A tenger végén talán vagytok
Újabb izgalmas verseskönyvek bemutatójára került sor az év elején, január 16-án, a Háló Közösségi Központban. Jól indult az év. A szerzőkkel ‒ Kopriva Nikolettel és Farkas Gáborral ‒ Iancu Laura költőnő beszélgetett. Laura felkészülten, kellemes hangulatban vezette az estet. Mély volt, mégsem követhetetlen, tájékozott, mégsem túl szakmai.
Iancu bemutatójából megtudhattuk az ifjú Kopriva Nikolettről, hogy Kárpátaljáról származik, és Debrecenben esztétika szakot hallgatott. Nikolett költői pályája korán indult. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémiájára járt, és első verspublikációját az Irodalmi Jelennek köszönhette. Iancu szerint az első megjelenés nagyon fontos az ember életében, és „ugyanúgy megmarad, mint az első szerelem”. Farkas Gáborról kiderült, hogy szintén a debreceni egyetemre járt, sok könyve jelent már meg az évek folyamán, és 23 éve tanárként is dolgozik a költészet és a tanulmányírás mellett. Iancuval az köti össze az írót, hogy őt is szenvedélyesen érdekli a moldvai magyarok kultúrtörténete.
Laura szerint a két kötetet a tenger motívumának gyakori alkalmazása kapcsolja össze. Első kérdése erre vonatkozott. Nikolett elmondta, hogy íráskor képekben gondolkozik, és a tenger számára egy izgalmas kép. De voltaképpen nem is a tenger van jelen a könyvében, hanem maga a víz, amely sokszor fenyegető aspektust kap. A víz ősképe számára a munkácsi Latorca, melynek partjára gyakran kijárt sétálni, gitározni. Ezt a folyót duzzasztotta képzeletében tengerré. Iancu ezután arra volt kíváncsi, honnan a könyv címe, a Talán vagytok. Nikolett-től megtudhattuk, hogy hasonló című versét nagymamája halála ihlette. Az az élmény, amikor a lakásába belépett, és úgy érezte, a nagymama talán még mindig ott van. Laura ezután a könyv háborús vonatkozásaira tért át. Nikolett elmesélte, hogy bár 17 éves kora óta nem él ott, visszalátogatva találkoznia kellett a háború okozta nehézségekkel.
Farkas Gábor a tenger motívumával kapcsolatosan azt fejtegette, hogy a tengerrel és a széllel egyfajta abszurdumot próbált érzékeltetni, mely fogalom az egész versanyagára rányomja bélyegét. Abszurdnak tartja, hogy a 21. században megszokott a válás, az anorexia, a háború. A verseskötete címéről elárulta, hogy azzal is az abszurdumot kívánta megjeleníteni, hiszen a tengernek nincs vége, és a szél nem tud megfordulni. A könyv borítója hasonló megoldásokkal játszik.
Ezután a felolvasások következtek, mely során Iancu Laura választotta ki az elhangzó műveket. A moderátor-költő azzal folytatta a beszélgetést, hogy míg Gábor könyvében erkölcsi szinten hullott szét a világ, addig Laura könyvében fizikailag, és a verseiben az „élet elmenekül a halál elől”. Laura szerint Gábor a ma emberéről meglehetősen negatív képet fest, és bevallotta, hogy Gábor nem győzte meg őt könyvének abszurd voltáról, hiszen annyira metafizikai. Farkas erre úgy reagált, hogy Laura azért érzi így, mert számára az abszurd nem feltétlenül negatív fogalom, hiszen „kegyelem mindig van”. Ezután a szonettkoszorúk megírásának mikéntjéről beszélgettek. Gábor elmondta, hogy rendszerint a mesterszonettel kezdi, ezután jön a többi. (Gábor szép rímelésű szonettkoszorúi egyébként nem klasszikus, jambikus szonettek ‒ 11 szótagos sorai vegyesen futnak ki hím- és nővégződésre ‒, hanem szótagszámlálók, ám modern korunkban a szonettnek sokféle modulációja létezik már, s ez is az egyik.)
A bemutató újabb versek felolvasásával végződött. Farkas elgondolkodtató és rímeivel zenélő szonettekkel örvendeztette meg a hallgatóságot, míg Nikolett az Ami következik című, megrázó, háborús, ismétlésekre épülő versével tett pontot a tartalmas estére.
Acsai Roland fotói az estről a lapozható képgalériában
