Fejét kidugta – hívta már a nap –
holt-fehéren, kis Lázárként, a bab.
Aztán percenként itt is, ott is egy
újabb parányi lap emelkedett.
Régen örültem olyan jót, mint másnap
az általános bab-feltámadásnak.
(Illyés Gyula)

 

 

ET RESURGIT

ÉS FELTÁMAD - A KÖLTÉSZET

 

 

 

 

 

 

 

 

Pilinszky János
Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ady Endre
A feltámadás szomrúsága

Piros, nagy köd-tályogok közül
Sunyított rám a csalfa Nap,
Midőn így szólék:
Kelj föl és légy szabad.
Tán Budapesten, talán máshol.
Alig emlékszek valamire
A néhai világból,
De szomoruan föltámadtam.

Sirom sziklái szétgurultak,
Füstölt a Golgotha s kiléptem
Fültámadottan, tétován
Mély Sárkány-sirjából a Multnak
S mint akinek kevés a vére,
Elindultam új apostolok
Keresésére.

Vihar s üvöltő Tátra-erdők
Voltak az én Tamásaim,
Kik sebeimnek nyilásain
Újjaikat mártván benyultak,
Ködök szálltanak
S ködökön át,
Megromoltan és feledőn
Hagytam el a Multat.

És megint szólék: én nem tudom,
Ki vagyok, éltem-e, élek?
Valakinek neve vagyok
Vagy örököse egy halott
Szomorú nevének?
Lázamat az est, postámat
A posta,
Mintha régen-régen hozná,
Úgy hozza.

De jött a reggel, fázva rémlett
És én nem tudtam, micsoda
Emlékek
Tarlójáról jött ez a reggel?

És sebeimet tapogattam,
Fájtak, égtek förtelmesen,

De mikor kaptam, hogyha kaptam?
Hol jártam én,
Hát éltem már én?
Ki sirhat most tán énmiattam,
Ki vagyok és merre megyek?

Aztán bolyongtam: tót zsoltárok
Harsogtak a fenyvesekben.
Micsoda zsoltárt is tudtam én
Kedvesebben
Valamikor? Csak hallgatok,
Mert már mindent elfeledtem.

Hallom, hogy távolból érkeznek
Ide mások.
De hol a Távol, hol a Közel
S hol vannak köztük Állomások?
És mintha sohse jöttem volna
S csak itt vagyok:
Szemek, levelek, táviratok,
Nem tudom, miért keresnek.

És nem tudom, miért néznek rám
Kutató arcok?
Arcomon nincsen régi írás,
S a régi harcok
Nagy legendája elmosódott
Vén arcomon, vén fejemen.
Olyan vagyok,
Mint rosszul kezdett
És meg se kezdett szerelem.

Szőke legény, szent, ifju cédrus
Büszkélkedik fényes napon
Néha előttem,
S fogcsikorgatva, hallgatagon
Rohanok messze tőle én.
Emlékezek vagy csak fájok?
Ha élnék, ha szeretne,
Ha volnék. Gondolkozom:
Lyányom lehetne.

S amott egy-két virágos hajú
Asszonyra nézek álmélkodva,

Óh, mintha egyszer bolondja
Lettem volna fiatalnak.
Ilyennek, párnak.
Idegenek és kire várnak?
Beszélnek hozzám,
Cirógatnak kandi szemekkel
S úgy érzem, hogy hátam mögött
Áll egy idegen, másik ember,
Hozzá beszélnek.

Valami úgy fog, mint rabot,
Mint alvajárót a tetőn,
Kit én is nézek reszketőn,
Mint furcsa távolit.
S amit én mondok, oly hüvös.
Mint jégbarlangba ordítón
Besivitó vihar-szavak.
Valahol hóban elakadt,
Valami messze hómezőn
Az én régi valóm.

És csitt, amott tenger vonít
Régi fájást,
Irgalmatlant és távolit.
De ez a tenger fenyves erdő.

Igen: tengerek, városok,
Asszonyok, vágyak föllebegnek
S rajtuk Páris a korona.
Ragyogóbbak, szebbek,
Mint a legforróbb látomások.
Volt-e hozzájuk közöm egykor
Vagy ezt mind mások
Ölelték és csodálták?

Óh, jaj annak, aki feltámad
S nem érzi önnön-életét
Beszédje kongó báb-beszéd
S báb-szinpad bábja őmaga.
Kérdés, kisértés és titok
Én azt várom: valaki majd
Hivni fog
S édes, meleg szájjal
Sugja meg majd, hogy ki vagyok.

