Irodalmi Jelen

Jelen a Jelenben: őszi megújulás

2012. november. 06. - 15:37

HELYSZÍNI

Az Irodalmi Jelen novemberi estjének vendége Faludi Ádám volt, aki írásával az új Praesent rovatot is megnyitotta. A Zsivágóban „felavatták” a lap többi új rovatát is, és a felolvasások sem maradtak el. Beszámoló és Bora fotói.

Jelen a Jelenben:

őszi megújulás

Ismét összegyűltek az Irodalmi Jelen szerzői és olvasói a folyóiratestek új szezonjának novemberi alkalmán, amelyen a felolvasások mellett képet kaphattunk a lap felületén látható-olvasható változásokról is. Böszörményi Zoltán főszerkesztő és Mányoki Endre rovatvezető közösen dolgozták ki az új szellemiséget kezdeményező elképzeléseket, melyek a rovatszerkezet formai változásait generálták, így Mányoki most Böszörményi Zoltán nevében és üdvözletével is „felavatta” a közönség előtt az új felületet.

Jelen

A szerkesztő most már működő valójában tudta bemutatni a közönségnek mindazt, amit az októberi Jelen-esten még csak beharangozott. A megszűnő Verstörténés rovat helyét nem űr, sokkal inkább műfaji és tartalmi sokszínűség vette át, új megnyilvánulási lehetőséget biztosítva régi és új szerzőknek egyaránt. A három év alatt igazi „védjeggyé” alakult „Verstöri” ezentúl három rovatra ágazik szét. A Praesent életre kelti azokat az alvó irodalmi hagyományteremtőket a kelet-közép-európai régióból, akik életművük alapján nem a hallgatást érdemelték ki. A kortárs szerzők kezében a lehetőség: reflektáljanak ezekre a hagyományokra, támasszák fel, használják fel valamely saját alkotásban, legyen az az írót bemutató portré, tanulmány, illetve annak műveit felhasználó átirat, kollázs, vagy egyéb mű, amely megszólítja a megidézett alkotót.

Mányoki Endre

A Vers és valóság című rovat a fotográfiára és annak műtárgyára, a fotóra mint alkotótársra tekint: az itt közlő költők, írók egy számukra fontos képre írhatnak reflektív művet. Az Olvastam, költőtárs rovata a legbeszédesebb című egység: ebben a szerzők egymás műveire hívhatják fel az olvasók figyelmét kisesszé vagy jegyzet formájában. Mindemellett természetesen továbbra is működnek majd a Költészet, a Próza és a Szókép rovatok, melyek az Irodalmi Jelen nyitóoldalának bal sávjában követhetők figyelemmel. Mányoki Endre az új rovatszerkezet bemutatása után arra kérte a jelenlévőket, folyamatosan mondják majd el véleményüket a részben már látható, illetve az előttünk álló változásokról. (Az új arculat részletes ismertetését itt olvashatják.)

Beszélgetők

Az esten rögtön „felavatták” az újonnan indult Praesentet: a rovatcím ihletőjéről, Szentkuthy Miklós Prae című regényéről Faludi Ádám beszélt, akinek Frivolinkulcs című írása nyitja az Irodalmi Jelen oldalán a „szellemidéző” művek sorát. Faludi Ádám Szentkuthy páratlan műveltségét és a Prae jelentőségét emelte ki: a rovat nem véletlenül használta fel tisztelgésképp a regény címét. Az 1934-ben megjelent mű a 20. század legmodernebb regénye – fogalmazott Faludi, és mégis: amikor a ’70-es években összeállítottak egy Magyar Műhely-számot a regénynek szentelve, egyetlen példányt tudtak kézről kézre adogatni a szerkesztőség tagjai, mert nem volt több hozzáférhető. „Én egy Múzeum körúti antikváriumban találtam rá” – mesélte Faludi, és az első benyomást ahhoz hasonlította, mint amikor az Ulyssest először olvasva azt érezte: „Igásló legyek, ha értem”. Csak lassan rajzolódott ki előtte Szentkuthy hatalmas műveltsége (az író szerint az ember viszonya a műveltséghez olyan, mint a táplálékhoz), és a Prae jelentősége, amely „jól kikacagja azokat, akik elemezni szeretnék, vagy bárhová besorolni”.

