Szonettkoszorúk. A kortárs magyar irodalomban, ahol jelenleg a szabadvers térhódítása zajlik, a szonettkoszorúk írása joggal vonhatja magára az olvasó figyelmét. Farkas Gábor könyvében egyenesen ötöt olvashatunk.

A versek okát egy betegszoba adja. Adott a lírai én és egy haldokló beteg (?), akihez sorait, belső monológjait intézi. Emellett vívódik önmagával: emlékekkel, miértekkel, bűntudattal, mely többnyire azoknak a sajátja, akiknek tétlenül kell végignézniük szerettük szenvedését.

Újabb izgalmas verseskönyvek bemutatójára került sor az év elején, január 16-án, a Háló Közösségi Központban. Jól indult az év. A szerzőkkel ‒ Kopriva Nikolettel és Farkas Gáborral ‒ Iancu Laura költőnő beszélgetett. ‒ Acsai Roland tudósítása.

katedrálissá dermed a fájdalom a ködben nyugvó maroknyi tájakon.

Nem számolom, hány imát nem mondtam el, hány kezet nem fogtam meg; s hány mondatot, hány kérést halogattam? Nem érdekel. Nem számolom a sok bevett nyugtatót, a leöntött töményt, a kérdéseket, már az önváddal is óvatos vagyok, nem forszírozom, hogy ki mit vétkezett, mert bűnnél taszítóbbak az átlagok,