Itt tó van a Tátra ölén,
Csillogó, tiszta, vad,
Keresem benne a századokat
Az életemet,
A sirtáró dalokat.
Keresem magam közelségét,
A szállaló Időt
S a tükröt, a varázsosat
A megismertetőt.
És megáll az Élet
És tudom, hogy most már semmi sincs
Senkisem él
És semmisem igaz.
Keshedt, vén arc vigyorg a tóból
És nem tudom: ki az?
Föltámadtam, jaj, föltámadtam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kassák Lajos
Harangszó

Feltámadott, mondják a népek és megsüvegelik
nevét a názáretinek, ki az ács fia volt
s megenyhült már a szél is s a rügyek kisarjadtak.
Kétezer éve látják őt a vének és a gyerekek
amint hosszú, fehér ingecskéjében lépeget
s alszik a tengerre szállt halászok bárkájában.
Én is emlékszem rá, mint az egykori játszótársra
s ti is útszéli csavargók és mesteremberek
akik hű követői vagytok valamennyien
a nincstelenségben, az útban és az igazságban.
Igen, igen, az Ő árnya és visszhangja vagyunk mi
s bár nem ízlelhetjük a húsvéti bárány húsát
mindennapi kenyerünkben s vizünkben dicsérjük
hogy vérünkből való és meghalt értünk a kereszten.

 

Szabó Lőrinc
Csodálkozás

Tavaszi szaga van a sárnak,
a szem már keresi a fecskét,
átvilágít rajtam a nap
s úgy járom ismert utcáimat,
mint idegen tájat a vendég.

Mi történt itt? Úgy zeng, lobog
a kék, arany, a sárga, a piros:
az egész világ édes zavar,
az élet valami ujat akar
s mosolyog a tilos.

A remény, igen, az mosolyog
és mindjárt mennyi szép akad:
a pénztelen mát drága, ritka
tündérálommá ittasítja
a tovakéklő alkonyat.

A remény – óh, mily idegen már!
Fényglória cseng át a városon.
Ilyen hivő még sohse voltam,
ilyen könnyű még sohse voltam,
ez az én első tavaszom!

Ma valami bolond öröm ér,
ma csókolni fog valaki,
ma minden léggömb megszökik,
vakok szeme tüzesedik
s kinőnek a csonkák tagjai!

Ma a feltámadás napja van!
Az Úr visz, megnyílik a börtön:
föl, föl, az egekbe indulok
s ámulva nézem, hogy mozog
lélektelen testem a földön.

 

Csoóri Sándor
Nagypénteki aggodalom

Nagypéntek újra. Gyászlepel az égen.
Keresztfa, létra minden a helyén.
A háttér isteni! A golgotás dombon
virágzik épp a som és a kökény.

Lehet, hogy edzett vértanúként régi
sebeinkbe csak ma halunk bele?
Azt hallom: lesz ecet és szivacs bőven –
de harmadnapon vajon föltámadunk-e?

 

Jékely Zoltán
Nagypénteki varázs

1
Az oltáron fekete gyász,
alatta Krisztus letakarva;
a kápolnából zokogás
zsoltárosan száll a magasba.
Az ember ős bűnbánata
megtört szemek könnyével omlik:
ma minden nő Szűzmária,
s minden férfi Hozzá hasonlít.
Ne menj a tóra! Csupa gyász!
Sötét tükrén a tavirózsák
lidérces lángja babonáz:
Krisztus szent vérét harmatozzák!

2
Nagypénteken szegeztél a keresztre,
melyről le nem vesz senki más;
Nagypénteken löktél be a verembe,
melyből nem lesz feltámadás.
Testem megtöretett, vérem kiomla,
lelkem szálla alá pokolra.
Harmadnapon ültél siromra,
Judás csókjaitól bomolva.
Kereszt-útam is újra járnám!
Minden kín eltörpül emellett:
síromon rózsállik a melled,
s ez rosszabb száz kereszthalálnál!

 

Lakatos István
Az éjszaka válaszai

– A Könyvet kulcsra zárni, éneket
nem énekelni, verset láncra fűzni…
– Hiába, vér a kötésen, betűi
könyvfödélen is átsötétlenek.

– Feledni szót, szétzúzni vágyakat,
gondolatot ítélni némaságra…
– Kiülnek a néma szembe, hiába,
onnét kiáltanak.

– Lehűteni szívet-kínt, elfagyott
szenvedélyekre hengergetni sziklát…
– Harmadnapon meghasadnak a kripták:
fölöttük élő test ragyog.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Somlyó György
Sztélé

