Tessék vigyázni a gyógyító mesékkel!
Lehet,hogy Boldizsár Ildikó nevével kellene kezdeni ezt az írást, aki nemcsak az egyik vagy éppen a legkiválóbb ma élő magyar mesekutató, de pszichológusként gyógyításra is használja a meséket. Mert a műfaj bizonyos darabjai valóban képesek gyógyítani, hiszen ismernek bennünket. Hőseik ugyanazokkal a problémákkal néznek szembe, amelyekkel mi is. A meseterápia hazai megteremtőjeként ő hozta nálunk divatba az ilyen típusú gyógyítást, s maga is állított össze célzatos gyűjteményeket. Arról persze nem tehet, hogy a divathullámon szemét is úszik. Az egyes könyvkiadók felelőssége, hogy a gyógyítómese-divat farvizén miféle könyveket adnak ki, mivel csapják be potenciális vásárlóikat.
A Roland Kiadó a karácsonyi könyvvásárra hirtelenjében mindjárt két gyógyító mesék-kötettel is színre lépett. Igaz, egyik sem saját lelemény, mindkettő külföldi kiadvány magyar változata. Az egyiknek már maga a címe is ijesztő: Szívhez szóló történetek – Gyógyító mesék. Ajánlója így szól:
„Ezek a kedves kis történetek nagy segítséget nyújthatnak a szülőknek és gyerekeknek egyaránt. A mesék különböző érzelmi állapotokat és viselkedési formákat mutatnak be. Minden történetből leszűrhető egy tanulság, és a különös gondossággal készített illusztrációknak köszönhetően a gyerekek könnyedén azonosulni tudnak a főszereplővel. Szívhez szóló történetek – egy jóbarát a gyerekek számára, és egy igazi segítőtárs a szülőknek.”
Ha kisgyermekes szülő lennék, bizonyára megállnék ennél a könyvnél. Hiszen ki ne akarná, hogy gyermeke egy jó baráthoz, önmaga pedig nevelési problémái megoldásához jusson hozzá, ráadásul ilyen egyszerűen, egy csapásra.
A másik Roland-könyv szerényebb, a címe csak ennyi. Gyógyító mesék. De az ajánló itt is mindent elmond:
„A Gyógyító mesék egy csodálatos válogatás a legszebb tanító, és gyógyító szándékú meséinkből, melyek nem csak a gyerekek, de a szülők számára is nagy segítséget nyújtanak. A könyvben megtalálható mesék segítenek megoldást találni a különböző, kényes élethelyzetekre melyek bármelyik családban előfordulhatnak. A csodálatos illusztrációk minden gyermeket lenyűgöznek majd!”
Elég talán annyit előrebocsátanunk, hogy a mesék sohasem „tanító és gyógyító szándékú”-ak. Tulajdonképpen ebben rejlik legfőbb titkuk. Mert nem a személyiség tudatos, „kioktatható” részéhez beszélnek, hanem a tudatalattit, a magunk előtt is titkolt, számunkra is ismeretlen „én”-t szólítják meg. És azt pedig egy percig se higgyük el, hogy „a könyvben megtalálható mesék segítenek megoldást találni a különböző, kényes élethelyzetekre”. A legfontosabb problémákra ugyanis a legjobb mesék sem tudnak megoldást kínálni. Egy szülő halála vagy egy új kistestvér érkezése eléggé súlyos és kényes élethelyzet, de nincs rájuk megoldás. S a legkiválóbb mese sem tudja visszahozni a házba a halott szülőt, de az új kistestvért sem tudja visszaküldeni a kórházba. Az irodalom, a jó mese abban segíthet, hogy a gyermek egészségesen elviselje, túlélje ezeket a problémákat. Ha közöljük a gyermekkel, hogy milyen gonddal küzd, azzal valójában akadályozzuk, hogy szembenézzen problémájával. Ezért mondja a kiváló amerikai mesekutató pszichológus, Bruno Bettelheim: „Ha pedig megmagyaráznánk a gyermeknek, hogy a mese miért olyan magával ragadó, szétrombolnánk a mese varázsát, ami nagyrészt éppen abból fakad, hogy a gyermek nem egészen érti, miért tetszik neki annyira. Varázserejétől megfosztva a mese már nem képes segíteni a gyermeknek abban, hogy maga vívja meg harcait, hogy egyedül oldja meg azt a problémát, amelyre épp a mesében ismert rá. A felnőttek magyarázatai, bármilyen helytállóak legyenek is, megfosztják egy fontos lehetőségtől, vagyis nem érezheti, hogy egyedül birkózott meg egy nehéz feladattal. Az ember úgy nő fel, úgy találja meg élete értelmét és belső biztonságát, hogy személyes problémáit megérti, és a maga erejéből oldja meg, nem úgy, hogy mások magyarázzák meg neki.” Majd ezzel a megvilágosító gondolattal folytatja: „A mesemotívumok nem neurotikus tünetek, melyeket jobb, ha megértünk, hogy aztán meg is szabadulhassunk tőlük.”
