Mindennapok

– Ez egy nagyon drága ruha, csak az én apukám tudja megvenni – sziszegi a kislány a vele szemben álló három osztálytársnőjének. – Nektek ilyen sose lesz!

– De lesz! – vágja rá az egyikük.

– Az én apukám mindent megvesz nekem! – mondja a másik.

– Elegünk van belőled, Era! – teszi hozzá a harmadik, egy szemüveges, már ordítva, kicsi keze ökölbe szorul, és közelebb lép.

Era a kör közepén áll, kimagasodik belőle, egy fejjel nagyobb, mint a többi lány, és nem tűrheti, hogy visszaszólnak neki.

– Engem aztán ne bántsál! – vág vissza a szemüvegesnek, és felé rúg. A combját találja el.

A szemüveges kislány megtántorodik, de nem esik el, a lendület ehhez nem volt elég. Era megrúgta? Tényleg megrúgta? Itt, az iskolaudvaron, mindenki szeme láttára? A fiúk egy kőhajításnyira fociznak, a napközis felügyelő tanár a diófa alatti padon ül egy fiúval, nyitott füzet fölött magyaráz neki, ha felnézne, épp őket látná.

– Era megrúgott! – mondja ki a kislány, hangosan, hitetlenkedve.

– Era megrúgta Ancsit! – harsan a kiáltás mögöttük, a focipályáról. Zakariás az. – Kapjuk el!

Az összes fiú egy emberként indul a lányok felé. Era szája sarkában fölényes mosoly játszik, de aztán Ancsi felemelt öklére esik a pillantása, a másik két lány dühtől eltorzult arcára. Zakariás artikulátlanul üvölt, Era sarkon fordulva futásnak ered. Rohan a hátsó kert felé, hosszú a lába, ő a legmagasabb lány az osztályban, de Zakariás nála is magasabb. Utoléri, megmarkolja a vállát. Era az egyensúlyát veszti, puhán esik a porba. Zakariás utána hajol, és taszít rajta egy nagyot. Máté érkezik, a lány fenekébe rúg, Dénes a vádliját találja el. Era a fejét védve kuporodik össze, ekkorra már körülállják a gyerekek, Ancsi is belerúg. Era a földön hemperegve vinnyog.

– Hagyjátok abba! – ordítja Ákos. Ő csak azért futott a fiúkkal, mert azok elindultak, fogalma sincs, mi történt, nem tudja, hogy Era most éppen mit művelt.

– Ne bántsátok! – kiabál Réka is magas, hisztérikus hangon. Ákossal együtt érkezett, a fiúkkal focizott. Nézi a porban hempergő Erát, és a fejében hiába játszódik le újra a hétfői eset, amikor Era bezárta a zuhanyzóba, rettegés vesz rajta erőt, hogy valami nagyon elromlott. – Ne bántsátok! – kiáltja újra.

Fölöslegesen.

A gyerekek élvezik, hogy végre visszaadják a sérelmeket, csattannak a szandálok és a cipők a nagyra nőtt tízéves testén.

– Mi folyik itt? – kiabál Zsófi néni, aki rohanva érkezik a diófa alól, félrerántja a gyerekeket, és lemerevedik, amikor meglátja, ki fekszik a sorfal mögött. – Mi történt? – dörren rájuk.

Era szenvedő arccal néz fel rá, az összes osztálytársa hátralép egyet. Ki elsápad, ki elvörösödik, Zsófi néni megszámolja őket, három lány, négy fiú, mindegyik a harmadik béből, ez pedig itt a földön Era, aki folyton szekálja az osztálytársait, még ő is hallott róla, pedig csak helyettesítő tanár. Nem érti, hogyan szabadulhatott el rövid idő alatt a pokol.

Ákos szólal meg. Zsófi néni okos fiúnak tartja, normális szülők egyetlen gyereke, akit nem féltenek túl, ami manapság ritka.

– Era megrúgta Ancsit, mire valaki azt mondta, kapjuk el, és mindenki utánafutott.

Zsófi néni nagyot nyel.

– Igen? Valaki azt mondta, kapjuk el, mindenki utánafutott, és összerugdostátok, akkor is, amikor már a földön feküdt?

Ákos elpirul.

– Én nem. Meg Réka sem.

– Réka mondta, hogy hagyjuk abba – cincogja Ancsi.

– De nem hagytátok abba – szól Zsófi néni. – Azt ugye látjátok, hogy mit tettetek?

A gyerekek lehajtott fejjel bámulnak maguk elé, Era arcán újra fölényes a mosoly, Zsófi néni ráreccsen: – Te rúgtál először. Állj fel!

Era minden nehézség nélkül, de lassan kel fel a földről. Zsófi néni látja rajta, hogy megjátssza magát, de nem elég jól, mert nem sziszeg, és nem hunyorog. – Ezt jelentenem kell az osztályfőnökötöknek.

***

A nő nem ideges. E-könyv-olvasót tart a kezében, vár a széles fotelben az igazgatói iroda előtt, és tényleg olvas, szeme ide-oda ugrál a sorok végéről az elejére, időnként a képernyőre koppint.