Faludi Ádám

Szentkuthy „nagy poénjai”, amikor kitalált filozófusoktól vagy nemlétező könyvekből idéz; szellemi sziporkáit a „négyezerrel pörgő agy” termelte ki – élt egy Mick Jaggertől kölcsönzött hasonlattal Faludi. Mányoki Endre – az új rovat üzenetéből kiindulva – azt firtatta: mi lehet ma Szentkuthy hatása, üzenete, mit tanulhat belőle egy kortárs író? Faludi Ádám meglátása szerint, ha Szentkuthyt még a Nyugat idején megismerik és elismerik, akkor esztétikai gondolkodásunk merőben másképp alakul. Máig nincs a helyén, és nem csak rá jellemző, hogy a kevésbé jelentős művei által ismerték meg inkább.

A késleltetettség gondolatához kapcsolódott Nagy Zopán, aki egyben a felolvasások sorát is megnyitotta. A költő felhívta a figyelmet, hogy Szentkuthy a Prae közben megírta a Narcissus tükre című regényét, amely csak hatvan év (!) késéssel jelent meg. Gyomán talált rá egy antikváriumban, mesélte Nagy Zopán, majd felolvasott az Abszurd – Montázs Szentkuthy Narcissus tükre című regényéből. A vers és próza határán jó érzékkel egyensúlyozó mű felvillantotta Szentkuthy filozófiájának néhány csillogó mondatát. „Aki maga az örökös kétség, az önmaga meglétét is kétli.” / Aki nem maga az igazság, az nem tudja az igazságot mérni” – szóltak a vers zárósorai, visszakapcsolódva a Faludi Ádám által is idézett Szentkuthy-sorhoz: „Minden lehetséges, cáfolhatatlan és nem bizonyítható”.

Nagy Zopán

Mányoki Endre emlékeztetett arra is: nem Szentkuthy az egyetlen, akinek habitusa, szellemisége teljességgel hiányzik a mai magyar irodalmi kánonból. „Ha Kabdebó Lóránt nem volna, Szabó Lőrinc már nem is létezne” – említette példaként Mányoki a költőt, akinek a babitsi, József Attila-i hagyománytól teljesen eltérő elképzelése volt a magyar irodalomról. (A Vers és valóság rovat címe egyébként egy fontos Szabó Lőrinc-kötet címét kölcsönzi).

A „felolvasómikrofont” ezután Adorjáni Panna vette át, aki egy erdélyi magyar kislány szemszögéből elmesélt történetet öntött novellába: az egyszerre drámai és a humort sem nélkülöző sorokból egész életregény rajzolódott ki. Faludi Ádám Menetjegyzetek címmel olvasta fel kollázsait, melyekben szintén párhuzamosan működik a szellemesség és a filozofikum. Az író egymondatos groteszk csattanóival itt-ott szinte meghaladta Örkény egyperceseinek tömörségét, vagy éppen részletesebben kibontotta azt, például A kitüntetéseket hajtó fa című novellában. Felolvasását a Rockdíler című regényrészlettel zárta, amelyben egy falura költözés és a szomszédi viszony válik a megismerés és elfogadás allegóriájává.

Adorjáni Panna

Szőke Imre megcsillantotta a tőle megismert frivol, mégis mélyen megrendítő szituációteremtő fantáziáját: a filmszerű novella egy képkeret felbukkanásából kerekedett ki kocsmai közegben. Búcsúzóul Kölüs Lajos vette át a szót, aki magát csak szerényen „nyuggerként” és íróként mutatta be, de Mányoki Endre felhívta a figyelmet, milyen érdekes missziót teljesít Külüs, aki egy barátjával, Deák Csillaggal, eldugott kis helyek kiállításaira jár, és párhuzamosan, de egymástól függetlenül írnak élménybeszámolót e csekély figyelmet kapó tárlatokról. Az esten az író Vadgesztenyék című novelláját hallgathattuk meg, mely rejtélyességével, a lírai szeretet-történet végén lehulló fátyol meglepetésével ragadja meg az olvasó figyelmét.