A hónap írója – Márton László: Kaffka nincs többé! – harmadik részlet

 

 

 

 

A másnapi népgyűlés, ne szépítgessük, sajnos nem hozta meg a kívánt eredményt.

   Hiába telt meg zsúfolásig a munkásotthon nagyterme.

   Hiába tartott polgármesterünk és nemzetgyűlési képviselőnk, Daddy elvtárs gyújtó hatású szónoklatot.

   Hiába mondta, hogy: itt, a munkásotthonban egyesek még alig néhány hónappal ezelőtt házkutatást tartottak, amelynek során elkobozták Marx és Engels képmását! Mintha a két munkásvezért magát hurcolták volna el ezek a bizonyos egyesek!

   Hiába hangzottak el olyan értelmű közbekiáltások, hogy: pfuj!

   Hiába tette hozzá a szónok, hogy: ezek a szóban forgó egyesek most, az új demokráciában megpróbálnak visszalopakodni a közigazgatás fontos posztjaira, például a rendőrség kötelékébe is!

   Hiába mutatta fel átlőtt kalapját.

   Hiába állította teljes joggal, hogy: a dágványi fasiszta reakció pimaszsága most már túlmegy minden határon!

   Hiába szólította fel a város népét, hogy: védjétek meg az új polgármestert, mármint engem, és az új demokráciát, mármint magatokat!

   Hiába folytatta azzal, hogy: a magunk részéről ellene vagyunk az önbíráskodásnak, de a férgeket el kell taposni!

   Hiába hevítette a hangulatot egy olyan értelmű közbekiáltás, hogy: dögöljenek meg a gazemberek!

   Hiába tették beépített elvtársaink a direktívát még egyértelműbbé azzal, hogy a terem különböző pontjain jól hallható kaffogásba kezdtek. Kaff! Kaff! Kaff! Kaff!

   Hiába jutalmazta a hallgatóság előbb ingerült zúgással, majd zajos derültséggel az innen is, onnan is felhangzó kaffokat.

   Hiába rázta meg a falakat Sztálin és Rákosi elvtársak említésekor szűnni nem akaró, viharos, ütemes taps.

   Hiába voltak jelen a dágványi lakosság leghaladóbb rétegei, köztük Toplák elvtárs szimpatizánsai, valamint azok a baloldali szociáldemokrata elvtársak a városi művégtaggyárból, akik hitet tettek a marxista munkásegység mellett.

   Mindez nem vezetett oda, hogy a dolgozó nép felismerje: eljött az a történelmi pillanat, amikor élnie kell a jogos önvédelem spontaneitásából adódó lehetőségekkel. Az emberek, ahelyett, hogy a rendőrség épületéhez tódultak volna, és meglincselték volna Kaffkát, aki már csak abban reménykedhetett, hogy szégyene túl fogja élni őt, a mi embereink és emberkéink a kissé elhúzódó népgyűlés végeztével kint az utcán belélegezték a hideg levegőt, és hazaballagtak ebédelni.

   Egyes számú tanulság, elvtársak: az illegalitásban nem sajátítottuk el a széles néptömegekkel való helyes bánásmódot, de majd belejövünk, mint kiskutya az ugatásba. Úgyhogy ezzel a problémával most inkább nem is foglalkozunk.

   Kettes számú tanulság, elvtársak: a spontán népharag kitörését a késő délutáni vagy esti órákra célszerű időzítenünk, amikor az állampolgárok felkorbácsolt haragja nem csillapítható le egy tányér levessel. 

 

*

 

A most érvényes direktíva tehát úgy foglalható össze, hogy mi hárman, valamint a bennünket kiegészítő marxista-leninista kisbalta, este nyolc órakor kivonulunk Dögvészpusztára, ahol Kaffkát agyonverjük, méghozzá tiszességesen, majd a holttestet a Hömpölyhöz visszük, és a léknél becsúsztatjuk a jég alá.

   Az időjárás, úgy látszott, messzemenően kedvez a direktíva gyakorlatba való átültetésének. Miután besötétedett, vastag felhőréteg borította el az eget. Eleinte csak szállingózott, majd egyre sűrűbben zuhogott a hó, amelyet erős széllökések kavartak fel újra meg újra, mint amikor Gyed Moroz, a kommunista Mikulás lobogtatja fehér palástját.

   Joggal számíthattunk rá, hogy ebben az ítéletidőben senkinek sem tűnik fel, hogy mi hárman és a kisbalta kifelé megyünk a városból, tovább a dögvészi úton, és amikor majd a hullát a folyó felé cipeljük, a lábnyomokat és a vérnyomokat egykettőre belepi a hó.

