Egyes, kettes – avagy a kertben Tyúkapó dalol
Egész úton hazafelé
Azon gondolkodám
Miként fogom köszönteni
Rég nem látott kettes számú szülém.
A kis szobába toppanék
s ily szókra nyíla szám:
Kettes számú szüle! Az álmok nem hazudnak!
Harminchat fokos lázban égek mindig,
S te nem ápolsz, kettes számú.
S hol van az egyes?! Hol csavarg? Nincsen itthon?
Ivott a jó öreg?
A szobában csak Tyúkanyó kapirgál.
S nekem senki nem válaszol,
senki, senki?
Hol vagy, ketteském? Anyukám, hol lehetsz, anyám?
A kertből Tyúkapó dala szól.
He, was für ein Stein, Mama Henne
Ei, ce piatra, Mama Gaina?
________________________________________
Az mindenkinek világos, gondolom, hogy a terminológiai rendteremtés, a miheztartásvégett-lecke nem állhat meg az iskolában. Az otthon falai között is rendet kell teremtenünk a fejekben, meg persze az irodalomban is. Tiszta vizet a poharakba. Csak az a kérdés: miért került megint hátrányos helyzetbe a női nem, miért ő a második? Csak nem azért, mert sértés volna előreengedni őket, mint ki meg be az ajtón?
Az a feltevésem, hogy előbb-utóbb helyükre kerülnek a dolgok, és az első számú szülő az lesz, aki ténylegesen megszülte a nebulót, aki a világon a legelső számú ismerőse volt. Csak az a félő, hogy miután már mindenkiben rögzült, hogy az egyes az apa, a kettes az anya, ez a rendteremtés olyan eredménnyel járhat, mintha a jobboldali közlekedést, ahogyan azt a Rinocérosz Párt javasolta, hirtelen felcserélnék a baloldalira, de takarékossági okokból csak fokozatosan, először csak a teherkocsiknak. Vagy hogy nehogy az történjen, mint Kolozsvárott a hetvenes években, amikor is a Petőfi Sándor utcát átnevezték Avram Iancu utcának (egészen pontosan: ennyivel meghosszabbították az Avram Iancu utcát, újraszámozva az egészet), Petőfi nevét pedig a Dohány (Tutunului) utca vette fel. A postások még ma sem tértek magukhoz abból a káoszból.
Tény, hogy akkora rinókat, mint a kolozsvári városatyák voltak a hetvenes években, még senki nem látott, talán azóta sem.