– Elnézést, hogy megvárattam – csendül fel a máskor parancsoló hang; a nő megállapítja, hogy ez most kissé fáradtan hangzik. Nem csoda. Ő maga is kimerült a csatározásban. A mai iskolák már nem olyanok, mint régen, az ő korában vagy a legnagyobb gyereke korában, amikor két évig el kellett viselniük a dandártábornokként nevelő Margit nénit, aki a kék zónába rakta a gyerek nevét, ha az ötös szorzótáblát nem azzal kezdte, hogy ötször egy az öt, hanem azzal, hogy egyszer öt az öt. Végre jött egy új osztályfőnök, aki rituálisan letépte a zónák térképét a falról, és Réka megkönnyebbülve járt megint iskolába. De Angelika néni nem hisz a fenyítésben, és míg Rékánál működik, hogy megbeszéli vele a dolgokat, addig Eránál nem.

– Ön az édesanya? – folytatja az igazgatónő, festett szőke haja épp csak egy leheletnyit zilált. Réka anyja magában elismeréssel adózik neki, és bólint. Szóvá tehetné, hogy szerinte nem lehet őt édesapának nézni, de az igazgatónő elég ideges így is.

– Köszönöm, hogy befáradt, tudja, a lányáról van szó, ez így tovább nem tartható, attól félek.

– Egyetértek, Réka reggelenként nyűgös, hétfőnként úgy kel fel, nem akar iskolába menni.

Az igazgatónő elhúzza a szája szélét, de az irodája felé int, fáradjanak be, kávéval kínálja a nőt, de az csak vizet kér. Az igazgatónő maga megy a csaphoz, telitölt két poharat, és odaviszi az asztala előtt álló alacsony, drapp dohányzóasztalhoz.

– Szóval Réka – mondja az igazgatónő elgondolkodva. – Ügyes, okos kislány, és kiáll magáért, de ez nem ilyen egyszerű, ettől még nincsenek jól a dolgok. Ott van Ancsi is, tudtommal ők egy óvodába jártak.

Réka anyja bizonytalanul bólint, nem emlékszik Ancsira, hiszen rengeteg gyerek járt Rékával az óvodába.

– Úgy hallom, ott sem volt minden rendben köztük. Régebben barátok voltak, de aztán a válás után Era, hát, úgymond piszkálni kezdte. Itt az iskolában is így bánik vele. Hol barátok, hol ellenségek, amivel még olyan nagy probléma nem is lenne, de mondjuk az, hogy eltörte Ancsi szemüvegét, az már baj, ugye. Az a helyzet, édesanya, ugye látja, hogy igen sok a probléma Era körül. Nem volt szép az sem, hogy bezárták Rékát a zuhanyzóba, ez múlt hétfőn történt.

Réka anyja bólint, és felteszi a kezét, hogy megállítsa a panaszáradatot.

– Én ezzel mind tisztában vagyok, a kérdés az, hogyan lehet mindezt megszüntetni.

Az igazgatónő nagy levegőt vesz.

– Azt javaslom, vigyék el másik iskolába a kislányukat.

Réka anyja hátrahőköl.

– Mi? Mi vigyük másik iskolába a gyerekünket? Azért, mert van egy kezelhetetlen, ötvenkilós kislány az osztályban, aki terrorizálja?

Az igazgatónő zavarba jön.

– De nem… nem maga Era édesanyja?

– Én Réka anyja vagyok.

– Ó, értem. Valami keveredés történhetett az időpontegyeztetésnél…

– Úgy látom, nem csak az időpontegyeztetésnél – vágja rá a nő. – Nagyon jó ötletnek tartom, hogy eltanácsolják Erát, mielőtt nagyobb baj történik.

– Miféle nagyobb baj?

– Tudja azt maga is. Drog, öngyilkosság.

– Micsoda? Ezek kisgyerekek…

– Nem azok. Tízévesek. Ha csak egyetlen tíz év alatti gyerekhez kellett volna kimennem a pályám során, aki túladagolásban az eszméletét vesztette, az is eggyel több volna a kelleténél.

Az igazgatónő válla megereszkedik. Most már eszébe jut: Réka anyja mentőápoló, azért nem találkoztak eddig, mert a nő fura időbeosztásban dolgozik.

– Ha Era kikerül az osztályból, a mi gyerekeinknek még van rá esélye, hogy helyreállítsák a dinamikát – teszi hozzá Réka anyja.

Nem sokkal később hazafelé sétál, egyedül, tornacipője talpa surrog a járdán minden egyes lépésnél. Egy kisfilm játszódik le a fejében egy családról, apa, anya, kislány, ahol apa és anya összevesznek, a kislány fél, bemegy az óvodába és a többieket bántja maga körül, aztán iskolás lesz, és ott is a többieket bántja maga körül. Ráadásul Ancsi szülei is elváltak, tudja még elsőből, amikor Ancsi barátkozott Rékával, amíg Era meg nem tiltotta.

A nő nagyot sóhajt, felemeli a fejét, és az őszi színekben tobzódó fákat nézi, és hirtelen könnyebb lesz a lelke, mert azzal, hogy Era elmegy az osztályból, nem oldódik meg minden. Era élete már tönkrement, de legalább Réka és Ancsi és Ákos és a többiek kapnak egy esélyt, legyen csak elég a többi problémájukkal megbirkózniuk, a harmadik gyerekséggel, az egykeséggel, az apahiánnyal, a mozaikcsaláddal, a rákos nagyszülővel.