   Az, hogy Kaffkának ma este a haja szála sem görbül, nem azzal magyarázható, hogy a pillanatnyi szélcsendet kihasználva, felült egy használaton kívüli szenesvödörre, és a vödör lovasaként nemcsak a magasba emelkedik, hanem el is tűnik a szemünk elől. Nem ez gátol meg minket abban, hogy végrehajtsuk a direktívát. Egy reakciós vödörlovast akkor is agyon tudunk lőni, ha tíz méter magasan röpköd a fűtetlen barakkok fölött. Elvégre nálunk van Daddy elvtárs pisztolya, amellyel átlőtte a saját kalapját, és hamarosan szolgálati fegyvert is kapunk.

   Nem, Kaffka nem repült el a szemünk elől, viszont alighogy az internálótábor közelébe értünk, egyik pillanatról a másikra elállt a szél és a havazás. A felhők rései közt előbukkanó telihold pedig olyan erős fénnyel világítja meg a havas mezőket, hogy erőlködés nélkül elolvashatnánk akár a Szabad Nép legújabb előremutató vezércikkét, akár a Kis Ujságban, rövid u-val, nemrég publikált műbalhét, hogy aszongya: amióta a kommunisták rátették a kezüket a rendőrségre, a közbiztonságot leginkább maguk a rendőrök veszélyeztetik.

   Babuska elvtárs dicsérte körültekintésünket, amikor jelentettük neki, hogy dolgunk végezetlenül tértünk vissza, és azt is, hogy miért. Ilyen fényviszonyok között tíz kilométerről is látszik, hogy három emberi test hurcol egy negyediket a befagyott folyó felé, a láb- és vérnyomokat pedig lehetetlenség eltüntetni. Már csak az hiányzik, hogy a fasizmus posványának vartyogó hüllői újabb, sajtó útján elkövetett sakálüvöltést rendezzenek a politikai rendőrség állítólagos túlkapásai miatt!

   Daddy elvtárs viszont aggodalmainak adott hangot. Mi lesz, ha Kaffka holnap kijön az internálótáborból, és kiteregeti a szennyest? Babuska megnyugtatta. Nincs többé szennyes, Tyutyukám, illetve polgármester elvtárs. Nem a Cirmosné csirkeóljában vagyunk, vége a kizsákmányolásnak, nincs mit kiteregetni! Ami szennyes, az is nagy mértékben tiszta, és ami tiszta, az a legnagyobb mértékben szennyes.

   A Kaffka pedig örül, hogy él, mert még nem tudja, hogy már nem él. Ezért aztán úgy fog hallgatni, mint a sír, vagy inkább, mint az a sírkő, amelyet Rillke rövidesen faragni fog neki. Azon is csak a név lesz rajta, meg a két évszám. Vagy még annyi sem. 

 

*

 

Meglepő, de Babuska elvtársnak igaza lett. Kaffka befogta a pofáját. Írt ugyan egy beszámolót arról, hogy milyen az élet a fegyencgyarmaton, de ennek közlésétől még a katolikus Dágványi Trombita is mereven elzárkózott. Egyrészt papírhiány van, másrészt az idézőjelbe tett „írásmű” komolynak nem vehető komolyan, viccnek pedig rossz.

   Máskülönben Kaffka csöndben volt, meghúzta magát.

   A kéziratot mindenesetre megszerezte a politikai rendőrség, mert úgy értesültünk, hogy tartalmazza egy kivégzőgép aprólékos leírását. A gépezet csakugyan szerepel a beszámolóban, de mindnyájunknak csalódást okozott. Dömper elvtárs, aki annak idején gépészmérnöki diplomát szerzett Prágában, úgy vélekedett, hogy egy olyan kivégzőgép, amelyben borona és rajzolómű is van, semmiképpen sem való Dögvészpusztára, és szerinte legalább annyira elavult, mint Amerikában a villamosszék. Dózer elvtárs, aki nem ért a műszaki dolgokhoz, mindössze annyit mondott, hogy ez az egész, úgy, ahogy van, burzsoá szemfényvesztés. Ezek a régi horthysta rendőrök még mindig fogaskerekekről ábrándoznak. Majd mi adunk nekik fogaskereket!

   Úgyhogy Kaffka, miután kiszabadult, még a környékére sem ment a rendőrségnek. Sőt, még csak ki sem lépett az utcára. Felkereste a haverját, Rossz főorvost, aki ugyanúgy megírta neki a kórházi beutalót, mint legutóbb, tavaly ősszel. Kaffka pedig fogta a cókmókját, és bevonult a városi kórház idegosztályára.

