A 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét harmadik és negyedik napja az esős idő ellenére sok érdeklődővel számolt. A legnépszerűbb rendezvények azok voltak, amelyek a fiatalokat próbálták megszólítani, mint a slamkonferencia, a II. Erdélyi Slam Poetry Bajnokság kolozsvári fordulója vagy az Erdélyi Híradó Kiadó friss köteteinek bemutatói.

 

 

 

Könyvhét slammel, költő-marslakókkal

 

Szombaton délelőtt a Kolozsvár Társaság szervezésében a Kincses Várossal kapcsolatos könyveket mutattak be az intézmény székhelyén Dávid Gyula, Rostás Péter István, Gaal György, H. Szabó Gyula, Szabó Zsolt közreműködésével.

Ezt követően a legkisebbeké volt a tér, akik a Bánffy-palota belső udvarában felállított gyermeksátorban  Cseh Katalin Hold-világ című gyerekverskötetét Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője mutatta be. Majd Szántai János kolozsvári prózaíróval lehetett dedikáltatni A Jó, a Rossz, a Csúnya és egyéb mesebeli párbajok című gyerekkönyvét, amelyet egyébként a rendezvény zárónapján be  is mutatott kisfia, a könyv társszerzője jelenlétében.

A gyerekirodalomtól az esszék világába vezetett az út: Balázs Sándor Hungaropesszimizmus című kötetét Egyed Péter ismertette a Sapientia Óváry Termében.

 

 

 

A slam a költészet részhalmaza

 

Délután izgalmas slamkonferencián vehettünk részt a Láthatatlan Kollégium és a Slam Poetry Erdély közös szervezésében. Az első körben Zsigmond Andrea színikritikus moderálásában a slam és performativitás viszonya témát járták körül a meghívottak.

Horváth Kristóf, a  művésznevén Színész Bobként ismert slamer szerint a slamszövegek kották, amelyeket megzenésít az ember. A slam poetry független, önálló gondolkodásmódra nevel. Nagyon fontos az előadásmód, de a hitelességet még ennél is többre tartja. Az előadó-alkotó legyen önmaga, másképp előbb-utóbb kilóg a lóláb. „Egy slam, nem slam” – vallja a bravúros szójátékairól, izgalmas rímeiről ismert slamer –, egy előadás alapján nem lehet valakiről eldönteni, hogy tehetséges-e vagy sem.

A közönség az alkotóra kíváncsi – vélekedett Gábor Tamás Indiana. Ha nem az övé a téma, az nagyon látszik. Hangsúlyosak, fontosak a szójátékok, a humor, a csönd, a szünet, de kevés az, ha csak viccesek vagyunk. Önmagunk kell lennünk. Ha az emberrel nem történnek olyan dolgok, amelyekről tud írni, inkább ne is írjon. A slam poetry az irodalomórán túli világ, és azért ennyire népszerű, mert az ember a saját határait tágítja ki általa.

A szűkszavúbb Albert-Nagy Ákos szerint – aki  a vitába nem kapcsolódott be annyira élénken – úgy látja, az előadásmódon van a hangsúly, a papírról való olvasás megköti az embert. Az értelmes felolvasás és a jó előadás között különbséget kell tennünk.  

A konferencia második részét, amelynek témája a slam és a társadalom viszonya volt, Keszeg Anna társadalomkutató moderálta.

 

Az IDEA-könyvtérnél mindig voltak nézelődők, vásárlók már sajnos kevesebben

Visan Melinda kommunikációs szakember szerint a slam poetry azt viszi a színpadra, ami a társadalomban történik, egyfajta feed-back bizonyos közéleti-társadalmi problémákra.

Gábor Tamás Indiana nem így gondolja. Nyolcvankilencben is lett volna amiről slamelni, mégsem akkor alakult ki a műfaj. Abban a korban más eszközökkel, költészettel, zenével találták meg az önkifejezést a művészek, mert akkor arra nagyobb igény volt. Nem konkrét társadalmi hatásra jött létre a slam poetry.  

