– Igen, az úgynevezett avantgárd, neoavantgárd nem igazán éli fénykorát (főleg a ’80-as, ’90-es évekhez képest), pedig még a 2000-es évek elején is volt némi igény, fellángolás… A már budapesti illetőségű Magyar Műhely folyóiratban akkoriban kezdtem publikálni intenzívebben – és megismerkedtem pl. Ladik Katalin, Szkárosi Endre és Szombathy Bálint személyével, művészetével, majd Mányoki Endre által másokkal is, akikkel később néhány együttműködésünk is megvalósult… – Nagy Zopánnal, az Irodalmi Jelen állandó szerzőjével beszélgettünk.

„...mondhatni: Isteni fémekre, kristályra elcserélt / tudat-állapot, mely a Tölgy odvába benőtt…” – Nagy Zopán verse.

(személyes)

Ha van a kortárs magyar irodalomban összetéveszthetetlenül egyedi hang és eredeti látásmód, az bizonyosan Rimóczi Lászlóé, akinek novellái, kritikái rendszeresen olvashatók az Irodalmi Jelenben. Az abszurd, a groteszk kifejezésmód számára természetes, eredeti ötleteit a meghökkentőtől a kacagtatón át a metszően társadalomkritikus hangig számos tónusban képes megszólaltatni. – Boldogh Dezső interjúja szerzőnk eddigi pályafutásának alig ismert mozzanatait is megvilágítja.

„Kehidakusstány egy Isten háta mögötti, meghatóan kietlen kis tanyáján Józsi néni egy szál szalmakalapban feji a tehenét a pajtában, miközben azon morfondírozik magában, hogy ha majd egyszer meghal – tán nem is oly sokára –, legfeljebb háromezer év múlva szeretne csak reinkarnálódni, amikorra már a teljesen felesleges fajok zöme biztosan kihalt e bolygón.” – Rimóczi László két novellája.

Vannak alkotók, akik mintha kortalanul hajóznának az időben, és alkatuk, kisugárzásuk, szellemiségük nem árulkodik az évek múlásáról. Acsai Rolandot is az örök „fiatal költők” között tartják számon a legtöbben – holott ötven életéve „elszelelt”; immár középkorú családapa, világot és alkotói stációkat megjárt lírikus-író, közel harminc kötettel, színpadi bemutatókkal és számos műfordítással a háta mögött.

Kígyó érkezett a kerti kúthoz szomját oltani
egy forró, nyári napon, amikor
a forróság miatt még pizsamában odaértem.

Lesétáltam a lépcsőn a terebélyes, sötét szentjánoskenyérfa
különös illatú, mély árnyékában, majd kezemben a kancsóval
várakozni kezdtem: ott álltam, és vártam a soromra,
mivel ő ért előbb a kúthoz.

a kígyók, szalamandrák, kerubok és hasonló lények nyüzsögnének Acsainál, akkor bizonyára mitikus-biblikus szerzőről beszélnénk, de nem biztos, hogy igazunk lenne. – Boldogh Dezső tanulmánya Acsai Roland költészetéről.

​​​​​​​Szenvedélyesen szereti a hivatását, és egyetlen, munkával töltött napot sem hagyna ki. Verseit szinte minden korosztály olvassa, ahogy színdarabjait is egyre többen látják. Eközben kisebbik lányáért jár az óvodába, zebrapintyeket etet, kijár a hegyekbe a családdal, és az alkotómunka mellett még remek tudósításokat is ír. – Ötvenedik születésnapja küszöbén Acsai Rolanddal beszélgettünk.

Mondhatni, már az anyaméhben hatott rá az irodalom és a művészet szeretete. S talán nem túlzás a benyomás: arra született, hogy ezt közvetítse. Hírnévre, díjakra, vagyonra nem vágyik, viszont szüntelen dolgozik, ír, fotografál, járja az országot, és gyűjti az élményeket, amiből aztán megszületnek a művek… – Beszélgetés Németh István Péterrel.