   Na, ez volt az utolsó beutaló, amelyet Rossz doktor írt ebben az életben. De úgy is mondhatnám, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. Új rendőrkapitányunk, Rühatkányi elvtárs kapott odaföntről egy direktívát, amelynek értelmében megállapította, hogy a Rossz testvérek veszélyeztetik a demokrácia fejlődését, és leinternálta őket Leprafüzesre. Ott, az enyvkifőző kondéroknál tessenek népellenes célzattal filozofálni, beutalókat írogatni!

   A következő direktíva azt írta elő, hogy hatoljunk be a városi kórház idegosztályára mi hárman plusz kisbalta elvtárs, és pótoljuk be, amit a dögvészpusztai holdvilág mellett elmulasztottunk. Vesztegetni való idő nincs, a reakció mindenfelől ugrásra készen áll.

   A következmények miatt ne aggódjunk, mert a kommunizmusban, amelynek győzelmét kisbalta elvtárssal mi magunk is előmozdítjuk, nem a következmény-etika, hanem a szándék-etika érvényesül. Márpedig aki hisz a demokráciában, az a mi szándékainkat és a mögöttük megmutatkozó szubjektív becsületességet nem vonhatja kétségbe.

   Igen ám, de mint sok más éles helyzetben, ezúttal is tapasztalhattuk, hogy az objektív kisbalta és a szubjektív becsületesség nem elég a győzelemhez. Legnagyobb elképedésünkre kiderült, hogy nem tudjuk átlépni a városi kórkáz küszöbét, amelynek idegosztályán Kaffka rejtőzködik előlünk. Nem bírunk átlépni a küszöbön, képtelenek vagyunk rá. Felemeljük a lábunkat, és amikor letesszük, még mindig innen vagyunk a küszöbön, nem pedig rajta túl.

   Próbáljuk, nem sikerül. Mintha láthatatlan falba ütköznénk. Azaz nem is érzünk ütközést, egyszerűen csak nem jutunk át.

   Árgus bácsi, a portás, amikor nagy nehezen előkecmereg a kuckójából, elárulja a titkot. Miután a Rossz testvéreket leinternálta a politikai rendőrség, az idegosztályon az egyik beteg, aki Salamon királynak képzeli magát, odafestett a küszöbre egy ötágú csillagot. Attól a csillagtól nem tudunk bemenni. Az tart vissza, az küszöböl ki minket.

   Odanézünk: jé, tényleg. Oda van festve a csillag.

   Hát a pofám leszakad! Itt állunk a nyitott ajtónál, a küszöb előtt, kezünkben a kisbalta, és nem tudjuk tisztességesen agyonverni Kaffkát, mert képtelenek vagyunk átlépni a küszöböt, amiért oda van festve rá a vörös csillag, a mi harcunk és győzelmünk örök jelképe.

   Ezt a cinikus ravaszságot! Ezek az idegbeteg provokátorok még a vörös csillagot is ellenünk fordítják! Pedig mi vagyunk a kommunizmus lesújtani kész ökle és kisbaltája!

   Árgus bácsi segít nekünk: elmagyarázza, hogy: ez nem a kommunista vörös csillag, ez valami más. Csillagnak csillag, de ez csak egy pentagramma vagy „Salamon pecsétje”, és arra való, hogy távol tartsa a gonosz lelkeket.

   Odanézünk: jé, tényleg. Ötágúnak ötágú, de nem vörös, hanem fekete vonalakból áll, és mindenféle krikszkraksz van beleírva.

   Szóval, mi gonosz lelkek vagyunk. És ezt abból kell megtudnunk, hogy nem léphetjük át a küszöbre festett pentagrammát!

   Akkor tehát ideológiai téren semmi probléma, a többi meg már csak gyakorlati kérdés. Mert az nem gond, hogy a burzsoázia holmi varázslattal és hókuszpókuszokkal elállja az utunkat, azt mi megoldjuk. Ha ez itt nem a kommunizmus csillaga, hanem valami más, akkor lereszeljük, lesikáljuk, levakarjuk, lecsiszoljuk és legyaluljuk seperc alatt. Vagy esetleg felaprítjuk az egész küszöböt ezzel a kisbaltával. Arra fessen pentagrammát Salamon király!

   Árgus bácsi tele van jószándékkal: elmagyarázza, hogy aki megpróbálja eltávolítani a pentagrammát, annak tőből elszárad a karja. Úgyhogy inkább ne tegyük.

   Jól van, öreg, akkor nem tesszük. Hanem te fogod megtenni helyettünk. Na kapirgáld le azt a csillagot, de nagyon gyorsan! Aztán ha tényleg leszárad a karod, akkor majd szerzünk neked a művégtaggyári elvtársaktól protekciós műkezet.

   Gyerünk, nyomás! Mi lesz már?