej egy kávé vagy üdítő, 40 lejt kértek egy kétszemélyes sátorhelyért egy napra). A kulturális előadások lekötik az érdeklődést napközben is, így a fiatalok nem érzik úgy, hogy fölöslegesen telne el az idő az esti koncertig. Sokan örültek a színházi sátornak, hiszen nyáron a társulatoknál évadszünet van, csak táborokban, fesztiválokon adódik alkalom előadásokat nézni. Több színművészetis hallgató, színháztörténetet tanuló egyetemista is megfordult idén Tusványoson, akik szakmai szempontból is újdonságokkal találkozhattak, magyarországi színházi emberek munkáit tekinthették meg.
Hogy miért éppen ezekre a társulatokra esett a választás, arra Fekete Péter így válaszolt: „Tizenkilenc tagszínháza van a Magyar Teátrumi Társaságnak, feltettük a kérdést a kollégáknak, ki érne rá. Nyári szünet van, nagyon sokan nyaralnak, ezeket az ajánlatokat kaptuk, Zalaegerszegről, a Békés Megyei Jókai Színházból, illetve Veszprémből hoztunk egy-egy darabot. Ezek kis darabok, egyrészt a költségkímélés, másrészt a hely sajátossága szempontjából.”
Az Irodalmi Jelen kérdésére, hogy jövőre lesz-e folytatás, az igazgató pozitívan reagált: „Először tapogatózunk, hogy mi az, ameddig el lehet menni; lehet, hogy jövőre már nagyobb produkcióval fogunk megjelenni.”

Nevelő színház?
Örök vita, hogy mi a színház tulajdonképpeni szerepe. Egyesek szerint az előadás csak szórakoztatasson, mások a színház oktató, nevelő szerepére voksolnak. A Magyar Teátrumi Társaság szerdai vitadélutánján erről is szó volt.
Fekete Péter szerint azzal, hogy a gyerekkortól a felnőttkorig viszik a színházat, utalnak a színházművészet nevelő jellegére. Az oktatási intézményekhez kapcsolódva a színháznak támaszt, kapaszkodót kell adnia.
Kubik Anna hangsúlyozta, hogy a színháznak a magyar nyelvművelésben is nagy szerepe van. Magyarságot összefogó, identitásunkat megőrző voltára minden művésznek oda kell figyelnie. Nagyon fontos az is, hogy a színházi élmény közösségépítő.
A kritika kritikája
A csütörtöki, Fekete Péter vezette beszélgetésen Kubik Anna, Kossuth-díjas színművésznő, Ókovács Szilveszter, a Duna Tv vezérigazgatója, Hidvéghi Balázs, az Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, Pálffy István országgyűlési képviselő, valamint Seregi Zoltán, a Békés Megyei Jókai Színház rendezője, a Színitanház vezetője a színház és kritika viszonyáról mondta el véleményét.
Kubik Anna gyakran csak lányától értesül egy-egy róla szóló kritikáról, egyébként már nagyon rég nem olvassa őket. Ennek magyarázataként elmesélte: találkozott már olyan kritikussal, aki a rendszerváltás előtt, 1989-ben játszott előadások kapcsán egekig magasztalta, ’90-ben pedig eltanácsolta a pályáról. Úgy gondolja, az ilyen kritikusnak semmiféle hitele nincs. A művésznő szerint annak hiteles a véleménye, aki szakmailag felkészült, ismeri az előadás struktúráját, tisztában van azzal, hogy mennyit kell dolgozni rajta. Emellett a kritikusnak jóhiszeműen kell hozzáállnia a művészhez. Manapság a kritikák általában túl szubjektívek, személyes kapcsolatokon alapulnak, és nagyon sok esetben pontosan emiatt gonosz és bántó szándék bújik meg mögöttük – állapította meg.
Hiányzik az elfogulatlan hang, az előadó, ismervén a kritikus személyét, már előre tudja, miről fog szólni a róla írt kritika, ez pedig sekélyessé teszi a műfajt. A színházi világban manapság, sajnos, egyre több közepes, és kevés értékes, színvonalas előadás születik. Kritikára és a produkciók zömére egyaránt az jellemző, hogy a külcsín számít és nem a belső értékek – vonta le a következtetést Ókovács Szilveszter.
A színházat tulajdonképpen úgy kell tekinteni, mint valóságot, a kritikát pedig mint  véleményt – állapította meg Pálffy István. A valóságtartalomért, amennyiben az sérül, küzdeni kell. De ez mindig is így volt.
A beszélgetésben a vidéki színházak közösségformáló szerepére is kitértek. Ennek kapcsán Seregi Zoltán megállapította: egy kisvárosi színház nagyon alkalmas tér arra, hogy a közösséget összefogja, formálja, mágikus hely, ahová az emberek kiváltságos élményekért mennek, és erre különösképp oda kell figyelni.

A színház pótolta a kortárs irodalom hiányát is

Kiemelendő, hogy az erdélyi tábor részvevői anyaországi produkciókat tekinthettek meg. Jelzésértékű volt a Csúfságok és balgaságok című előadás: a veszprémi művészek erdélyi népi hagyományokra épülő mesék előadásával kedveskedtek, ami megerősítette a tábor mottóját, az „Összenő, ami összetartozik” jelmondatot, újra bizonyítva, hogy nemcsak a politika, hanem a művészet is egyesítheti különböző országokban élő magyarokat.
Kifogásolható viszont a kortárs szépirodalom hiánya az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Az elmúlt években az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen gazdag és színvonalas irodalmi műsorral kedveskedtek. Sok táborlakó hiányolta ezeket a programokat. A szűkös anyagi háttér miatt idén erre, sajnos, nem volt keret. Nagyon sok partnersátor saját költségvetésből jött le Tusványosra – tudtuk meg a szervezőktől.
Szerencsére a színházi sátor révén azért mégis jelen volt az irodalom is.

Varga Melinda