Márkus András a Slam Poetry Erdély alapítója úgy véli: a slam a hagyományos költészettel szemben valóban képes megmozgatni embereket. Míg egy kötetbemutatóra 10-15 ember megy el, a slam poetry-esteken gyakran több mint száz ember előtt mondhatod el a véleményed. Az erdélyi slam a magyarországival szemben nem politizál. Az anyaországban néha azt érezte, hogy egyes előadókkihasználták a műfaj népszerűségét, politikai üzeneteket közvetítettek.

 

Az unatkozó könyvárus telefonálással üti el az időt

 

Gábor Tamás Indiana nem értett egyet Márkussal, szerinte Erdélyben is elhangzanak politikai üzenetet tartalmazó slamek. Magyarországon, sajnos, mindennek politikai üzenete lett, még annak is, hogy valaki milyen szalámit vásárol az üzletben. Csak politikai pártok vagy politikusok neveinek emlegetésével nem lehet nyerni egy slambajnokságon. Ez a műfaj értékek mentén találkozik, értékeket közvetít, reagál ugyan a társadalmi folyamatokra, de túlzás lenne azt mondani, hogy politizál.

A jelenlévők megegyeztek abban, hogy a slam poetrynek alapvetően közösségformáló ereje van, és a költészetet is népszerűsíti azok körében, akik  nem olvasnak „hagyományos” verset.

A harmadik szakasz résztvevői – köztük kiváló slam-előadók, akik a „hagyományos irodalom” művelői is – arra a nehéz kérdésre próbáltak válaszolni, hogy  költészet-e a slam poetry.

André Ferenc úgy gondolja, a slam poetry és a költészet két halmaz, amely metszi egymást. Ha az énekelt versekre gondolunk, akkor bátran állíthatjuk, hogy a slam is lehet költészet, viszont vannak olyan szövegek, amelyek csak előadott formában állják meg a helyüket, a papíron üresek lesznek. A slam poetry szerepét hasonlónak látja az egykori mesemondók funkciójával. Az irodalom az, ami nyomtatásban,  online formában megjelenik, míg a slam a szóbeliséghez kötődik.

Pion István számára a költészet sokkal tágabb fogalom, mint a folyóiratban, kötetben megjelent versek. Az egyszerű altatódal is líra.  „A nagyobbik halmaz a költészet,a  kisebbik  slam” – véli. Az írott vers sokkal mélyebb, magas fokú érzékenységet feltételez a világ dolgai iránt. Az alkotás és a befogadás folyamata hasonló: az alkotó egyedül írja meg a verset, az olvasó pedig egyedül olvassa.

Simon Márton szerint inkább árnyalatbeli különbségek vannak a két műfaj között. Az irodalom intézményrendszerében megjelenő költészetnek gyakran semmi köze az igazi költészethez. Bár olvas irodalmi folyóiratokat, nem csak az ott megjelent líra a mérvadó számára.  A slam mentesít az irodalmi intézményrendszerek kötöttségeitől, ahová fiatal alkotóként nehéz bekerülni.

Tinkó Máté éles határt vont a vers és a slam között. A versen nagyon sokat dolgozik, addig csiszolja, amíg a belső beszéd egyenértékű nem lesz a kimondott szóval. A jó vers működik a szerző nélkül is, míg a slamnél az előadó hiányában nem hiteles a szöveg. A töltelékszavaknak, ami az élőbeszédben hatásos, az irodalmi szövegben nincs helyük. A slam különböző szubkultúrák között biztosít átjárást.

 

A versíró kicsit marslakó

 

Mielőtt még nagyon nihilistákká váltunk volna a  költészet 21. századi funkciója kapcsán, meggyőzött az ellenkezőjéről a Papp Attila Zsolt legújabb, Vízimozi című kötetének bemutatójára összegyűlt népes közönség a Bulgakov kávézó emeleti termében. A szépszámú hallgatóságra maga a szerző sem számított, hiszen nemcsak a slamkonferencia, majd -bajnokság csábíthatta el a potenciális olvasókat, hanem a már egy napja zajló TIFF (Transylvania International Film festival) is.

