S ha elmennek egyszer a nagypapák, búcsút intenek nekik a kifeszített almafák, asszonyaik úgy hajolnak föléjük, mint akik szemükkel is jelzik: hagyd csak, majd mi elintézzük, s amikor ütni készül az utolsó óra, a nagyapák közül sokan akkor ülnek fel az égi lóra, s befogják maguk elé a Göncöl szekerét, de előtte még megisznak két korty feketét.

Több szíve van, pontosabban: többen is beleférnek a szívébe. Kettőt szeret, ahogy mondja. Nem jobban, nem rosszabbul, csak máshogy. Benne ez így áll össze egésszé. Így tudja megélni a teljességet. Az egyikükkel étterembe jár ebédelni, kényezteti, a másik helyen ebéddel várják, kényeztetik. Szolgál, szolgáltat, máshol kiszolgáltatja magát. Neki ez így jó, kényelmes, esze ágában sincs változtatni rajta. Nem tehet mást, ő már csak ilyen.

Azt álmodom, hogy együtt hervadok el  az útszélre nőtt virágokkal.

akit sosemnek / hívnak, becéznek. / Ilyen a nemzet,

Lassan belém száradsz. Lassan elszivárogsz. Lassan sem a talpaknak, sem a csigáknak,  sem a vadrózsáknak – otthont nem adhatsz.

a vallomás legyen egyszerű, szikár, szemből is olvasható.

A januári hónap alkotója, Vass Tibor verseit közöljük.

fut az eső fut a homokra cseppjeiben megcsillan a végtelen szerelem csillaga

A fehér morzsák most a csillagok.
Feketelyuk-balzsebed kezem rejti.

Valahol fenyőfa álmodik. Kilincsen hangtalan angyalok. Hófelhők alatt várok valakit, csillagszóróként hallgatok.

Tarpai Zsófia hangosverse

Szabó Fanni hangosverse

mikor az éjszaka ujjai kopognak a tó gyöngyöző felszínén, csendesen olvadok el a feketeség méhében, a holdsugár gyémántló, hideg lehelete alatt.

vörös rózsák lobogó vére kitárulkozó lényed a tavasz mely beteljesülésre vár az örök igézete a halhatatlanság

Az arcomból engedett az idő, a mosolyhoz több erővel több húst kell a bőrrel vonni fel.

…És majd végre letehetem
a könnyűvé vált keresztet,
amint kínzó addikcióim
a napokból mind kivesztek,

lány szívének lángja van, a nőének megtartó súlya.

Egyetlen alagút sem nyúlik a sírig. Azt ígérték, hogy a fény felé visz.