Csoda
Beszélték szerteszéjjel a városban
az ilyen meg amolyan gyülekezetekben
fönt a hegyen és lent a körútakon
Csoda mondták maguk a szadduceusok
Csoda mondták a farizeusok is
Csoda bólintott Iskariótes és Petrus is
Csoda ámultak legfőként a Tizenegyek
a hiányosak társuk nélkül maradt társai
Csoda dadogták Magdalénái részegen Csoda
Csoda mondták mind és már készítették vala
lelküket a Mégnagyobb Csoda várására is
Nincs itt hanem feltámadott és
Mit keresitek a holtak között az élőt
Hiszen tízszer is elhengeredett eléből a kő
és tízszer is újra megjelent nekünk
és az oldalába bocsájtottuk a kezünket
Mert Kettősek közöttünk még a Legegyebbek is,
és adának néki hemendekszet és mákostésztát
melyeket ő elvőn és előttünk evék
Csoda mondták és a csodájára jártak
emelkedett lélekkel örülvén néki és
önmaguknak titkon magukban is alítva a csodát
s észre se vették hogy közben már valami
rég azt mondja bennükTúl sok a csodából
túl sok mindennap ez a harmadnap
túl sok ez a mindennapos vasárnapTúl sok
a csodábólJöjjenek újra a csodanélküli
a hétköznapian halálos hétköznapok
ha már úgyis azoknak kell egyszer eljönniük
Jöjjenek ha már úgyis itt állnak a kórházkapuban
És kezdődjék megint újra a minden új halállal
mindig újrakezdődő rettenetes megkönnyebbülést hozó új időszámítás

 

Takács Zsuzsa
Én attól félek, van feltámadás

És évszakok is vannak. A többiek megszoktak
minden látványt, de ők – érzékenységükben –,
minden változásba belekötnek.

Jó, árad a Duna – mondják –, letört ágakat
sodor magával, széktámlát, háncskosarat,
bezárt ládát, benne elszáradt bábuk

görögnek fel-le. De mért piszkossárga?
Rendben van, mondják, beleegyezünk,
ha jönnie kell, hát jöjjön a tavasz!

De mért olyan fagyos? Milyen gyanakvó
tekintetet vet ránk. Mintha nem hinné egyetlen
szavunkat sem, és olvasna sötét gondolatainkban.

 

Lászlóffy Aladár
2000 téli fohász

Uram, ki hóval pótolod didergő testünk
Körül a sivatagot, csakhogy lelkünk
Jelképek díszleteiben ne szenvedjen hiányt,
Aki jászolnak tartottad meg itt is királyi
Jászlad, melyben példád követve kicsi
Attilák, Áronok, Csabák jönnek világra,
A harmadnapon való feltámadás esélye
Nélkül, csak az olajfák hegyére hajszolva,
Kínhalálra, vagy annak is csak a jelképére,
Kérünk, csillapítsd vadászebed, az időt,
Mely máris idáig kergette, hajszolta
Bennünk a csodaszarvast: az egymást bőszen
Váltó korok olyan idegen és ellenséges
Hangulatú tájaira, ahol már nem kell
Se Biblia, se fenyves, csak a számítógépek,
Foszforló ereiből a pénz jelképe:
A harminc vagy hárombillió ezüst,
Melynél még maga az örök Júdás is
Többet érne. Ezért kérünk, Uram,
Nézz utána, hová húzódtak ezek,
Miután kiűzéd őket a templomból?…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Illyés Gyula
Feltámadás

A föld, az immár cserepesre szikkadt,
nyílt és nyílt, mint megannyi pici sírlap.
Fejét kidugta – hívta már a nap –
holt-fehéren, kis Lázárként, a bab.
Aztán percenként itt is, ott is egy
újabb parányi lap emelkedett.
Régen örültem olyan jót, mint másnap
az általános bab-feltámadásnak.

 

Acsai Roland
A világ első kerecsensólyom webkamerája
2012 húsvétján

Mekkora kitartással ül kavics-fészkén –
Alatta csírázó tojások. Mint egy kizöldellő búzaföld.
Ahány tojás, annyi bolygó,
És mindek ő a Napja,
Ez a kerecsensólyom tojó.
A kötelességtudás mintaképe.
Kilépett a mi időnkből,
És átlépett a tojásokéba,
Mindegy, hogy odakint felkel a nap,
Vagy alkonyul.
Behunyja a szemét, aztán kinyitja;
Fedőtollainak hol ezt, hol azt
A cserepét próbálgatja a szél.
Tökéletes épület.

Nagyszombat van, de ő nem tud róla.
Most készül tovább vinni faját. Most
Készül újjászületni. Most minden
Jelképes húsvéti tojás
Ezeket a tojásokat ünnepli.

 

 

 

 

 

 

 

 

Csorba Győző
Homok a számból

Az élő értelme az élet. Az élet értelme pedig a teljesedés.

Ha ebben bármi zökkenő történik, gyanúba keveredik az élet értelme maga is.

Ha aztán nemcsak megzökken, hanem meg is szűnik az élet, akkor következik be az iszonyú botrány. Olyasvalami, ami nem lehet szalonképes az élet igazi szolgálói között.

A flamen Dialist elbocsátották, ha halottat látott, a kapucinusok majdhogynem halott-kultuszt űztek.

Mi ez? A halál valóban hozzátartozik az élet összképéhez?

Jézus aligha szerette a halottakat. Gyógyított, föltámasztott, feltámadott.