Szántai János igényes méltatása akár kritikaként is megállná  a helyét bármelyik irodalmi folyóirat hasábjain. Fontos dolgokra hívta fel a  figyelmet, mint például a filmszerűség, erős képi világ jelenlétére a versekben. A címadó Vízimozi az első Kolozsváron forgatott filmhez, a Sárga csikóhoz kötődik, Imre Erzsi színésznő emlékét idézi, aki belefulladt a Szamosba, mert a csónakjelenetben a rendezői utasításokkal ellentétes irányba ugrott vízbe.

Volt, aki fentről figyelte a színpadot

 

Papp Attila Zsolt szeret minél messzebbre utazni a versekben, többek között azért, hogy eltávolodjon a közélettől, amellyel újságíróként, publicistaként foglalkozik. Ritkán ír verset, inkább éjszaka, mert akkor van csend, és családi elfoglaltságai nem terelik el a figyelmét.Egyébként a vers vagy megíratja magát vagy nem, nem kifogás az, hogy az embernek nincs elég ideje írni.

Bár három kislány édesapja, gyermekverset sose írna, nem érzett erre késztetést, és gyanakodva néz azokra a költőkre, akik akkor kezdenek el gyermekirodalmat alkotni, amikor szülőkké válnak. Szerinte a jó gyermekversíró 18 évesen is tud újat mondani a kicsiknek. Akkor írjon az ember gyermekeknek, ha mindig is érzett erre késztetést, a többi csak alkalmi kiruccanás.

A Vízimoziban ötször szerepel az Isten szó. Hiszel-e Istenben? – tette fel a kérdést Szántai. Minden alkotó ember hisz valami olyanban, ami Istenhez vagy egyéb földöntúli erőhöz kötődik, ez egy olyan téma, amelyet a versben sem lehet megkerülni. Aki verset ír, annak kicsit marslakónak kell lennie – magyarázta Papp Attila Zsolt.

Szavalat is elhangzott

 

Cseréptavasz     

 

A Könyvhét zárónapjának estéjén Varga László Edgár Cseréptavasz című kötetének bemutatóján telt ház volt a Bulgakovban. A nemrég Méhes György-debütdíjjal kitüntetett első kötetes szerző nemcsak újságíró kollégáinak (a költő a kolozsvári Krónika napilap Kultúra rovatának szerkesztője) és költő barátainak örülhetett.

A Cseréptavasz öt ciklusra tagolódik, és akárcsak címe, a kötet egésze meglepő asszociációkkal veszi le az olvasót a lábáról, mint például az „állott csönd” – állapította meg Selyem Zsuzsa, a költő beszélgetőtársa. Varga László Edgár a kötött formákat részesíti előnyben, és mint Mozdonytűz című versében a tűz, úgy lüktetnek, pattognak az olvasó fülében is ezek a sorok.

Papp Attila Zsolthoz hasonlóan Varga sem grafomán alkat, megvárja, amíg a hangulat, az alkalom olyan, hogy írni tudjon. Olykor hónapokig érlel egy-egy gondolatot. A vers számára nagyon személyes műfaj, amely által a saját magunk felé vezető utat lelhetjük meg.

Mi haszna van a versnek a mai ember számára? – erre a kérdésre nehéz bármelyik kortárs költőnek választ adnia, s tán nem is az ő tisztük ezt megmagyarázni. Varga László Edgár Címzett nélkül című versében erről is beszél. A költő szerint a költészet által kivonulhatunk egy kicsit a világból, elgondolkodhatunk, meditálhatunk, ami mindannyiunk számára nagyon hasznos.

A 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten számos ilyen meditálásra, elgondolkodásra, szellemi utazásra volt alkalmunk, értékes könyvek, kulturális és irodalmi programok, kiállítások, koncertek színesítették a borús, esős tavasz végi napokat.

 

Varga Melinda