A ki nem mondott dolgok

A fa 

a testet egyszer, 
(levelek, fények nélküli fa)
hátrahagyod, 
árváját a szűkülő térnek, 
töredező szikkadt ágakkal, 
korhadó törzzsel, 
nyílt sebekkel, 
melyekben fészket lelnek élőlények. 

ifjú csemeték között olyan lesz, 
mint egy régi történet, 
amelyet már kevesen ismernek. 
szétesik a hideg ködben, 
és Isten keze gyengéden belesimítja 
az áldott anyaföldbe.

Visszaszámlálás 

nézem ahogy 
az ágakon aszalódott gyümölcsöket 
leszakítja a didergető szél

arra az évszakomra gondolok
valóság és ábránd mezsgyéjén
amikor forró érintésem
mint kozmikus szikra
pattintgatta rügyeidet

mint játékkockákat
rakosgattad szavaimat,
te, aki versben születtél

a ki nem mondott dolgok
kihunynak hulltjukban 
mint augusztusi hullócsillagok

fürkészve néz a tükörbeli arc
a halál fázisait rendszerezi
az agy bonyolult szoftvere

mi marad mögöttünk
bolygóközi hideg
vagy lüktető csend
a hiány algoritmusa

a semmi sosem hiányzik
de láthatatlanul duzzad
nő amíg szétpukkan
szétszórva a hiány milliónnyi 
sejtjét a rendszerben

a visszaszámolást gyakorlom
hat évtized hordalékát szemlézve
örök ifjúságot ajándékozok neked
múltunk elsüllyesztett albumában

Klip

Elmúlt ez a nyár is
a fecskék szárnyaik alatt
elvitték a meleget
lábad alatt kifröccsen
a lehullt levelek vére
mind kevesebb
a céltalanul bolyongó fiatal
a hervadó rózsák még
csatasorba állnak
az árnyék még utoljára megöleli
az elkedvetlenedett napfényt
de a nappal megadta magát
a hűvös éjszakának