Érdemes még egy percre visszatérnünk az első könyv ajánló szövegéhez. Mert roppant árulkodó. Újraidézem egy részét: „Minden történetből leszűrhető egy tanulság.” Először is: egy meséből (ha az valóban mese, és nem fabula), sohasem szűrhető le egy tanulság. Minden igazi mese, mint akármilyen más irodalmi szöveg, kimeríthetetlenül sokjelentésű, sokrétegű szövevény, amely képes minden befogadóját másként megszólítani, sőt még ugyanannak a befogadónak is képes más élethelyzetben, más életkorban megint csak mást mondani.
Az ajánló szöveg le is leplezi a legfőbb csalást. Szó sincs benne mesékről, csak tanítani szándékozó történetekről. Éppen ezek azok a didaktikusnak gondolt, hatástalan, (néha a múltból, a tanférfiak irányította gyermekirodalom korából az alsós olvasókönyvekbe is beszivárgó) történetek azok, amelyektől legjobban kellene óvni gyermekeinket, hogy még véletlenül se tévesszék össze ezeket a mesékkel, és egyáltalán az irodalommal.
Ezek után nem is érdemes szóvá tennünk, hogy ezek a könyvek semmit sem árulnak el a történetek nem magyar szerzőjéről. Nem derül ki, vajon legalább egy pszichológus szakember jó szándékú próbálkozásaival van-e dolgunk, vagy dilettáns hamisítványokkal. És ami még elkeserítőbb, hogy a szövegnek fordítója sincsen. Pedig legalább arra volna jó minimális garanciát kapni, hogy az, aki a magyar szöveget előállította, képes helyes és szép magyar nyelven fogalmazni és írni. (A fordító megadása éppen ezért már vagy kétszáz éve bevett szokás fordítások esetében.)
A Roland Kiadó mentségére legyen mondva, hogy a gyógyítómese-bizniszbe korábban a Magyar Könyvklub és most a jobb sorsa érdemes Móra Kiadó is beszállt egy-egy könyvvel. Igaz, ezekről legalább tudható, hogy a szerzőjük egy osztrák pszichológusnő. Bár ami a Móra Kiadó ajánló szövegét illeti, az is elég félelmetes, idézem:
„…avagy hogyan segítsen a szülő a gyermeknek a félelem és agresszió leküzdésében?
Mit tegyünk, ha gyermekünk szorong, és rágja a körmét? Hogyan szoktassuk le a csúnya beszédről? Mivel csillapítsuk le, ha agresszív? Hogyan erősítsük meg az önbizalmát? És mit tegyünk, ha rendszeresen ágyba vizel? A tanácstalan, önmagukat vádoló szülők gyakran azt kívánják, bárcsak volna csemetéjükhöz egy használati utasítás, amelyből kiderülne, miben hibáztak eddig, és mit kell másképp csinálniuk! Nekik ajánljuk Gerlinde Ortner könyvét, amelyet sikerrel forgathat minden anyuka és apuka, aki segíteni akar gyermekének a félelem és az agresszió leküzdésében.
A szerző éveken át foglalkozott magatartászavaros gyerekekkel, és arra a következtetésre jutott, hogy a gyermekek viselkedési zavarai sok esetben nem alakultak volna ki, ha a szülők időben felfigyelnek a gyanús előjelekre. Ha a szülő képes megérteni gyermeke furcsa viselkedésének okait, motivációit, akkor van rá esély, hogy néhány jól kitalált és megfelelően elmondott mesével, valamint játékos formába bújtatott feladatokkal segíteni tud rajta.”
Ez az ajánló csodaszerként kínál feltehetően nem művészi szövegeket, hanem jól megírt tanulságos történeteket, és a pszichológiába való belekontárkodásra biztatja az ártatlan szülőket.
Vigyázzunk tehát a gyógyító mesekönyvekkel!
